Két gyerek egy szobában? Ennyit javultak a lakáskörülmények 10 év alatt?

"a válaszadók többsége képtelen uralkodni magán és alsó putristílusban oszt ki, hogy menjek vissza anyukám hátsó felébe kb. hogy kínozni merem a gyerekeket, meg tönkreteszem a lelki világukat ilyesmi, mert nincs külön szobájuk már három évesen."

Kérdező, ne haragudj, de ez orbitális csúsztatás. Senki nem írta, hogy háromévesen már külön szoba kell, mert különben lelki nyomorékok lesznek, talán egy ember írta, hogy a hároméves lányának saját szobája van, de ő sem ilyen hülyeségekkel érvelt. Azt emelték ki sokan, hogy kamaszként már nem jó a közös szobán való osztozás, az meg pláne nem, ha veled együtt laknak egy kisszobában, míg a férjed egyedül van a nappaliban. Arról egy szót sem ejtettél, hogy ezen változtatni terveztek, azaz te is a nappaliba költözni, sőt azt bizonygattad, hogy úgy jó, ahogy ti csináljátok. A fölényeskedő válaszok mellett pedig kaptál teljesen korrekt stílusban írt válaszokat is.

Ami a témát illeti, van két unokatestvérem, akik közös szobában nőttek fel. Kétszobás lakás, szülők a nappaliban, gyerekek a kisszobában. Mázlijuk volt, mert alapvetően jól megvoltak, még kamaszként is. De amikor párkapcsolataik lettek, akkor már bizony kínos volt, hogy nem igazán lehettek náluk, vagy ha mégis mentek, akkor is csak abban az esetben volt privát szféra, ha a tesó nem volt otthon. Egy másik, fiú ismerősöm pedig, aki a húgával osztozott egy szobán, egyetemistaként beköltözött az otthonától néhány száz méterre lévő kollégiumba. Privát szféra ott sem nagyon volt, de legalább egy haverjával lakott együtt, a húgával összezárva már lassan megbolondultak.

Szóval ha csak a közös szoba az opció, akkor lesznek elkerülhetetlen kellemetlenségek.

Elolvastam az előző kérdésedet (a válaszokat nem) és ne haragudj, de ott már az alap kérdésed úgy íródott, hogy az magas labda legyen a legtöbbeknek.

52 nm-es lakásból költöztünk el. Egy gyerekkel, akkor volt tervben a második. Amerikai konyha + 2 picike szoba volt az elosztása, a kisebb szoba 8 nm. Egy babának elég, de egyre inkább azt éreztem, hogy nyom össze a lakás, nem tudom már mit hova dugdossak, a gyerekholmikkal egyszerűen kinőttük azt a lakást és kész. El is döntöttük, hogy ide nem jön második gyerek. Nekem KELL, hogy legyen normális élettér, legyen meg mindennek a funkció szerinti helye. A nappali nappali és nem háló, meg gyerekszoba, a háló háló, a gyerekszoba gyerekszoba. A házvásárlás csak úgy jöhetett szóba, ha ez a kritérium teljesül. Mostmár az amerikai konyha mellé 3 szobánk van, plusz egy pici dolgozószobánk. Mindennek megvan a funkciója és ez nem azt jelenti, hogy a nappaliban nem játszhatnak a gyerekek, vagy nem aludhat ott a férjem, ha zavarjuk a kisebb gyerekkel, hanem hogy nem ez az alap, mindennek megvan a helye.

Fentiek ellenére jelenleg egy gyerekszobánk van, ami momentán a két gyerek közös szobája és ez így is marad, amíg azt nem látjuk, hogy igényük van külön helyre. Ha lesz, akkor egyikük átköltözik a jelenleg üres szobába.

11 éves koromig éltünk úgy a szüleimmel, ahogy ti. Kétszobás lakás, a kicsiben mi a bátyámmal, a nagyban a szüleim a kihúzható kanapén. Én már akkor sem ezt láttam általánosnak, de sokan éltek így. Ráadásul nálunk a nagy szobából nyílt a kicsi. Elfogadom, ha valakinek ez így kényelmes, nekem nem lenne az. 8-9 évesen kezdtem el mondogatni, hogy szeretnék külön szobát.

Te tenyleg nem is akarod erteni mi bajuk van ?

Egy EGYSZOBAS lakasba szulsz\szultel ket gyereket (a nappali nem szoba!!)

Kishazank (ahogy te irtad) remeljuk egyszer eljut arra a szintre, hogy bizony szabalyozzak hany nm-re hany gyereket csinalj....