Hogyan tartotok rendet ruhásszekrényetekben?
Nem vagyok már gyerek, 30 múltam, ráadásul nő - mégsem tudok rendet tartani ebben a szekrényben, 1-2 nap alatt káosz lesz. Külön kis kosárban vannak pedig a bugyik-zoknik-melltartók, külön oszlopban a nadrágok-pólók, itthoni pólók, hálóruhák, stb.
Ti hogyan őrzitek meg a rendet?
Egyáltalán: milyen szisztéma alapján rendezitek a ruhákat?
Jelentem, sikerült rendet tennem a szekrényemben!!!:)
Kipakoltam mindent az ágyra, és előről kezdtem az egész rendszer kialakítását.
Rájöttem, hogy eddig ott szúrtam el, hogy egyben volt az összes fölsőm pl., mert úgy voltam vele, itthonra is hordhatom a szép "kinti" fölsőket, illetve az itthoni fölsők sem olyan csúnyák, fölvehetem kintre is.
Na most különszedegettem őket, és itthonra CSAK az itthonra szánt fölsőket veszem föl, így ezek egy kupacban vannak, nincs keveredés, illetve nincs reggelente hezitálás, mert adott, hogy kb. 4-5 itthoni pólóból válogathatok. (Babával vagyok itthon, tehát többnyire itthon vagyok).
Illetve, ami még felszabadította a ruhásszekrényemet, hogy óriásit szelektáltam a fehérneműk-zoknik-harisnyák között. A picit-lyukas, kopott, stb. darabokat szívbaj nélkül kidobtam, így most nincs az, hogy órákat válogatok reggelente, mert egyik sem az igazi, aztán dobálom vissza, turkálok megint stb.
Most csak kiveszek egyet a sok közül, és az biztos jó lesz, nem kell visszadobálni.
Fizetéskor pedig veszek pár új darabot is, az tuti...
Köszönöm mindenkinek a segítő hozzászólásokat!:)
:DDD
Gratula!!!
Én vagyok, aki takarítási tanácsot kért.
Háát, én nem állok ilyen jól. Nagy slunggal hozzáfogtam mikor írtad a tanácsokat, de sajna csak a szándék maradt meg.:(:)
De nem baj, talán nekem is összejön hamarosan.:)
Kitartást a rendtartáshoz!:)
További szép szekrényt! ( :) )
Üdv
:) köszi!:)
Próbáld meg nagyon pici lépésekben megvalósítani a tervedet, ne akarj mindent egyszerre, sztem!
Csak egy példát mondok (nálam ilyen gond is volt): ha rendszeresen ottmaradnak a mosogatnivalók esténként, reggel pedig egy káoszos konyha vár, plusz még a takarításért kiáltó lakás is - szóval akkor nem jó, ha mindent egyszerre akarunk megcsinálni. Nekem hetekbe tellett, de kitűztem célul, hogy minden este úgy fogok lefeküdni, hogy elmosogattam a vacsora romjait. Pár hét alatt szokásommá vált, és most már ha kényszerítenének sem feküdnék addig le, amíg el nem mosogattam.:)))
Sztem jó úton haladsz!:)
És én is: képzeld, azóta még mindig rend van a ruhásszekrényemben, jipppííí!!:)) Most némelyik konyhaszekrény belseje várat még így magára - minden nap szemezek velük, ki-bedobálom a cuccokat, még érnie kell a helyzetnek...:))
Fura, hogy ilyen halogatósak vagyunk, mert amúgy nevetséges, hogy ha lemérjük az időt, hogy valójában mennyire gyorsan megvannak ezek a nemszeretem dolgok...
Azt hiszem a flyladyben ajánlják is, hogy 15 percekre állítsuk be az órát, és szigorúan csak addig csináljuk a feladatokat. Állítólag sokszor még sok is a 15 perc.:)
A ruhásszekrényemben iszonyat káosz volt, írtam is, és bár nem mértem az időt, mennyi idő alatt hajtogattam mindent újra (4 polcnyi ruha, téli-nyári vegyesen), de állítom, hogy nem volt több fél óránál... és ezt halogattam hónapokig.:/
Igen, a 15 perc.:) Sokszor hozzáfogni nehéz, nem megcsinálni. Ha kinézek egy kis területet, amit na, majd most megcsinálok, tuti belefér 15 percbe, de az esetek nagy részében nincs is kedvem abbahagyni mikor végeztem vele. Inkább ha már ilyen gyorsan megvolt, akkor már letörlöm még ezt is, elpakolom azt is...:) A végén sokkal többet csinálok, mint amihez az elején hozzáfogtam/kinéztem, hogy azt nem sok idő megcsinálni:) Tehát nem a takarítással van gond, hanem azzal a bizonyos első mozdulattal.:) Nem lehet valahogy kijátszani az első mozdulatot? Hogy a másodikkal kezdjünk?:) Mennyivel könnyebb lenne!:)
Sokszor én is megmosolygom magam, hogy ezt halogattam idáig?!
Na, az ilyeneket kell jól megjegyezni, és akkor következő alkalommal csak emlékeztetni rá magunkat.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!