Milyen az élet a cigány többségű falvakban?
Néha látom hogy több ember is már bele van őrülve a cigány terrorba.
De pontosan mi történik?
60-as!
Az félelmetesebb, hogy még mindig azt hiszitek, hogy a magyar nép tökéletes, és minden probléma megoldódna, ha a cigányság eltűnne. Nyilván a magyar nép csak áldozat lehet, bűnös még véletlenül sem.
Amíg egy cigány betör egy boltba és ellop 10.000 Ft értékben különböző termékeket (természetesen erről 600 cikk jelenik meg), addig a nagy magyar kisikkasztja ennek a 100-szorosát is egy kevésbé sikeres napon. :)
61! Baromság! Egyrészt, ha roma az elkövető, azt sosem közlik, de ha nagy ritkán áldozatok, akkor rögtön nyomják a képedbe, hogy roma.
Másrészt csak becsüljük már meg, hogy milyen anyagi teher egy országnak több százezer munkakerülőt (a jelzőket sorolhatnám) eltartani. Sok-sok milliárd forint.
Harmadszor pedig az erőszakos bűncselekmények 90%-át romák követik el. Ha megnézel egy börtönt, látod, hogy tele van romával. És a romáknál a jellemző az öncélú erőszak. Magyarul azért vernek meg valakit, mert jó buli.
Igen, határozottan úgy gondoljuk, hogyha a romák átköltöznének mondjuk Amerikába, akkor nekünk magyaroknak sokkal jobb lenne az életünk.
62-es!
Nem tolják a képedbe? Ebben az országban élsz? Mit csinál a Mi Hazánk párt? Ha egy cigány elfingja magát már arról is telecikkeznek mindent.
Milyen anyagi teher? Miről beszélsz? Azok a pénzek mint az EU-tól jönnek, egy fillérjébe nem kerül Orbánnak az, hogy felzárkóztassa a cigányságot, látszik, hogy abszolút nem értesz a politikához.
Ez milyen statisztika? :D Ha megnézed a rendőrség oldalát, akkor a komolyabb bűncselekményeknél abszolút nincs roma többség, csak a kisebb lopásoknál.
Hiába hisztiztek, mélyen legbelül ti is tudjátok, hogy a cigányság folyamatosan fejlődik. Ha egy kicsit is utánanéznél a statisztikáknak és abbahagynád az ész nélküli rágalmazásokat látnád, hogy egyre több cigány kerül be a felsőoktatásba. Másodéves vagyok, az én csoportomban a tanulók 40%-a cigány. Ha ez nem fejlődés, akkor nem tudom mi tekinthető annak. A másik: A cigányság foglalkoztatási aránya szintén sokat javult az elmúlt pár évben. Ha utánanézel egy csomó cigány vállalkozást nyitott, rengeteg bejelentett építőipari segédmunkás dolgozik, naponta akár 15 ezer forintot is megkapnak. A gyárak szintén tele vannak cigányokkal.
Azok a cigányok, akiket az utcán látsz bandákban mind 20 alattiak. Kérdem én, melyik magyar dolgozik 20 alatt? Iskolába járnak ők is, suli után pedig ugyanúgy bandákban járnak. Szóval milyen anyagi teherről beszélsz? Értem én, hogy könnyű bűnbakokat keresni a saját életképtelenségünkért, de azért ennyire ne röhögtesd ki magad.
#58
Ti meg majd a zsidók rabszolgái lesztek, vagy ami marad belőletek🤣🤣
#63
Mit csinál a Mi Hazánk? Közli a tényeket ami a hozzád hasonló elmeháborodott valóságtagadóknak nem tetszik. Érdekes módon a ballibsi média meg a pintőrség mélyen hallgat az elkövetők származásáról pedig jogunk van tudni kik bűnöznek. Bizony sokkal jobb lenne az ország a cigányok nélkül ezt felesleges tagadni.
,,Másodéves vagyok, az én csoportomban a tanulók 40%-a cigány."
Jólvan hazudozz a tudod kinek!
Egyik egyetem egyik évfolyamán sincs 10%nál több cigány. Nálunk az egész évfolyamon egy darab sincs.
Világos hogy te csak fajtádat véded. De bizony ha tetszik neked ha nem a cigányokra irdatlan pénzek mennek, az EUval meg ne gyere nekem! Eleve nettó befizetők vagyunk, ráadásul így is mehetne akárhova máshova az a pénz mint a semmit érő cigányintegrációra.
Az hogy több cigány van az építőiparban nagyon jó csak ettől ez még nem a többség, másrészt az utcán garázdálkodó bandák egytől egyig cigányokból állnak. Érdekes módon mi is bandáztunk 16 évesen mégsem mentünk szórakozásból verekedni meg kötekedni random emberekkel.
Majd rájössz pár évtized múlva, hogy semmi hazugság nem volt abban, amit leírtam. Főleg a felsőoktatási résznél. Gondolom statisztikát vezetsz arról, hogy hány cigány tanul felsőoktatásban.
Vicces, hogy az eu-t emlegeted. Lenézitek a cigányokat, de ugyanazt csináljátok az eu-val, mint amit a cigányokról gondoltok. Az alapelveket, törvényeket nem tartjátok be, de elhagyni az uniót nem akarjátok, mivel akkor nem lenne pénz, nem tudnátok élősködni. Ismét csak saját magad égeted. :)
66#
Tipikus cigánymaniás falusi. Biztos megverték a cigányok, vagy csak szét gyalázták.
Ezért most mindenhol tolja a szabvány gyűlöletbeszédét.
Azt mondjuk nem hiszem el hogy felsőoktatásba jár, szerintem valami proli segédmunkás.
Az ilyenek szét is robbannak amikor azt látják hogy egy cigány jobban él mint az átlag mélyszegény.
Ilyenkor gyorsan menyugtatják magukat, hogy hát persze, biztos bűnöző.
Tényleg azt hiszi hogy sokkal másabb lenne cigányok nélkül. (A falvakban lehet)
1 csapásra gazdagság lenne meg boldogság.
Csak senki se csinálná meg a nehéz fizikai/segédmunkát, gyárakban se lenne minden tele cigányokkal.
Szóval mi történt, a cigány szomszéd csúnyan beszélt veled?
Itt alapvetően szerintem nem a cigányokkal van probléma, hanem azzal, hogy elengedték a rendszerváltás után a gyeplőt. Vannak normális cigányok akik dolgoznak, rendesen élnek, taníttatják a gyerekeket, nincs semmi probléma.
Csak az a gond, hogy van a másik véglet, amelyik elszigetelt, agresszíven viszonyul a többségi társadalomhoz, szegregációban él, adott esetben ellenségesen viszonyul a magyarokhoz, negatív véleménye is van róluk. Ők azok, akiket már szerintem nem is lehet mondjuk taníttatni, munkára ösztönözni. Az elmúlt évtizedekben a pártok rosszul viszonyultak a cigánysághoz, csupán szavazógépet láttak bennük, ész nélkül adták a gyerekek után a segélyt, most meg itt tartunk. Most, hogy ha neked adják a segélyt és eltengődsz belőle, nem kötelező dolgozni, akkor fogsz dolgozni? A válasz: nem, mert hülye lennél, ha eltart az állam. A segélyeket pedig már megvonni nem lehet, mert az igencsak súlyos problémákhoz vezetne.
Itt a kérdés, hogy van-e lehetőség integrációra és ha igen, akkor hogyan?
Szerintem mindenképpen fokozatosan lehetne és valahogy az iskolai nevelést kellene erősíteni, meg kellene tanítani a roma fiataloknak, hogy a tudás érték és hogy akárcsak egy szakmával is ki lehetne törni a létminimumból és el lehet érni egy olyan egzisztenciát, ami jobb életfeltételeket ad mint a segélyen vegzálás.
Az biztos mindenesetre, hogy a romák száma nőni fog, ők a jövő, a magyarok el fognak tűnni, ez biztos. A kérdés az, hogy ők milyen formában fogják tudni továbbvinni az "örökséget", és ez a mindenkori politikai vezetőségen is múlik.
Neked sincs túl sok eszed utolsó.
Egy primitív, kötekedő barom vagy.
Aki ellent mond neked, az mind cigány, ugye?
Eleve az volt a kérdés hogy milyen az élet a cigány falvakban.
Aztán nekiálltál írogatni a betanult náci mantrát.
"Biztos azért utálnak titeket mindenhol a világon mert olyan jók a cigányok. Hálátlan parazita népség!"
Szerintem ez így nem igaz.
A náci patkány fajtádat viszont tényleg mindenhol utálják.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!