Anyukáddal és apukáddal élsz, vagy van saját lakásod?
A huszonéveseket és a harmincas éveiket kezdőktől kérdezem, hogy még a szüleikkel laknak vagy egy lakásba, ami albérlet, vagy saját tulajdon? Korotokat is írjátok meg, illetve, hogy van-e már gyereketek, és hogy mennyi pénzt kerestek havonta?
Vannak itt olyanok akiknek nem éri meg saját lakásba költözni, hanem inkább a szülőkkel élnek? Párotok is ott él a szüleitekkel? Beszálltok a rezsibe vagy sem? Illik beszállni, vagy ha nem kérik a szülők akkor nem?
Nem pontosan nekem szól a kérdés de azért válaszolok.
24. éves vagyok, egyetemista. Szüleimnél lakok van egy másik lakásunk is de nem tudnám a rezsit fizetni. Így itthon lakok.
Nagymamámmal laktam, és gondoztam Őt. Szegény meghalt és a lakás rám maradt. 18 éves vagyok. Tanulok és dolgozok mellette. A szüleim és a tesóm is segít anyagilag.
90-100000 Forint körül kapok havonta. Ebből a rezsi kb. 55000. Sokat eszem otthon anyuéknál, és úgy nem jönnek anyuék, hogy egy rakás kaja ne lenne a szatyrukba.
Jó a magam ura lenni, persze kis segítséggel. A tesóm mindig dug valamennyi kis pénzt az előszobai vázába.
Én 26 vagyok, az egyetem alatt külön éltem, saját lakásban, de most Pesten dolgozom, amíg a pécsi lakást nem tudom eladni, albérletben vagyok!
Nagyon szeretem a szüleimet, és gyakran megyek haza, de azért egyedül élni az igazi:)
gyerek nincs még szerencsére:D
otthon lakom elméletileg, ez havi 1, max 2 hétvégét jelent:) egyébként a barátomnál lakok 200 km-rel arrébb a suli miatt
20L
Nem vagyok hajlandó a fizetésem nagy részét albérletre költeni, mert akkor nem tudok félretenni, és sosem lesz saját...
Ezért inkább élek a szüleimmel a világ végén, az utazás is drága, de ha van munkahely, ami fizeti azt, akkor még elfogadható, és legalább otthon is hasznos vagyok, mert főzök, takarítok, kertészkedek... cserébe tűröm anyám hülyeségeit. Nem álom.
Albérlet csak úgy lenne jó, ha nem egyedül kéne fizetnem, úgy talán megérné. A társbérletezésből már kinőttem, életem párját még nem találtam meg. Maradnak a szülők.
Alakult lassan a megtakarítás a sajátra nettó 110ezerekből, mert tudok spórolni. Viszont nagyon sokat voltam munka nélkül, és jelenleg sincs állásom, ami őrjítő, de nem tudok mit csinálni.
Szóval ha albérletben éltem volna, akkor kb most halnék éhen.
Itthon nem szállok be, csak 1-2 számla az, amit én fizetek. Inkább "ledolgozom" nekik.
34n
lefogtok pontozni de mi (en es a ferjem +ket gyerek) a szuleimnel elunk,de nem teljesen igaz mert kulon szinten vagyunk mindenkinek van 100 nm2-es lako tere(teljes osszkonfort)
Termeszetesen beszalunk a rezsibe (60%-at mi fizetjuk),etelt magunknak veszuk.
Szeretunk itt elni ,a ferjem sokat segit edesapamnak a telket gondozni(meh tenyesztes,zoldseg termeles).En pedig anyukamnak segitek a haztartasban.Gyerekekre is szivesen vigyaznak igy gyakran "kimenot "kapunk.
270.000 az ossz bevetelunk
23. evesek vagyunk
Hiteles lakásban élünk. Bankban dolgoztam, ezért a hitel kamatmentes. Emiatt megérte, piaci hitelt nem vettem volna fel.
Én 26 vagyok, párom 28. A lányunk 1 éves.
Párom fizetése havi nettó 400. Én 200at kaptam, most a gyed 106 (ez a maximum).
Amíg otthon laktunk, mind a ketten beszálltunk a rezsibe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!