Miért nem tudok kijönni a fizetésemből?
Egyedül élek a fővárosban albérletben, a budai részen.
Egy nagy multinál dolgozom szeniorabb pozícióban, nettó 500-at keresek.
Az albérletem 200ezer, tehát marad 300 ezer forintom. Tervezek majd lakást venni,mert örököltem, de lakáshitellel tudnék, annak a havi törlesztője pedig hasonlóan havi 200 ezer lenne.
Ennyiből pedig (havi 300) nem tudok megélni, a havi kaja 100 ezer, mellette kell azért ruhára, sminkre,egyéb dolgokra költeni.
Ennyiből meg kellene tudnom élni, valamit én csinálok rosszul?
Bármi tippet,tanácsot szívesen fogadok.
27N
Mi is külkerületben lakunk, mert itt lehet olcsón. Az így spórolt pénzből lesz majd lakásunk.
Egyébként én is irodában dolgozok, ahol Dress code van. Én pl. About you akcióknál szoktam beújítani, mondjuk negyedévente. Van kB. 5 kifejezetten szép szettem, azt váltogatom, több egyenlőre nem is kell, max ha tönkre megy. Sminkelni nem szoktam, csak alkalmakra, így a pár minőségi alapdarabom sokáig kitart. Arcápolásra szoktam többet költeni, azt vagy Glamour napokon, vagy Stylevanarol rendelek kB fél évente, nagyjából 50 euró értékben, amiből szintén a minőségi alapdarabok megvannak.
Szerintem sokat lehetne ebből spórolni, ha tudatosan, akár fél egy évre előre Meg tervezve veszed a dolgokat, amikről tudod hogy szükséges és elkerülöd a plázában Meg láttam és Meg tetszett vásárlásokat.
Nem tudsz bánni a pénzzel ez legnagyobb probléma.
Egy embernek miért kell havonta 100 ezer forintot kajára költeni? Én is egyedül élek, de a kajámat havonta kihozom 55-70 ezer forintból.
Van benne hal, gyümölcs, zöldség, hús...
Ruhát sem kell minden hónapban vásárolni, hülyeségnek tartom.
Vezesd egy füzetbe vagy számítógépen a kiadásaidat, hogy mit mire költesz, párhónap után észre fogod venni, hogy miből kell vissza venni.
Megkell tanulnod spórolni, nem fog egyik napról a másikra menni.
Kajákat otthon csináljad magadnak, hogy ne kelljen a boltban drágán megvenni. Én pl.. 2-3 napra szoktam előre főzni, és tudom hogy addig nincsen bajom a kajával.
Közlekedés: busz, metró, kerékpár, gyaloglás. Mert a kocsi felesleges egy embernek.
A youtube, tele van különböző spórolási ötletekkel, amiket én jómagam is kiszoktam próbálni, és ha bejön akkor csinálom is hosszú távon.
Mellette nem árt, ha van legalább 6-12 hónapnyi megtakarításod, ha baj van akkor hozzá tudjál valamihez nyúlni. Tudom hogy nem egyszerű így elsőnek, de megtanulod ezeket, akkor hosszú távon nem lesznek anyagi problémáid.
Nem tudsz bánni a pénzzel.
Vegyél mindent kártyával, a banki app csinál költési kimutatást, aztán gondolkodj el, hogy miből tudsz vágni.
Vagy keress megint egy pasit, és újra lesz elég pénzed mindenre.
Meggazdagodás titka 5 szóban:
Költs kevesebbet mint amennyit keresel.
Az a baj, minden pénzt elköltöd és utána próbálsz megtakarítani. Holott fordítva lenne egészséges. Először fix X % megtakarítást felreraksz és a maradékból költesz. Nem olyan bonyolult ez, bár tény, hogy fegyelmezettnek kell lenni hozzá.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!