Mi a véleményetek a véleménydiktatúráról?
Alex Fly, azért ez nem egészen így van, ahogy írod. Az, hogy magánkézben van egy oldal, nem jelenti azt, hogy fel van jogosítva bármire. A Facebooknak az adott ország törvényeit kell(ene) figyelembe venni, ahol tevékenykedik. Ugye ez gazdasági téren nem kérdés, ha pl. szoftvert adsz el a neten, az áfát attól függően állapítod meg és fizetteted ki, hogy melyik országban van a felhasználó, tehát figyelembe vetted az adott ország gazdasági törvényeit. A Facebookra is ez vonatkozik, ugye ezért is fizet reklámadót Magyarországon. De nemcsak ezeket a törvényeket kellene figyelembe vennie a működéskor. Nem véletlenül készül most a kormány a Facebook szabályozására, mert eléggé átláthatatlan, hogy hogyan működik az algoritmusa, még a fizetett esetekben is. A tiltásokról nem is beszélve.
Angliában pár éve nagy port kavart egy házaspár ügye (akiket egyébként személyesen is ismerek), akik a panziójukban nem voltak hajlandók egy meleg párt franciaágyas szobába helyezni. Bírósági ügy lett belőle, és a bíróság a meleg párnak adott igazat. Érdekes, pedig a saját panziójuk volt (ott is laktak), a honlapjukon feltüntették, hogy a házasság számukra férfi és nő között van, így csak házaspárokat fogadnak franciaágyas szobába. Ennek ellenére a bíróság úgy ítélte meg, hogy ehhez nem volt joguk. Zárójelben jegyzem meg, hogy a házaspár keresztény, és heteró párok számára sem adtak ki franciaágyas szobát, ha nem voltak házasok, a heteró párok viszont tudomásul vették, nem pereltek, szemben a meleg párral.
Ha nekik nem volt joguk a saját elveik szerint üzemeltetni a panziójukat, akkor nehogy már a Facebooknak legyen joga bármihez, letiltani bárkit, aki neki nem tetszik, akkor is, ha semmi törvénybe ütköző dolgot nem tettek. És itt nem az alpáriságról van szó, nem azért tilt le a Facebook, elég, ha egyszerűen hangot adsz nyilvánosan annak, hogy nem értesz egyet a melegekkel, vagy a transzneműekkel, ezek propagálásával stb. Mindegy, hogy milyen kulturáltan csinálod, simán letiltanak. Holott ez nem ütközik törvénybe Magyarországon, szóval a Facebook nem játszhatna bíróságot, hogy majd ő eldönti, mi a gyűlöletbeszéd stb. Mivel Magyarországon tiltva van a holokauszttagadás, ezért joga van mondjuk az ilyen tartalmú magyar oldalakat letiltani, nyilván a pedofil tartalmakat is, de a liberális véleményterrorhoz, amit jelenleg alkalmaz, nem lehetne joga. Nekem nem a szívem csücske a Mi hazánk, de durvának tartom, hogy a Facebook simán letiltotta őket, pedig semmi törvénybe ütközőt nem tettek.
utolsó (22-es válaszló) nagyon igazad van...
18-as válaszoló: ebben sajnos igazad van....
19-es válaszoló: a válaszodra reagálva kb nagyon jó példát hozott fel az előttem lévő utolsó válaszoló (22-es, a panziós).... és azt is hozzá lehetne tenni, hogy a facebook a legnépszerűbb, és szinte minden ember használja, ergo nagyon könnyen használható akár így egy világméretű manipulációra, vagy politikai befolyásolásra.... amerikában volt is belőle gond ha jól rémlik, hogy politikailag hogyan befolyásolták az embereket....
21-es válaszoló: utolsó mondatodból a "pc őrület"-ből a pc minek a rövidítése?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!