Azok a családok, ahol a gyereknek nem futja lakásra?

Igen akkor is az mondtam volna.

Sőt képzeld, évekig laktam albérletben mikozben az en házam üresen állt lakható állapotban 25 kilometerre.

"Szerintem egy idő után az idős szülőknek el kéne adniuk a házukat, hogy a gyerekeiket segítsék. "

Valami nagy baj van a te fejeddel. Egyáltalán nincs így.

Egész életükben azért dolgoztak hogy legyen egy házuk. Az az övék. Majd amikor meghalnak akkor öröklik a gyerekeik de azt is megtehetik, hogy simán eladják és idős korukra biztosítanak maguknak belőle kényelmes ellátást egy otthonban.

Gondolom te olyan vagy aki felháborodott azon, hogy a szülőket gond esetén első sorban a gyerekeiknek kellene segítenie és nem az államnak.

Nem kérdező! Egyáltalán nem kell eladnia az idős szülőknek a házukat, főleg nem hogy olyan gyereket segítsenek belőle aki ezt így el is várná tőlük.

Nekünk nagyon nagy házunk van, sőt, van egy másik házunk is. Még se jut eszébe egyik gyerekünknek sem, hogy ezt nekünk el kellene adni hogy nekik segítsünk lakást venni. Tudják jól, hogy amennyi lehetőségünk van annyival segíteni fogunk, de eszükbe se jutna elvárni, hogy eladjuk a saját otthonunkat az övékért.

Mi kicsi lakásban laktunk, szobánk se volt. A szüleim már gyermekkoromban mondogatták, hogy nem költöznek, mert szeretik és pont lesz kettejüknek, ha kirepülünk. Viszont amikor meghaltak a nagyszülők, azt kiadták, s abból spóroltak egy másik lakásra is a tesómnak, hogy igazságos legyen. Házasságkötésre költözhettünk be (30 évesen), ez volt a nászajándék, addig koliban, majd albiban laktunk. Ajándékba tulajdonként (de még haszonélvezettel), csak valamikor az unokák születésekor kaptam meg az enyémet.

Soha nem jutott eszembe, mit kellett volna másképp csinálniuk a tulajdonukkal. Másra is költöttek, vettek pl. nyaralót, oda kijárnak most is, unokástul is.

Mondom a mi példánkat.

A szüleim egy vidéki kisvárosban élnek, ahol a 120 nm-es abszolút korszerű családi házuk kb. 45 milliót érne most. Nagyon jó indulattal 50-et, na. Mi a tesómmal nem akartunk ott maradni, eljöttünk Budapestre és mindketten megoldottuk az életünket saját erőből. Ha a jelen árakat nézzük, akkor ugyan hogyan tudtak volna segíteni minket a szüleink? Eladják a csillivilli, saját igényeikre formált és korszerűsített házukat, vesznek ott helyben 25 millióért egy felújítandó panelt, ráköltenek mondjuk 5 milliót, marad ugye a nagyon jó indulattal számolva 10-10 millió a tesómnak és nekem. Budapesten egy lakás 35-40 milliónál kezdődik.

Tök jól hangzik, hogy bedobják az önerőbe azt a 10-est és elbagatelizálni sem akarom ennek az összegnek a mértékét, pláne ha valaki még sosem látott ennyi pénzt egyben, de ehhez azért még nagyon sokat elő kell teremteni egy lepukkant panelhoz is... Szóval a szüleim élnének boldogtalanul egy kétszobás panelban (nem szeretnének lakásban élni), mégcsak nem is minőségi váltás, mert nem egy modern, újszerű lakás (ami kb. ugyanannyiba kerülne a városban, mint a házuk) és nem is költöztek közelebb hozzánk (ahol a teljes összeget odaadhatnák egy panelért és nem tudnának minket támogatni továbbra sem). Cserébe nekünk a tesómmal nincs hova "hazamenni", mert nincs hely, hogy ott aludjunk (ha maradni akarunk pár napot, fizetünk valami panziót), cserébe mindketten fizetjük a 30 milliós hitelünket is. Hát nem tudom. Nem hangzik akkora dealnek, amiért érdemes lenne kiűzni a szüleinket a házukból, amit szeretnek. Soha nem kérnék ilyet.

Mint szülő pedig nagyon furán néznék, ha a gyerekeink egyszer ezt kérnék tőlünk. Az más kérdés, hogy nekünk most úgy áll a szénánk, hogy legalább egy lakást eltudunk majd osztani kettejük között, de amíg lehet én is szeretném megőrizni a családi fészket, hogy mindig legyen hova hazajönniük. Öreg korunkra el fogjuk adni, mert ha 110 nm-et nem is tartok olyan nagynak, nálunk óriási a telek és öreg korunkra ezt már nem fogjuk tudni és akarni rendben tartani. Majd akkor meglátjuk, hogy mit kezdünk a pénzzel, kell-e és akarjuk-e ebből is támogatni a gyerekeinket, vagy megoldjuk inkább a saját öregkorunkat. Mi pl. már fejben készülünk arra is, hogy nekünk nem lesz értékelhető nyugdíjunk. Ha nem akarom magunkat is a gyerekeink nyakába tolni anyagilag, akkor magunkra is gondolnunk kell és nyilván ha a házunk a legnagyobb vagyonelemünk, akkor ha azt eladjuk, lesz más sorsa. Akár nyugdíj kiegészítés, akár egy otthon beugrója és havi díj kiegészítése. Szépen lassan fel fogjuk élni, ami értem, hogy tök gáz és kitolás a gyerekeinkkel szemben, de legalább nem nekik kell majd eltartani minket.