Nem pofátlan 50eFt-ot elkérni egy 300eFt-os ingatlan adásvételi szerződéért?
Ügyvéd is válogatja, mennyi a fix díj nála, nem ennyi, nem mondható ki, hogy az ennyi. Példának okáért, az én ügyvédem ilyet 30 ezerért megcsinál, de tény, hogy Ő olcsón dolgozik! Volt olyan helyzet, hogy az eladó ragaszkodott a saját ügyvédéhez, akkor még 10-nél többet nem kért volna az én ügyvédem (nem tegnap történt), emiatt 40 ezer volt az ügyvédi díj. Nem tudtam mit tenni, kifizettem. Ne csak a befektetett időt nézzük, amit egy ügyvéd egy ilyen szerződés esetén ebbe beletesz, az irodának, ahol dolgozik van költsége, bérlési díj, ki kell tudni termelni, nem hinném, hogy az éhenhalás veszélye fenyegeti őket, szó se róla, de mégis ez egy olyan szakma, ahol nem tudod kiszámolni 1 hónapban mennyi lesz a bevételed. Szóval jól végig kell gondolni, mit mennyiért vállalsz el. Azzal se nagyon tudsz kalkulálni, hogy teszem azt, keresel X összeget 1 hónapban, de fixen tartot, hogy 1 havi költés az X-Y, hogy amikor kevesebb a bevétel, lehessen mihez nyúlni, mert szinte biztos, hogy amikor kevesebb lesz a bevétel, akkor már az a félretett pénz kevesebbet ér, mint amikor félretetted, s itt nem évekről beszélünk, pusztán hónapokról, esetleg téli-nyári időszakról. Mivel ilyen olcsón vásároltál ingatlant, így, ahhoz képest ez az összeg nagyon sok, ez tény, de ritka esetek egyike, hogy pár 100 ezerért vásárolnak ingatlant.
Az én szakmám is olyan, hogy előfordul, hogy kimegyünk egy munkára, fél óra sincs a történet, de a kiszállás teszem azt oda-vissza 1 óra, 20 ezer alatt ilyet nem csinálunk. Nem tudsz másképp megélni. K... fáj ez a túloldalt, hogy fél órát se volt itt, aztán hoppá 20 ezer, én is van, hogy állok a "túloldalt", de nem megy másképp. Ha a túloldalt ennek elszenvedő alanya vagy, akkor nyilván Te sem kérhetsz kevesebbet, mert akkor nem tudod azt kifizetni, ha Te vagy az, aki épp fizet.
Iszonyatosan romlik a pénzünk, elképesztő módon! Bizonyos területeken gyak. hónapról-hónapra, ép.iparban pl. az ép.ipari anyagokban még ennél is sűrűbben, jó ha fél hónapig nem változik valaminek az ára. És nem kevéssel, ott gyak. már-már a pengő romlásának a káosza figyelhető meg. Lassan árajánlatot nem mernek adni, maximum úgy, hogy ez most per pillanat ennyi, ha most megveszed, akkor ennyi, de vedd meg 1-2 héten belül, vagy ez már tárgytalan.
DE amúgy minden rendben! Minden f-sza, itt minden jól megy! Nem vagyok egy ilyen nagyon panaszkodó típus, és összességében úgy értékelem, hogy azért haladtunk az elmúlt 10 évben, félreértés ne essék, de attól még van gond, nem kicsi!
Az ingatlan adásvételi szerződésnek van egy előzménye, (tulajdonlap lekérés, adategyeztetés, szerződéstervezet megküldése stb.)
Ez a folyamat az ingatlan árától teljesen független, ugyanúgy meg kell csinálni egy 300ezres, 3milliós, vagy 30 milliós ingatlan esetén is, ezért van megszabva a minimum összeg, ami esetedben 50ezer.
Más áraknál ez csak növekszik.
Ez kb. olyan, hogy ha a kőműves szaki kijön hozzád egy apróságot megcsinálni, hiába végez minimális anyag felhasználásával rövid idő alatt, akkor se száz forintot fog kérni érte.
Az ügyvédnek is van egy minimumdíja. Ezért, ha piti összegért vásárolsz ingatlant, akkor arányaiban magasabb lesz a díj.
Mint amikor piti munkáért eljön hozzád a szaki, és óradíjban számolva többet kér, mintha egy hónapig nálad dolgozna.
Amúgy milyen ingatlant árulnak ennyiért? Nálunk a garázsok is egymillió Ft körül vannak. A legrozzantabb putrinak is többet ér a területe. Legföljebb, ha komoly költségeket vállalsz át a megvétellel (pl. veszélyes anyag szennyezéstől fogod megtisztítani a földet), akkor szoktak jelképes összeget kérni érte.
2# vagyok
Persze, ekkora összegnél sokkal magasabb a % a NAV-nak fizetendő díjhoz képest. A saját példánk: Tavaly 30M-ért vettünk egy házat, több mint 2 hónap volt az ügyintézés (ügyvéd, bank, földhivatal, egyéb váratlan dolgok, stb. mindenestül). Ez idő alatt az ügyvédünkkel kb napi szinten kapcsolatban voltam, akár késő estig, e-mailek, szaladgálás, miegymás. Plusz munkája is volt vele, mert ikerház, nem volt aktuális megosztó nyilatkozat a telekre (az osztatlan közös tulajdon), így azt is meg kellett írnia. Végül 350e Ft-ot fizettünk neki, a NAV-nak illetékként pedig több mint 1M-t. Én azt a pénzt, ha már muszáj, inkább az ügyvédnek adtam volna, mert nálunk rengeteg munka volt az egésszel.
"csak szerintem pofátlan elkérni 50.000Ft-ot egy olyan adásvételéért, ami nem haladja meg a 300.000Ft-ot sem?"
Ahogy írták, van minimum díj is. Hoztál te is példát:
"Ez olyan, mintha a BKK jegy 5eFt ba kerülne attól függetlenül, hogy egy megállót mentél vagy 5 napig folyamatosan. Remélem érted"
Gondolj a taxisokra. 100Ft/km, de az első km az 1000 ft, vagyis van egy 900 Ft-os alapdíja. Ez akkor is igaz, ha 1 km-es távra mégy, amire egyből mondhatod, hogy milyen csillagászati ára van a taxinak, hiszen 1000 ft-ért ment egy km-t. Érzed benne a torzítást? Ugyanígy torzított az is, hogy 50k ft-ot kér az ügyvéd egy 300k ft-os szerződésért, ami a szerződés értékének ~20%-a. Igen, ha nagyon kevés az összeg (mint a taxinál a km), akkor relatíve magas részét fogja jelenteni a járulékos költség.
"Ez olyan, mintha a BKK jegy 5eFt ba kerülne attól függetlenül, hogy egy megállót mentél vagy 5 napig folyamatosan. Remélem érted"
Egyébként annyiból jó az analógia, hogy a vonaljegy ugyanannyiba kerül, ha egy megállót mész vele vagy ha húszat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!