Tulaj nem fogja fel, hogy most nem tudunk elmenni. Mivel léphet fel ellenünk ha fel tud?
Most találta ki, hogy pakoljunk a várandós párommal, felújítási munkákra hivatkozva. Biztos, hogy kamu, mivel azután rá egy héttel közölte, hogy mennünk kell, hogy értesült arról, hogy a párom 6 hónapos terhes (eddig jól titkoltuk, mert éreztük, hogy ez lesz). Ilyen helyzetben ha ránk törik az ajtót sem fogunk elmenni, mert nem teszem ki a családomat a vírusnak főleg, hogy már úton a vakcina. Amennyiben biztonságban leszünk, természetesen majd keresünk mást, de addig szó sem lehet róla.
Valamivel fel tud lépni ellenünk? A szerződés egy fecni, nincs benne leírva gyakorlatilag semmi az adatokon meg a kaució letételén kívül. Esetleg szüntessük be a fizetést, ha nagyobb lesz a szája?
"szerződés egy fecni, nincs közjegyző semmi."
Buta vagy! Az csak jó a tulajnak :)) Neked nem annyira. Mit keresel egy idegen lakásában, ha még igazolni sem tudod mi alapon vagy ott??? S még te erősködsz, meg alapítasz családot a semmibe.
Apám megcsinálta anyám lakásával anno. Ott is ugyanez volt a szitu mint veletek, apám felment két munkásával, és kipaterolták az albérlőket. Előttük pakoltak össze, és mehettek amerre láttak. Igaz régen volt, még a 80-as években. Megnyugodhatsz, én is meg merném tenni, de én nem vagyok balfax, hogy ilyeneknek adjam ki a lakásomat mint ti.
Hidd el, a főbérlőtök is gondoskodni fog arról hogy menjetek.
Jah, 20-as voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!