Tulaj nem fogja fel, hogy most nem tudunk elmenni. Mivel léphet fel ellenünk ha fel tud?
Most találta ki, hogy pakoljunk a várandós párommal, felújítási munkákra hivatkozva. Biztos, hogy kamu, mivel azután rá egy héttel közölte, hogy mennünk kell, hogy értesült arról, hogy a párom 6 hónapos terhes (eddig jól titkoltuk, mert éreztük, hogy ez lesz). Ilyen helyzetben ha ránk törik az ajtót sem fogunk elmenni, mert nem teszem ki a családomat a vírusnak főleg, hogy már úton a vakcina. Amennyiben biztonságban leszünk, természetesen majd keresünk mást, de addig szó sem lehet róla.
Valamivel fel tud lépni ellenünk? A szerződés egy fecni, nincs benne leírva gyakorlatilag semmi az adatokon meg a kaució letételén kívül. Esetleg szüntessük be a fizetést, ha nagyobb lesz a szája?
49-es és kit érdekel hogy szerinted ki bunkó vagy ki nem? Ha jók a papírok úgy repül a párocska ahogy van.
Ha meg meglenne tiltva szinte senki nem adna albérletet párnak, vagy szingli nőnek és annyi, akkor is lenne aki kibérelné és slussz.
Egyedül a lakásbérbeadás az az üzleti tevékenység, ahol a szolgáltató ilyen hozzáállással és ebben a stílusban kommunikál az ügyféllel. Tehát nem elég, hogy beszeded a pénzt, hanem még te akarod megmondani, ki mit csinálhat a magánéletében. Ilyenre nincs példa sehol máshol, ezért nem értem, miért nem lép fel a hatalom ezzel szemben.
De még mindig tartom magam ahhoz, hogy azért a többség nem ezt a proletár stílust képviseli, hanem teljesen korrekt és normális arc. Ide azért összefújja a szememet a szél, és ott van a nagyotmondás faktor is.
50: "És pont hogy te nem léphetnél be azon a küszöbön... Te ott csak birtokháborító vagy!"
Az te vagy, amennyiben az élőhelyemre be merészeled tenni a lábad. Ezt a törvény szerencsére nagyon jól szabályozza pont az ilyenek ellen, akik lelkifurdalás nélkülo utcára tennének komplett családokat. Még van, ami normálisan működik ebben az országban.
Arról meg hogy családomról hgoyan fogalmaztok ésszel tegyétek, mert következményei lesznek.
#55
Ne etesd a trollt, nyilván fogalma sincs a jogi szabályozásról, csak olvasgat a neten hülyeségeket / pontosan tudja, hogy nem így van, csak generálja a feszültséget.
53 mivan? XD Mar bocs de OK laknak az O hazaban es nem forditva. Barmihez joga van mert az O HAZA. ("""fecni""")
Es kit erdekel hogy a pár mit akar? Nem hinném hogy fel evig nem tudtak keresni egy nyomorult alberletet, másrészt nem hinnem hogy a szerzodesben benne lenne hogy gyerek utan is maradhatnanak. Tehat? Megerdemlik hogy kirakjak oket. Ugy beszelnek mintha haboru lenne vagy nem tudom.
Amugy sok kerdesre nem valaszoltal kerdezo.
Enis kib.sznalak a hazambol ha annyi se lenne benned hogy szólsz hogy terhes a nod, akkor adok 2-3 hónap haladékot vagy amíg nem talalsz masikat. De igy?? Jó hogy nem akkor szolsz a tulajnak mikor sír a gyerek a szomszedok meg a tulajt hivogatjak hogy mivan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!