Isten létezése bizonyított! Megtudod cáfolni?
Az lenti elmélet az Iszlám hittan tudományából egy részlet, Isten létezésének bizonyítékaiból.
Logikai úton bizonyítja a Teremtő létezését, ezért csak logikai úton lehet azt megcáfolni. Természetesen az elmélet megcáfolhatatlan. Ha még is úgy gondolod, hogy képes vagy megcáfolni, vagy hogy logikátlan, akkor cáfold meg!
Véleményektől, kinyilatkoztatásoktól, visszakérdezésektől, érzelmi kitörésektől kíméljetek!
Válaszodat mindenképp támaszd alá logikai érvekkel!
1. Világunk létezése térbeli, az anyagból áll össze. Létezését, és változását idővel mérhetjük. Ezt az időmérést mindegy, hogy milyen egységekkel tesszük, például perc, óra, év...teljesen mindegy. A lényeg, hogy az idő az nem egy létező valami, hanem egy fogalom az idő mérésére.
Pl az autó 100km/óra sebességgel halad. Ami létezik az az autó, és az ő változása. Változása a helyváltoztatása, azaz haladása. Az idő az pedig egy mértékegység, azaz egy fogalom amivel mérjük, és jelöljük az autó változást, tehát nem egy létező dolog.
Tehát világunk létezése, és változása idővel mérhető, még ha nem is mértük, mert nem volt módunkba. Vagyis azért mert ezt a mérést nem tettük meg, attól még ezzel a ténnyel tisztában vagyunk. Viszont ha világunk változása mérhető, akkor annak egy bizonyos mértéke van. Mint említettem, teljesen mindegy milyen időegységgel jelöljük, a lényeg, hogy egy konkrét érték lesz ez a szám. Tehát ha mérhető akkor lenni kell egy kezdetnek is, ami a nulla lesz. Az az a pont amikor még nem létezett világunk, és ezért nulla az az idő egység, hisz még nincs mit mérni. A mérést csak onnantól lehetséges végezni, és számolni, ha van ami létezik, és mérhető. És ez a világunk.
A végtelenség viszont pont ezért fogalmi ellentmondás, mert az azt jelentené, hogy nem mérhető világunk változása. De ennek az ellenkezője pont az amit tapasztalunk.
Így viszont logikusan tudjuk, hogy más lehetőség nincs, mint hogy legyen egy okozó ami beindította világunk létezését! Azért mert az ami nem létezik, az saját magát nem hozhatta létre. De akkor jogos a kérdés, hogy akkor annak a valaminek, is kell, hogy legyen valami ami létrehozta, viszont így újra beleesünk a végtelenségi fogalmi zavarba. Tehát csak akkor lehetséges ez, ha az a valami úgy létezik, hogy nem mérhető rajta az idő! Ez viszont csak akkor lehetséges ha nem változik, azaz nem térbeli, mint világunk!
2. Világunk létezése térbeli, az anyagból áll össze. Változása egy kölcsönhatási folyamat. Világunk részei kölcsönhatásba áll egymással, és így születik egyik változás a másikból. Világunk minden egyes része ugyan abban a pillanatban, egy ok, és egy okozat. Ha viszont ez az ok, okozati láncolat a végtelenségig tart, akkor az azt jelenti, hogy soha nem tudott elkezdődni ez a láncolat, mert mindig szükség volt egy előző okozóra, de ez az okozó ugyan akkor okozat is, és így tovább. Ami azt jelenti, hogy világunk, és mi nem létezünk. Viszont mivel, hogy tudjuk, hogy világunk létezik, tudjuk, hogy van egy kezdő láncszem, ami csak okozó lehet!
3. Világunk változik, és létezik. Ha a végtelenség óta változik, az azt jelenti, hogy a végtelen mennyiségű változáson ment keresztül, hogy eljusson a jelenlegi állapotába. Ez viszont fogalmi ellentmondás, mert ez azt jelentené, hogy soha nem ért el ebbe az állapotába, amit saját magunk is tapasztalunk, mert a végtelent változásnak soha nem lesz vége, és így soha nem jutott el ebbe az állapotba világunk! Ez olyan mintha végtelen mennyiségű változáson kellene keresztül jutni ahhoz hogy ide jussunk, de annak soha nem lesz vége, így nem jutunk ide, tehát nem létezünk.
Ha valaki felteszi a kérdést, hogy mi szükség erre a kiinduló pontra/okozóra, hisz akkor ennyi erővel a világunk is lehetne egy ilyen örökkévaló okozó, akkor az azt jelentené, hogy világunk nem térbeli, nem változik, minden egyes része nem ok, és okozat egyszerre, és nem áll kölcsönhatásba egymással. Ez viszont a valóság, és tények elutasítása!
1.2.3.-as pontok következménye!
Egy olyan dolog létezése ami nem térbeli, nem változik, nem mérhető idővel létezése, nem áll kölcsönhatásba semmivel, csak okozó, azaz képes létrehozni anyagot, úgy hogy előtte nem létezett, és ezt hívják teremtésnek.
Tehát műszerekkel nem kimutatható létezése, nem látható szemmel, mert ezek a bizonyítási módszerek csak az azonos anyagi dolgokra alkalmasak, ahogy a szem is csak azt képest látni ami térbeli.
Ezért nem várja el az Isten, hogy csak akkor hidjél benne, ha látod, vagy műszerekkel kimutatod létezését, mert ez eleve képtelenség. Hisz nem térbeli, így nem mérhető távolságban hol van, és nem látható.
Viszont megtalálható az ő teremtett világán, és annak megfigyelésén keresztül, ha akarjuk!
Ne hagyd, hogy érzelmeid miatt megtagad az eszed!
Előző vagyok.
És nem tudom (igazából nem is akarom) megcáfolni amit írtál. Tőlem akármiis írhatnak a létezéséről, nem hiszek benne és soha nem is fogok.
17:48
És ez így is van jól, ez a normális felfogás. :)
23:09
Ez pontatlan. Tájékozódni kell, mérlegelni és aztán nem hinni:D(vagy tudni hogy nincs, más szavakkal)
16:27
Ha így gondolod, hogy ez a téridő(én is így gondolom, még ha nem is egyértelműen így fogalmaztam meg), akkor egyet értünk.
Most, hogy ezt tisztáztuk, ha gondolod megírhatod, hogy mi a kifogásod a bizonyítékkal kapcsolatban(és most már remélem nem fogsz visszatérni kifejezésbeli különbségekre)!
17:00
Én meg rajtad fogok nevetni, ha nem indokolod meg ezt a következtetésed. Kíváncsi vagyok, hogy mented meg magad!
17:44
Tehát nem tudsz cáfolni, értem...
De az az igazán szánalmas, hogy azt fel sem fogod, hogy ha az Isten meg sem teremtett volna, akkor nem is tudhatnál magadra hagyatkozni.
11:17
Mint ahogy azt már leírtam, a te logikai bizonyításnak nevezett elméleted már magában akkor is téves, ha csak fogalmazási problémák lennének benne, mert ebben nem csak szövegkohéziós problémák vannak, hanem olyan, általad fogalmazási hibának nevezett belső ellentmondások és oltári nagy baromságok (amiket kielemeztem az első pont első bekezdésében), amelyek önmagukba tévessé teszik az egész elméletet. Mivel 1 bekezdésen belül 3 ilyet is találtam, sőt ha az általad megvilágított belső ellentmondást veszem, akkor négyet is, így nem látom értelmét, hogy továbbiakat keressek. Ha azokat sem vagy képes felfogni, akkor felesleges is lenne mást is leírni.
"nem hiszek benne és soha nem is fogok."
Ezt jó hogy mondod! Ugyanis ebből kapásból kiderül, hogy ha bizonyságot kapnál tőle, a létezése felől, akkor sem fogadnád el, mert eleve nem is akarod(titkon reméled, és áltatod magad), hogy létezzen, és engedelmeskedned keljen.
"és soha nem is fogok."
Hisz a hit az nem a puszta tudás, hogy Isten létezik, hanem tudás, és hűség. És amikor azt mondod, hogy: "nem hiszek benne és soha nem is fogok." akkor azt mondod, hogy lehet, hogy létezik, de bár csak biztosan ne létezne, és ha megtudnám, hogy létezik, akkor sem érdekelne, és nem szolgálnám.
Következtetés:
Nem azért nem hiszel benne mert nincs,hanem azért mert nem akarsz a szerint élni, ahogy ő előírja!
Vagyis szíveskedjék őszintének lenni, és nem hazudni magadnak sem, és nekünk sem! Mond azt, hogy nem szeretem Istent, ez így az őszinte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!