Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Milyen ideológia az, ami...

Milyen ideológia az, ami magát progresszívnak és liberálisnak mondja, viszont valójában ez csak részigazság (objektíven) és eléggé diktatórikus rendszert szeretne megvalósítani?

Figyelt kérdés

A nyugati közéletben kezd megjelenni ez az eszme, illetve hazánkban is egyre nagyobb teret hódít magának. Fő jellemzője, hogy erőteljesen politikailag korrekt és ha valaki minimum annyira nem az, mint az általa elvárt, arra rögtön kikiáltja, hogy diszkriminatív (homofób, transzfób, rasszista, soviniszta stb.), nem is az hogy támogatja, hanem kiáll az összes kisebbségért, sokszor nagyon radikális eszközökkel (lásd a BLM botrányai az Egyesült Államokban), támogatja szinte minden téren a "szabadságot" (természetesen csak addig, ameddig egy nagyon picit nem ellenkezik valakinek a véleménye) legyen az akármi amit "magánügynek vagy szabadságjognak" titulálnak (piac, szexualitás/testkultúrát, alkohol, rehabilitáció, szóban, a szólásszabadságot is, bár ez megkérdőjelezhető, az imént felvetett indokok végett). Természetesen mivel a szólásszabadság csak elméletben létezik, vagyis részben, ezért aktívan működik az irodalmi cenzúra, az internetes cenzúra és a társadalmi jogok általuk való meghatározása. Elméletben hangzik valahogy, de engem sokkal inkább egy remek író által írt irodalmi műre emlékeztet az a világ, amiről beszélnek és áhítoznak.


Csak néhány videó a témában:

https://www.youtube.com/watch?v=eRLZ_gtTges

https://www.youtube.com/watch?v=NrL5H7XUlkg

https://www.youtube.com/watch?v=rMiwZnOqnbk



2020. dec. 11. 21:20
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:

"Kapálózz csak! :-D A te szöveged is tele van következtetéssel"

Mondtam, hogy idióta vagy. Nem azt mondtam, hogy nem lehet következtetni, hanem az nem következtetés, ha van 15 opció és önkényesen kiválasztasz egyet. Ezt úgy hívják, hogy idiotizmus.


"pedig valahogy azért, meg lett az a Dr. titulus, szóval ezt sem tudtad, a telepátián keresztül megmondani"

Tessék, megint az arrogancia, amit még tagadtál az előbb.

A papír szart sem ér. Jó pár doktorival rendelkező emberről tudom, hogy idióta, ezek szerint te is közéjük való vagy.

A doktori nem jelenti automatikusan, hogy valaki magasan iskolázott, megfelelő tudás is kell hozzá, neked nincs meg.


"A PC pedig, nem egyenlő a kulturáltsággal, sőt éles ellentéte egymásnak, a PC inkább a hazugság"

Nem, a PC a tisztelet megadásról szól. Arról szól, hogy nem szólítasz úgy embert, ahogy nem akarja, hogy szólítsd. Ezt tiszteletnek hívják.

Mellesleg ha elolvastad volna szócikket, amit linkeltem egyszer:

[link]

Akkor talán felfoghattad volna, hogy nekem van igazam, mivel elég egyértelmáek a példák.


"cigány vagy b*zi a PC-be nem fér bele"

Igen, mert tiszteletlenség másokra nézve. Ezt hívják tiszteletnek.


"idiótázni pedig abszolút a kulturáltságba sem fér bele"

Ahogy a folyamatos hazudozásod sem, mégis megtetted.

Én már megmondtam, úgy viselkedem, ahogy te, hogy lásd milyen idióta vagy.


"mert nem vagy szakpszichiáter, hogy ezt megállapítsd"

Tessék, még egy személyeskedés, megint megállapítasz valamit, amiről fogalmad sincs.

Mellesleg az idiótát nem csak pszichológia értelemben lehet használni, de ha doktorid lenne, ami ér is valamit, akkor te is tudnád ezt:

[link]


"Amúgy meg ezt az "Aki mondja másra, az mondja magára, te mondtad magadra, béka nő a hasadba!" stratégiát kiscsoportos ovisként mondtam..."

Még egy példa, hogy mennyire idióta vagy.

A projekció egy létező jelenség, szóval most csak a teljes pszichológia területét gúnyoltad ki. Szóval márcsak ezek után is biztos vagyok benne, hogy nagyon okos lehetsz. :D

Tessék, projekció:

[link]

Legalább tanulsz valamit, ha egy doktorival még mindig ostoba vagy.

2020. dec. 21. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 A kérdező kommentje:
Lám, lám! Te is annyit következtettél, mint a franc. Nem vagy szerintem semelyik tanárom sem, szóval nem tudhatod, hogy mennyit tanultam és mit tanultam. Kérdezem: Holnap gyilkos is leszek?? Vagy kihívod rám a mentőket, mint közveszélyes pszichés beteg?? Nálad már ezen sem csodálkoznék... Valahogy soha nem reagáltál a téged kompromittáló bekezdésekre és mondatokra, ebből is látszik, hogy neked, mint Dr. Prof. Istencsászárnak van sok olyan dolga, amire nem igazán tud mit reagálni. :-D XDD Én csak reagáltam arra, hogy aluliskolázottnak neveztél és hogy mennyire nevetséges vagy a hülye következtetéseiddel, amiket természetesen, csak mástól nem bírsz eltűrni. Mivel még mindig semmi közöd hozzám, ezért nem tudsz megállapítani rólam semmit, se a külső és belső tulajdonságaimat, se a pszichés általad bemagyarázott bajaimat, se a tanulmányi teljesítményeimet, se az életem, se semmit! Veled kellene kezdeni, ha már másokat ócsárolsz az interneten az arcod nélkül, sok dolgot kellett elismételnem neked milliomodjára, hogy felfogd miről írtam. Amúgy meg békés, áldott és boldog ünnepeket, adventet, karácsonyt, szilvesztert, újévet, neked és a hozzád hasonlóknak!!! :-DDDDD
2020. dec. 21. 15:43
 23/28 anonim ***** válasza:

"Te is annyit következtettél, mint a franc."

Ahogy mondtam, nem a kvöetkeztetéssel van a baj, az alaptalan hazugsággal van a baj.

Azért mert későn írok, még nem lehet következtetni arra, hogy keveset alszom, erre volt példa, hogy más országban is élhetek, de az is lehet példa, hogy az én időbeosztásom el van tolódva. Számtalan ok lehet.


"Nem vagy szerintem semelyik tanárom sem, szóval nem tudhatod, hogy mennyit tanultam és mit tanultam."

Nem kell a tanárodnak lennem. Itt letettél egy elég jó bizonyítványt, ami igazolja az állításaimat.


"Kérdezem: Holnap gyilkos is leszek?? Vagy kihívod rám a mentőket, mint közveszélyes pszichés beteg?"

Veled ellentétben az én állításaim már alá vannak támasztva, szóval aminek hívtalak az jelenleg tény, mivel még nem cáfoltad.

A kérdésedben szerplő állítások pedig még nem igazoltak. Adhatsz rá okot, hogy valaminek hívjalak, de ezekre még nem adtál.


"Valahogy soha nem reagáltál a téged kompromittáló bekezdésekre és mondatokra"

Tessék, ez megint érvelési hiba. Azt mondod, hogy nem reagáltam személyeskedésre, igen, mivel nem személyeskedni akarok.

Az engem - vagyis személyemet - kompromittáló bekezdés, az más szóval személyeskedés, mivel a személyemről szól.

De ha netalántán tudsz olyan bekezdést, ami érv és nem reagáltam, akkor nyugodtan másold ide és reagálok neked, ha nem tettem. De ha olyat másolsz, amire reagáltam, akkor az idézetet kapod meg, ahol ezt megtettem, illetve el fogom várni, hogy legyen annyi gerinced, hogy beismerd, hogy hazudtál arról, hogy nem reagáltam rá.


"neked, mint Dr. Prof. Istencsászárnak van sok olyan dolga, amire nem igazán tud mit reagálni"

Azért mert okosabb vagyok nálad, még nem én leszek a világ legokosabbja. Ezt kéne felfogni. Nálad a jelenlegi érvelési és szövegértési képességeiddel, legalább 2 millió ember okosabb.

Arra amire pedig nem reagáltam, az azért volt mert személyeskedtél, minden mást érintettem már.


"Én csak reagáltam arra, hogy aluliskolázottnak neveztél és hogy mennyire nevetséges vagy a hülye következtetéseiddel"

Pontosan, és úgy reagáltál rá, hogy igazoltad a kijelentésemet, mégegyszer.


"Mivel még mindig semmi közöd hozzám, ezért nem tudsz megállapítani rólam semmit, se a külső és belső tulajdonságaimat, se a pszichés általad bemagyarázott bajaimat, se a tanulmányi teljesítményeimet, se az életem, se semmit!"

Korábban azt mondtad, hogy egy vita a személyekről szól, ha ez igaz, akkor marhaság, hogy nem tudok rólad semmit, mivel az álláspontod tükrözi a személyed, ezért ez alapján tudod rólad kijelentéseket tenni, és akkor itt csak a te logikádat használtam.

Valójában meg, igenis le lehet szűrni, hogy valaki milyen intelligens, értelmes az alapján, hogy milyen szavakat használ, milyen érveket használ. Te nem használtál érveket egy vita során, vagyis nem ütöd meg a középiskolai szintet.


"Veled kellene kezdeni, ha már másokat ócsárolsz az interneten az arcod nélkül,"

Már mondtam, te kezdtél el személyeskedni, én csak felvettem a stílusodat. Most hirtelen már neked nem tetszik, elég szánalmas ez a kettős mérce.


"sok dolgot kellett elismételnem neked milliomodjára, hogy felfogd miről írtam"

Nem, egyszer nem ismételtél el semmit, amit nem értettem. Olyat ismételtél el, amit te nem értettél. Pl. az ISIS-es példámat most sem érted és ezért kellett többször leírnod ugyanazt a marhaságot.

Csak ez meg rád nézve kínos és nem rám. :D

2020. dec. 22. 04:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 A kérdező kommentje:
Áldott és békés ünnepeket, neked és családodnak (már ha őket nem provokálod)! :-DD)) XDD :-))
2020. dec. 22. 15:44
 25/28 anonim ***** válasza:
Mondjuk itt te voltál az egyetlen provokatív idióta, szóval ennek még értelme sincs, amit leírtál. :D
2020. dec. 23. 05:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 A kérdező kommentje:
Állítsd fel a karácsonyfát és üdvözöld a szeretteid, ha még nem tetted meg! :-))
2020. dec. 23. 14:46
 27/28 A kérdező kommentje:
Ja és nagyon kérlek ne írj semmit az ünnepek alatt! Köszi! Nem veled akarom tölteni a téli ünnepeket! :-))))
2020. dec. 23. 14:48
 28/28 anonim ***** válasza:

Idióta...

Ha írok valamit, akkor kötelező válaszolnod, vagy mi? Ennyire fogyatékos vagy?

2020. dec. 24. 04:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!