Nem érzitek azt, hogy elérhetetlen egy nagyvárosi, újabb építésű kertes ház, vagy egy budapesti nagyobb újépítésű lakás?

Középiskola után külföldön dolgoztam 4 évet vendéglátóhelyen, elég jól kerestem vele, legalábbis azt gondoltam, a magyar bérekhez és a szüleimhez viszonyítva.

Havi 600 ezer ft-ot tudtam rendszeresen félretenni, így 4 év után, tudtam annyi pénzt hazahozni, amiből vettem 3 évvel ezelőtt egy pécsi lakást.

Akkor ez 15 millió ft volt, 3 év után majdnem a duplája lett, így jelenleg az összvagyonom kb 30-35 millió ft, autóval, kis megtakarítással.

Jelenleg 26 éves vagyok, és az orvosi egyetemre járok. Azért választottam ezt a szakmát, mert szerettem nagyon a biológiát, kémiát, és a covid alatt láttam, hogy rengeteg vállalkozás tönkrement, és egy pillanat alatt tud rombadőlni annak az élete, akinek kevés tartaléka volt, és a munkahelye vagy a bevétele megszűnt vagy minimálisra csökkent.

Azt gondoltam, hogy orvosként biztosan lesz munkám, és relatív jól megfizetik, talán még itthon is, ha ügyeleteket vállal az ember, vagy ha szakorvos lesz.

A barátnőm már szakorvos, tudom, hogy mennyit keres most és keresett az elmúlt 5 éve alatt, viszont ígyis kilátástalannak látjuk a helyzetet.

Gyerekkori álmom volt egy Dunára néző budai ingatlan, valahol a 2-3. Kerület domboldalaiban, de 500-800 millió jelenleg egy szebb.

Erről már rég nem is merek ábrándozni.

Majd megnéztük a budapesti 3 szobás újabb építésű lakásokat, és 100 millió alatt szinte nincsen, csak a nagyon szélső kerületekben, de ott olyan is a környék, sok a kisebbségi, és az este folyamatosan zajos, randalíroznak, szemetelnek, stb.

Emiatt úgy gondolkozunk egyre jobban, hogy inkább elmenni az agglomerációba, a budai kerületek mögé, és nézünk egy újszerű kertesházat. Madárhegy, Budaörs, Törökbálint környéke, esetleg Százhalombatta, stb.

Próbálnánk olyan helyet találni, ahol szépen van rendbe tartva a város, van lehetősége a gyereknek akár gyalog vagy tömegközlekedve elmenni az iskolába, boltba, stb.

Ezeken a helyeken egy mutatósabb, szép ház 150, de inkább 200 millió. Ha egy elitebb részt nézünk, akkor akár még több.

Ha ettől is lejjebb adunk, és egy átlag családi házat szeretnénk venni, átlag környéken, akkor is közel 100 millióban kell gondolkozni.

Namost, idővel a párommal mindketten orvosok leszünk, kettőnk fizetése 2-2,5 millió ft között fog mozogni, amiből legjobb esetben is 1,5 milliót lehet félretenni rendszeresen.

Ebben az esetben egy 100 milliós ingatlanra 6-7 évet kell spórolni, egy 200 milliósra 14 évet.

Arról nem is beszélve, hogy gyereket nem 35-40 évesen terveznénk, és az idő csak megy, és rohamosan drágul minden.

Hiába gyűlik a pénz, ha elviszi az inflàció, befektetni viszont egy élet munkàjàt nem igazán merjük.

Diverzifikàltan tartunk mindent, állampapír, valutàk, részvények, de elég ha csak az egyik bedől és -10/20% a teljes vagyonból akár.

Előre is elnézést, amiért hosszan fogalmaztam, se nagyzolás, sem pedig lenézés nincs a leírtakban, egyszerűen tényekről írtam és az elkepzelésünkről.

Bele sem merek gondolni, hogyan tudnak és fognak boldogulni azok, akik átlag alatt keresnek és nincsen saját ingatlanuk.

Mi egyre jobban azt érezzük, hogy nem érdemes saját ingatlant venni, max ha újra visszajönnek a 3-5%-os lakáshitelek, de a havi fix 500.000-900.000ft-os törlesztő is elképesztően hangzik, egy értelmesebb háznál.

Talán itthon is az lesz, mint külföldön, hogy az emberek inkább bérelnek majd?

Az elviszi ugyan a fizetés 10-15-20%-át, de a többit lehet autóra, szórakozásra költeni, és nem stresszel senki azon, hogy nyugdíjig sikerül-e egy szép ingatlant megvenni? És ha munkahely vagy bármilyen változás van az életben, szinte azonnal lehet menni?

Ti hogyan vélekedtek erről? Mi gondolkodunk rosszul, vagy nagyobb a pánik, mint ami valójában van?

Te mit gondolsz, mikor lesz saját ingatlanod, és hogyan tervezed elérni?