Büszkék vagytok magyar származásotokra?
Büszke arra lehetsz, amit önerőből értél el. A származás nem ilyen, az egy állapot, egy kész helyzet.
Arra nem lehetsz büszke, hogy magyar vagy, de arra igen, hogy mit tudsz ebből "kihozni".
Ha gondolod küzdhetsz olyan dolgokért, vagy kitűzhesz olyan célokat, amelyek a nemzet, a közösség érdekeit szolgálják.
Ha sikereid lesznek, akkor azokra joggal lehetsz büszke, de önmagában arra, hogy ide születtél, arra szerintem nem.
Helmet
Nem értek veled egyet. Te azt modod, hogy tegyünk valamit a hazáért amire büszkék lehetünk, ami teljesen oké. De ilyenkor magunkra lehetünk büszkék. Amikor simán a magyarságunkról van szó, azzal a nyelvünk, az őseink és a kultúránk iránti szeretetünket fejezzük ki, tehát magára a létünkre vagyunk büszkék. Én az vagyok és tenni fogok a nemzetért ha megadatik az esély, hogy magamra is büszke lehessek.
13:29
Értem hogy mire gondolsz, de ilyen alapon mindenki egyformán büszke lehet a származására.
A büszkeség lényege pedig az, hogy úgy érzem, valamiben jobb vagyok mint a másik. Ezért a mindenki egyformán büszke, az kicsit olyan "semilyen".
Amikor pedig arra vagyok büszke amit az elődeim tettek, az persze lehetséges, de nekem az "más tollával való ékeskedésnek" tűnik.
A sors úgy akarta hogy magyar legyek. Nem büszkeség számomra, hogy mások, akik mit tettek a sors hasonló "kegyéből".
Büszke arra vagyok, ha méltóvá tudok lenni az ő értékeikhez.
Szánalmas az a "magyarkodás" amikor azzal büszkélkedik valaki, hogy ő is oda született (véletlenül) ahol olyan hősök teremtek, mint Hunyadi, Zrínyi, Rákóczi...
Legyen ha tud önerejéből méltő e nevekhez, és arra büszke lehet.
Persze ez mindíg a nehezebb út.
"ilyen alapon mindenki egyformán büszke lehet a származására. "
Minden normális nemzet így tesz, még amelyiknek nincs is mire büszkének lenni.
Csak nálunk van az, ami most is.
Ez is történik. Mindenki egyformán büszke PUSZTÁN (!) a származására.
Ezt hívják szélsőségességnek, nacionalizmusnak, sovinizmusnak stb.
Vagyis ez az a jelenség, ami rendszeresen összeugrasztja a nemzeteket.
Hogyha ez helyett a bszkeség helyett szerényen példát vennénk nemzeti nagyjainkról, és a hazánk javára dolgoznánk akkor az épületesebb lenne.
Akkor valóban lenne mire büszkének lennünk.
Most ugye az megy, hogy "Bezzeg a mi őseink, őseink ősei, és őseink őseinek az ősei MÁR AKKOR ITT!!!"
Mire büszkén trompfolnak a másik oldalról, hogy "De még annak előtte a mi őseink, őseink ősei, és az ő őseik MÁR AKKOR IS ITT!!!"
Mindeközben valóban azok az elmúlt generációk tényleg tettek valamit amire ők ma is büszkék lehetnének, a mi generációnk pedig semmit nem tesz, de azért nagyon büszke.
Szerintem ez butaság.
A f@szom se fog többet politikába írni, itt mindenkit leszavaznak, mert saját véleménye van, és nem azt írja, amit mindenki hallani akar.
Aki leszavazott, bekaphatja a kukimat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!