Tulaj nem fogja fel, hogy most nem tudunk elmenni. Mivel léphet fel ellenünk ha fel tud?
Most találta ki, hogy pakoljunk a várandós párommal, felújítási munkákra hivatkozva. Biztos, hogy kamu, mivel azután rá egy héttel közölte, hogy mennünk kell, hogy értesült arról, hogy a párom 6 hónapos terhes (eddig jól titkoltuk, mert éreztük, hogy ez lesz). Ilyen helyzetben ha ránk törik az ajtót sem fogunk elmenni, mert nem teszem ki a családomat a vírusnak főleg, hogy már úton a vakcina. Amennyiben biztonságban leszünk, természetesen majd keresünk mást, de addig szó sem lehet róla.
Valamivel fel tud lépni ellenünk? A szerződés egy fecni, nincs benne leírva gyakorlatilag semmi az adatokon meg a kaució letételén kívül. Esetleg szüntessük be a fizetést, ha nagyobb lesz a szája?
Kérdező Ki sunnyogott??? Ki takargatta az asszony hasát a tulaj elől???
Amúgy simán megáll az azonnali felmondás a tulajnál! Titokban tartottátok, hogy gyerek lesz, s szerintem nem egy három tagú család szereppel a szerződésben.
"Eddig jól titkoltuk"
ÉS ha megszuletik majd eldugjatok a szekrényben vagy az ágy alá?
Jó kis lakás foglalok vagytok.
Hát kérdező gumit kellett volna húzni, ha meg teleakartad rakni az asszonyt (már ha te voltál egyáltalán) akkor keresni kellett volna egy albérletet, de még ha a gumi is szakadt ki mint pl szüleidnél akkor is minimum 6-hónapod lett volna keresni...
Ha meg csak egy fecni a szerződés és se jegyző se senki nem volt jelen mikor írtátok akkor gyakorlatilag illegális lakásfoglalóként feljelenthet.
a szerződés egy fecni, nincs közjegyző semmi.
Be sem vagytok oda jelentve?
Mert akkor konkrétan rendőrrel vitethet el titeket
Kedves kérdező. A saját lakásomból akkor baxnálak ki mikor akarnálak, mert nekem lenne eszem, hogy közjegyzői okiratba foglalnám, hogy esetleges terhesség, nem fizetés, kártevés esetén AZONNALI tipli. Nyugodj meg, hívnék haverokat, ajtót leszerelném, a lakatot szétverném. Apám lakatos volt, bármikor feltörök egy zárat.
Amúgy meg ne keménykedj, mert simán a főbérlőtök pofájába hazudtatok, szerintem még most időben lennétek, ha elmennétek. Hidd el, ő is meg fogja oldani, de repülni fogtok. Jah 11-es voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!