Hosszú telkem van, mit ültessek a végébe hogy a lehető leginkább unszimpatikus legyen az éjszakai látogatók számára?
Eléggé el vagyok keseredve, szóval itt kérek tanácsot.
Megpróbálom röviden vázolni a helyzetet.
Vidéken lakom a családommal, a telkünk rajta a házunkkal egy hosszúkás telek, ahogy a többi is az utcában, a gond az hogy a telkek végén van egy kb 10-15 M széles erdősáv majd egy földút és a szántók.
A baj az hogy rendszeresen vannak éjszakai vendégeink, nem csak nekünk hanem a szomszédoknak is.
Többen többféle képpen próbáltuk már kivédeni őket. 2 házzal odébb kutyákat tartanak a hátsó kertben, nálunk kb 3-4 havonta van megmérgezve egy-egy kutya, ezt nem akarom. A közvetlen szomszédom beton elemekből csinált kerítést, fél év után "ledőlt magától" egy esti vihar alatt, majd amikor megcsinálta még kétszer ismét...
A másik szomszéd már beleunt és nem csinál semmit a kertbe, nála nincs is semmi amit elvinnének így hozzá nem járnak be. Ő korábban kamerákat tett fel de azokat ledobálták kővel vagy csúzlival...
Nálunk vittek már el tyúkokat, egy-egy zsák takarmányt, most nemrég a paradicsomokat szedték le de még a zöldeket is letépték, a szárak persze eltörtek. Amikor a barack érett úgy szedték le hogy a karnyi vastag ágakat letörték, tavaly az alma járt így... Nagyon elkeserítő így kertészkedni.
Arra gondoltam hogy a telek határon nagy tüskéket növelő vadrózsákat ültetek vagy krisztustövist, vagy nem tudom. Adjatok kérlek tanácsot mi az amitől legkevésbé lenne kedve bárkinek is újra meglátogatni...
Többször voltunk a rendőrségen is, nem sok mindent tudtak tenni, gyakrabban járőröztek a földúton de senkit nem láttak...
Először ültess szedret, abból hamar lesz egy tüskés, áthatolhatatlan sáv! Az elé meg ültess tűztövist!
A szeder hamar nő, de könnyű kivágni vagy átmenni rajta csak kellemetlen. Viszont első védelemnek egy magára hagyott de tömörre növő szedersor az nagyon jó. A tűztövisnek kell pár év mire megnő, akkor viszont áthatolhatatlan.
Rokonaim olyan házat vettek ahol valamiért a tulaj az egyik oldalon ezt ültetett vagy 10 m-en. Kegyetlen volt kiszedni. Hatalmas és rettentően erős tövisei vannak, az ágai olyan falat csináltak ami gyilkosak voltak. Úgy tudtuk megcsinálni, hogy 2 ember gereblyével húzta szét az ágakat hogy a harmadik oda mehessen fűrésszel elvágni, mert semmiféle kesztyű nem védett tőle. Így rakásoltuk a levágott ágakat is, gereblyével, távolról. Az ágdaráló sem bírt az ágakkal, meg kellett várni míg kiszáradnak és lassanként el lettek égetve. A tüskéje a végén visszahajlik, horgas, beleakad mélyen a bőrbe. Már az első ággal való találkozás elveszi a kedvét az embernek attól hogy azon át akarjon menni.
Ha tűztövis van a kertedben körben akkor nem mennek oda be.
Én is a szedret mondanám, nagyon gyorsan nő, a levágott és ottfelejtett szár is hamar gyökerezik és terjed minden irányba.
Meg van a gledícsia vagy lepényfa, vagy az akác, mert az gyorsan nő.
illetve csalán.
Meg a citrom fa, brutális tüskéi vannak, de az kicsit kölcségesebb növény,nem túl gyakori.
Vegyél kutyákat és idomítsd úgy, hogy csak tőled fogadjanak el ételt. Kamerát el lehet úgy helyezni, hogy rejtve legyen (kérd szakember segítségét). Írd ki egy táblára, hogy a termény méreggel van permetezve.
Megfelelő alappal rendelkező betonkerítést nem lehet könnyen eldönteni.
Kutyánál jobb védelem nincs az ilyen kategóriájúak ellen.
Felénk az utóbbi egy évben volt vagy 15 betörés (az egyik közvetlen szomszédban is), csupa olyan háznál, ahol nem volt kutya. Kamera több helyen is volt, de egyiken se felismerhető az ember.
De ha nálatok mérgezik a kutyákat, akkor tényleg érdemes arra idomítani, hogy csak tőled fogadjon el ételt. Tudom, nem könnyű feladat, de az is munka, hogy éveken keresztül egy sövényt gondozol.
A sövénnyel még az is a baj, hogy hiába van nálad bármilyen védelem, ha a szomszédodnál nincsen. Onnan másznak át hozzád.
Hiába teszel bármit a telked végébe, ha a szomszéd telekre bemennek és a köztetek levő drótkertést kettévágják és elviszik a kerted termését.
Nem lenne aktuális, ha a hátsó részbe azt tennél (ültetnél), ami nem kell senkinek, aki lopni akar (fű, lucerna az állatoknak vagy eladásra) és a ház után lennének a haszonnövények??? Ilyen mélyre talán nem merészkednének a tolvajok...
Érzékelős reflektor, meg "hangutánzó sziréna". Valami ilyesmi a neve, mesélte valaki, hogy mozgásra kapcsol be, sziréna hangja van, meg megőrült kutyaugatás. Én még csak filmben láttam ilyet, de állítólag itthon is kapható.
Kérdés az éjszaka közepén mennyire értékelik a szomszédok, meg ti.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!