Miért annyira jó a demokrácia?

Azért jó a demokrácia, mert nincs jobb.

Ha jól sejtem, te valami olyasmit képzelsz el hogy mondjuk 18 évesen mindenki megjelenik egy bizottság előtt és ott eldöntik iq-ja meg képzettsége alapján, hogy szavazhat-e, meg lehet-e gyereke. Ezt most kombináld össze a magyar viszonyokkal (sógor-koma, megveszem kilóra, utálom a cigányt és leszavazom ha maga Einstein is) és kapsz egy olyan ritka undorító rendszert, amitől még Sztálin is jobbat csinált.

Tudsz jobbat, igazságosabbat?

Senkisem mondta, hogy ez jó (najó, vannak elvakultak, akik szerint jó, de azt is sokan hangoztatják, hogy irtani kéne a másikat, szóval ez nem számít most).

Mi lenne jobb helyette? Királyság? Hát, köszi, az miért jobb, hogy valaki születési alapon oda kerül? Attól még, hogy a szülei odakerültek (esetleg oda születtek) nem garancia arra, hogy ő is alkalmas az uralkodásra. Diktatúra? Ugyanaz, mint a királyság, csak itt a vezető az, akinek a legtöbben engedelmeskednek - ergo nem feltétlenül jó vezető, lehet csak profin tud félelmet gerjeszteni maga körül. Attól meg nem lesz jó a gazdaság iránya.

A te ötletcsírád meg ugyanazért nem megvalósítható, mint a kommunizmus - ugyanis emberek vagyunk. Jelenleg a vezetők(=a leggazdagabbak, ergo a leghatalmasabbak) oda rakják be a haverokat, porontyokat, ahová csak nem szégyellik. ezt mivel szűröd ki? Akármilyen bizottság, akármilyen számítógépes rendszer megvehető, átprogramozható, a döntők megfélemlíthetőek, zsarolhatóak - és megint oda jutunk, hogy az egyszerű, hétköznapi embert szívatod csak meg, a hatalom ugyanazok kezében marad, és ők ugyanúgy kimaradnak a rendszerből. De ez is valamilyen szinten a darwinizmus, nemde? :) a legjobban helyezkedők, alkalmazkodók jutnak a legéletképesebb helyzetbe. Ergo a vágyad már teljesült is nagyrészt. Aztán mégse tetszik? :D

"nem egy őrült tizenéves vagyok , hanem egy gépészmérnök hallgató. "

Azért a kettő között -lássuk be- nem kell túl nagy távolság.

"Véleményem szerint ez a rendszer , ahol 10 alacsony agyi kapacitással IQ-val rendelkező ember le tud szavazni 5 darab 130 IQ-val rendelkezőt az nagyon káros. "

"Úgy gondolom , egy részben darwinizmuson alapuló társadalmi rendszer"

"Ellent mond a természet törvényeinek? "

Drága arany pici bogaram! Azt áruld el, hogy melyik természeti törvény írja elő, hogy aki szebb, okosabb, erősebb, kékebb annak kell győznie?

Inkább menj vissza tanulni, remélem nem államilag finanszírozott képzésben élősködsz, amíg tíz buta kitermeli az adójából a tanulmányaidat.

" Véleményem szerint ez a rendszer , ahol 10 alacsony agyi kapacitással IQ-val rendelkező ember le tud szavazni 5 darab 130 IQ-val rendelkezőt az nagyon káros.

Miféle bugyuta elmélet amikor 10 hülye leszavaz 3 okost? "

A látszat csal! Hülyéből és okosból ugyanannyi van (ha az IQ-t vesszük mérvadónak például, akkor ez majdnem teljesen igaz.

Tudod, miért tűnik úgy, hogy sok a hülye? Mert az ész a pénzzel ellentétesen van elosztva: mindenki azt hiszi, hogy neki jutott a legtöbb.

A Nyugat számára a legszentebb alapigazság annak a feltételezése, hogy a nyugatias modernitás, vagyis az, amit ma demokráciaként ismerünk, az emberiség számára a történelem végét jelenti. Ezzel ugyanis létrejön minden létező világok legjobbika. Különös módon a nyugati gondolkodás itt önmaga lételméleti lényegével is szembekerül, hisz a nyugatias gondolkodás egyik alapvető dogmája a végtelen fejlődés axiómája.

Ha viszont ez helytálló, akkor idővel a demokráciát is evidens módon fel kellene váltania valami másnak. A felvilágosodás annak idején a sötét középkortól próbálta magát megkülönböztetni saját megnevezésével. Azt állította, hogy a középkor babonái helyére ő a tiszta ész logikáját állítja majd, és ezzel a létező világok legjobbika jön létre. A világban az elmúlt néhány évszázad alatt lejátszódó történések, és a világ mai állapotának fényében aligha kell e feltevés nyilvánvaló képtelenségét bizonygatni. Mindössze annyi történt, hogy a tradicionális, szakrális mitológiák, azaz babonák helyett a nyugati modernitás új babonákat eszkábált. Ezek közül a legismertebb a pozitivista-szcientista babona, az evolucionarista-progresszivista babona, a materialista-hedonista babona, és végül az egalitáriánus-demok­rácionista babona.

Az első arra a feltételezésre épül, hogy a nyugatias tudomány a maga mentális sémáival előbb-utóbb képes lesz a létezés minden kérdésére választ adni, amire meg esetleg mégsem, az a kérdés nincs is. A második arra a feltételezésre épül, hogy a világ folytonos fejlődésben van, és ami ma létezik, az minden eddigi létezőnek a csúcspontja. A harmadik arra a feltételezésre épül, hogy a világ döntően anyagi természetű, és az ember alapvető feladata az anyag által kiváltható érzéki gyönyörök élvezete. És végül az utolsó, amelynek lényege, hogy minden ember egyenlő, és az egyenlő emberek számbeli többsége automatikusan az igazság birtokában van.

Nos, vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről ez utóbbi feltételezést. Mint köztudott, a civilizációt építő ember elmúlt tízezer évének döntő többségét nem demokratikus feltételek között élte le, és ehhez képest ma is megrendítő hatású kulturális teljesítményekre volt képes. A nyugatias berendezkedés demokráciája legfeljebb egy-két száz éves múlttal bír, és máris számos jelét adja a hanyatlás, felbomlás súlyos tüneteinek, míg például az ősi Egyiptom négyezer éven át volt képes fenntartani egy olyan ma is bámulatra méltó világot, amelynek teljesítményeit nem hogy utánozni, de többnyire megérteni sem tudjuk.

Az emberi egyenlőség kérdése kizárólag a nyugatias modernitás jellegzetessége és a francia forradalommal robbant be a közbeszédbe. Tegyük hozzá, a francia forradalom leghatékonyabb egyenlősítő gépezete a vérpad, vagyis a guillotine volt, és ez azért nem igazán demokratikus érv. Ma már tudjuk, hogy ennek az eleve alaptalan feltételezésnek a valóságos célja éppen az volt, hogy a „minden ember egyenlő” felkiáltással lehetővé tegye, hogy a korlátlanul manipulálható tömeg mögül gyakorolhassa hatalmát egy törpe kisebbség minden addiginál kegyetlenebb diktatúrája. Az úgynevezett demokrácia születésének e brutális, és máig is minden embert iszonyattal eltöltő szimbólumát azért kell kötelezően minden július 14-én megünnepelni Franciaországban és szerte a világon, hogy így kizárható legyen minden ezzel ellentétes megközelítés.

Az egalitáriánus-demokracionista babona alapvető célja tehát az, hogy a hatalmi rendszer addigi átláthatóságát felszámolja. A klasszikus hatalomgyakorlási formákban ugyanis még átlátható hierarchia volt, és a döntést hozó uralkodó, illetve uralmi elit közvetlenül volt felelős tetteiért. A demokrácia rendszere ezt az átláthatóságot számolta fel. A döntéseket formálisan egy olyan rendszerre bízta, ahol látszólag az egyenlő emberek gyülekezete dönt, de olyan egyenlő embereké, akik leginkább a teljes informálatlanságukban, következésképp korlátlan manipulálhatóságukban „egyenlők”, igaz, abban nagyon. És a fékek és ellensúlyok léte semmit sem változtat, mert az ezeket biztosítani hivatott intézmények ugyanúgy a manipulatív rendszer fenntartásában és üzemeltetésében érdekeltek, ugyanis a cinikus és gátlástalan uralmi elitek kezében vannak.

A nyugatias demokrácia tehát valójában kezdettől fogva, és nyilván ma is a világtörténelem legravaszabb diktatúrája. És egyben a legveszélyesebb is, mert a valóságos hatalom ezzel tökéletesen láthatatlanná, következésképp ellenőrizhetetlenné válik. Döntéseinek és tetteinek következményeiért semmilyen felelősséget nem kell vállalnia. Ha a pusztító következmények már nagyon súlyosak, akkor legfeljebb beáldozza az épp akkor uralkodó elit bábfiguráit, s másokat, de mégis ugyanolyanokat hoz a helyükre. Ezt elnevezi demokratikus kormányváltásnak. Egy darabig a meglévő garnitúrákat csereberélgeti, aztán mikor már mindegyik elhasználódott, akkor létrehoz egy újabb sorozatot, mindezt pedig rendszerváltásnak nevezi. A mai, egyre súlyosabb globális válság azt jelzi, hogy erre az ellenőrizhetetlen diktatórikus világerőre most kezdenek visszahullani planetáris diktatúrájának pusztító következményei. Azt persze aligha remélhetjük, hogy a helyzet a közeli jövőben megváltozik, de legalább próbáljunk szembesülni a demokrácia végzetes csapdájával.