Ha ma nem megy több tízezer ember ki a demokrácia miatt az utcára Budapesten akkor kijelenthető hogy a magyaroknak nincs is igénye a demokráciára és megfelel nekik az Orbán féle autoriter (bár inkább már ugye diktatórikus) rendszer?
Azt is jelentheti, hogy esik az eső, meg szopás parkolóhelyet keresni a belvárosban :\
Szé nem lehet nyáron, tavasszal, ősszel balhézni? Miért pont télen kell. Nyáron kb soha sincs semmi. Pedig akkor mehetnék motorral, vagy bringával.
ma 16:06: Nyáron sem lenne alkalmas mert akkor meg meleg van.
A valóság persze az hogy a magyarságunk úgy gondolja hogy szolgaságban kényelmesebb az élet. Hisz mások gondolkodnak helyettünk. Megmondják mit tegyünk, mit együnk, mit nézzünk a tévében. Míg egy fejlett nyugati demokráciában több ember önálló, például otthon van a megélhetési forrása szolgaság nélkül. Ez borzasztóan hangzik, hisz akkor ki gondolkodna helyettünk? Meg ki adna a jászolba szénát elénk? Így viszont egyszerűbb az élet, hisz ha a gazdi végigvág ostorral akkor húzni kell az igát, cserébe minimális ellátást ad.
Egykori irodalomtanárom szokta mondani nap mint nap hogy a magyar egy szolgalelkű nép. Csak mára értettem meg hogy igaza volt. Persze az érem másik oldala meg az ám hogy a szolgaság megöli a lelket, az nem emberi életmód. Ezért vagyunk a világ top 10-es listáján az öngyilkosságok számában, vagy a depresszióban. A léleknek szabadság kellene.
De nem értitek hogy nem a Jobbikról szól ez hanem a demokráciáról?
Hihetetlenek vagytok.
Nektek tényleg a pártállam kell, az atyuskával aki megmondja mit hogyan ha pedig nem tetszik akkor kell egy pofon?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!