Isten szerint miért káros a házasság előtti szex, ha a két ember szereti egymást?
Valaki kérem probaljon meg választ találni nekem. Hetek óta foglalkoztat ez a kérdés.
Próbáltam utánaolvasni az interneten ilyen olyan oldalakon és a szentírásban is, de nem találtam kielégítő választ.
A szituáció: van egy pár akik mondjuk már egy ideje együtt vannak, szeretik egymást, viszont szeretnék egymást boldoggá tenni és ezt úgy szeretnék, hogy lefekszenek. Ez Isten szemében vajon hogy néz ki? Isten miért óv ettől?
Szóval lényegében miért "tilos" a házasság előtti szex? És mi van például az orális dolgokkal? Az hogy néz ki Istennél?
Szeretnék egy teológiailag korrekt, pontos és kielégítő választ kapni.
Kérlek titeket, hogy az istenkáromlást mellőzzétek, mert azt nem szeretem, de egyébkénk minden választ köszönök.
A Mert Istennek ez a szándéka helyett gondold végig a lehetséges következményeket:
A nő gyereket fogan a kapcsolatból. A férfi dönthet úgy, hogy elhagyja őket, csináljon a nő azt a gyerekével, amit akar. Előfordulhat házasságban is persze, de úgy már nehezebb.
“Isten szerint ...”
Honnan vetted ezt „Isten szerint” ? Legfeljebb olyan emberek szerint, akik saját ábrándjaikat rád erőltették.
Isten nem egy valaki, aki szerint … Isten egy valakinél, egy személynél minden tekintetben nagyobb, hatalmasabb, bölcsebb, stb., stb.
A szeretetben pedig nincs semmi helytelen, még a házasság előtti szex sem, ha az emberek szeretik egymást, Isten ugyanis maga a szeretet.
Nem arról van szó hogy káros, inkább arról, hogy érdemes vele várni. Persze azzal sem értek egyet, hogy olyan elképesztő halálos bűnnek állítják be a házasság előtti szexet. Ha valaki nem bírja kivárni, azzal sincs szerintem baj, elvégre óriási önuralom kell ahhoz, hogy valaki az egyik legerősebb ösztönét kordában tartsa.
Ami miatt érdemes várni: ha nincs az elején szex, az jobban megalapozza magát a párkapcsolatot, hiszen az időt nem azzal töltik, hogy egymást elhalmozzák testi élvezetekkel, hanem valódi eszmecserével, egymás valódi megismerésével.
Én is kérdezek egyet, Kérdező. Ha van két ember, aki tényleg annyira szereti egymást, akkor mi az akadálya, hogy Isten előtt egymásnak örök hűséget fogadjanak egy házasság keretein belül? Miért félnek annyira a mai fiatalok a házasságtól?
Egyébként itt a válasz:
I. Kor. 6:18
Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.
Saját érdekünk, hogy megvárjuk a szexszel a házasságkötést. Elkerülhetőek a szexuális úton terjedő betegségek, a nem kívánt terhesség, stb (tudom, hogy elvileg az óvszer véd, de van azzal is kockázat). Nem kell fogamzásgátlót szedned a házasság előtt. Önbecsülésed lesz, mert megtanulsz uralkodni magadon. Meg fog becsülni a férjed/feleséged és olyan bizalmat fogsz élvezni a házasságodon belül, ami keveseknek adatik meg. Itt a gyakorin is találhatsz számtalan példát arra, hogy milyen helyzetbe kerültek azok, akik a szívükre hallgattak az eszük helyett, és belementek házasság előtti szexuális kapcsolatba, aztán pedig ráeszméltek, hogy mégsem olyan fontosak a másiknak, mint azt ők gondolták. Isten megóv minket ettől a törvényei által, ha betartjuk azokat.
Nos, a válaszhoz először az emögött álló világképet kell megnézni.
A felvilágosodás előtti ember alapvetően a világot két szférára, a szakrálisra, azaz szentre, és a profánra osztotta. Ezek minőségek, a transzcendenshez való viszonyuk, közelségük alapján megkülönböztetett minőségek. Ez mindenre igaz az életben az ókori felfogás esetén. Szakrálissá oly módon válik valami, hogy az ember rituálisan megszenteli, ezáltal az isteni szféra keretei közé emelve azt. (Vagy szent személyek, események által, például egy szent ereklyéje.)
A házasság a férfi-női viszony megszentelt formája. Az-az a szakrális szeretetkapcsolat a két fél között. Persze, két ember szeretheti magát ettől függetlenül is, de a vallás pont attól vallás, hogy több, mint erkölcs. A rituálisan megszentelt, "Isten által egybekötött", ezáltal kizárólagossá és a kozmikus világrendbe beillesztetté vált kapcsolat minősége lényegileg más a régi felfogásban, mint a profán viszonyrendszer, mely bármikor felbontható, megszenteletlen, a világtörvény keretrendszeréből kieső.
Tehát szakralitás nélküli kapcsolat profán, kívül esik az isteni jelenlétbe emelt szférán. Mint a templom és a kaszinó, na az egy ilyen viszony. Nem a kaszinóba jár az ember imádkozni alapvetően, a vallási rítusokat sem ott tartják, pedig elvben nem zárható ki.
Ez volt a komplett világfelfogás a régi korok kultúráiban. "Vedd le sarudat, mert szent föld az, amelyen állsz..." "A papok tegyék le ruháikat, mielőtt elhagynák a Templomot, mert azok szentek." Lehetne folytatni. A szent és a profán elválasztása.
A felvilágosodás óta minden kapcsolat profán, maga az emberi létezés minden területe profán, nincs ilyen számottevő különbség. A kettő szféra elválasztása csak nyomaiban maradt meg, főként a szent idők és helyek vonatkozásában, például a születésnap szentsége vagy a Karácsony szentsége, kitüntetett, isteni, szakrális mivolta, minősége ma úgy él tovább, ahogy megénekelték a híres dalban, "ez a nap más, mint a többi...".
A szakrális-profán dichotómiában való gondolkodást a pszichológia is kutatja, például miként áll analóg viszonyban egy autogram és egy ereklye kitüntetett minősége.
De én alapvetően kultúrantropológiai szemszögből válaszoltam.
Expressis verbis hozzátenném, hogy a polgári házasság, mint olyan, abszolút önellentmondás, a házasság a szentség tételezésére épül, annak egy változata, leképezése a rézkor óta kb., a profán házasság fából vaskarika, kulturális maradvány. Úgy viszonyul a dologhoz, mint amikor a vallási ünnep karácsonyból a kommunista érában fenyőünnep lett. Kulturális fosszília, az eredeti kultúrképződmény által hátrahagyott nyom, korok és paradigmák közti átszivárgás útján.
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!