Miért hisztek abban ami az emberek agyszüleménye?
Az összes vallás egy vagy több ember agyszüleménye, amit azért talált ki, hogy tömegeket irányítson, mert jó ember magától is lehet jó nem azért, hogy egy jobb helyre kerüljön, ez olyan mintha segítesz valakinek ingyen de másnap már kérsz tőle egy ezrest
igen, ateista vagyok, viszont ezt a kérdést fel kellett tennem mert ez az amit nem tudok megérteni
Kedves Alex Fly!
"
Alex Fly nevű felhasználó válasza:
@142: ha tényleg utólagos betoldás az evangéliumokban -amit nem lehet bizonyítani-, akkor a többi iratot vedd figyelembe.
Pál teológiája Jézus feltámadására épül, több helyen is ír róla, mint tényről.
És nem i.sz. 400után, hanem az első században írta a leveleit -még pontosabban sok írása bizonyíthatóan i.sz. 70 előtt íródott "
Sajnos úgy tűnik, te sem olvasod el a leírt szöveget rendesen, vagy nem értelmezed helyesen!
NEM azt írtam, hogy 400 évvel a történtek után lett lejegyezve az evangélium, hanem azt, hogy a teljes épségben megtalált LEGKORÁBBI Bibliában ( ez a Codex Sinaiticus ) NINCS BENNE a feltámadásról szóló utolsó 11 vers Márk evangéliumában. Egy másik hasonló, kicsivel később íródott Biblia, amelyet megtaláltak szintén nem tartalmazza ezt a szövegrészt.
Hogyan magyarázod, hogy PONT a keresztény szempontból legfontosabb, a feltámadásról szóló, bizonyító történetet nem említi Márk.
Tételesen ez a rész HIÁNYZIK a Codex Sinaiticusból: Márk 16. fejezet
"9 Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki.
10 Ez elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának és keseregnek és sírnak vala.
11 Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő látta vala, nem hivék.
12 Ezután pedig közülök kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mennek vala.
13 Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.
14 Azután, mikor asztalnál ülnek vala, megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hivének,
15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.
16 Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.
17 Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
18 Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
19 Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.
20 Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, amelyek követik vala. Ámen!
"
ahol is Márk evangéliuma a 8. verssel ér véget:
"8 És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala."
Kész vége a történetnek. Nincs feltámadt és látható, cselekvő Jézus, aki személyében hitelesíti a feltámadás tényét!
A fent idézett 9-20 vers utólagos hozzátoldás -mint írtam-, amellyel a későbbi szerkesztő a feltámadást kívánja alátámasztani, DE éppen ezzel a ténnyel, hogy nem eredeti, az evangélista által elmondott történet, hanem utólagos, szükségből (bizonyíték kreálás) hozzátétel, teszi hiteltelenné a történetet.
Így már remélem eléggé bizonyított az utólagos betoldás, annak oka, és hatása.
A többi irat, pedig éppen ennyire vehető hitelesnek, bármelyik külső források által alá nem támasztott történet lehet éppen így szükségből, koncepció alapján kreált hozzátoldás.
Kedves 44%-os, a kárhozat nem esély...
Miért kellene bárkinek bármit is megcáfolnia? Ők abban hisznek, hogy nem hisznek, ezáltal a fenyegetőzéseid sem izgatják őket, s ez így van rendjén. Fanatikus pedig, nagyon úgy tűnik, éppen hogy te vagy.
Nem akarnálak megbántani, de ha egy útkereső betéved ide, és téged olvas, visítva menekül, és biztosan nem lesz hívővé, és ha még sokáig fröcsögsz itt, nagy eséllyel lelkes ateistává teszed a bizonytalankodókat, az érdeklődőket. Ha az volna a kereszténység, amit itt te képviselsz, köszönöm szépen, én sem kérnék belőle. Bocs.
"A lepontozók közül valaki lenne oly kedves megcáfolni azt,hogy egy fanatikus merevséggel istentagadónak egyetlen esélye a kárhozat?"
1, A kárhozat csupán egy vallási kitaláció mindaddig, amíg valaki be nem bizonyítja az adott vallás állításait.
Azaz azok már nem HITT HIT tételek lesznek, hanem bizonyított tények.
2, NEM tagadom Istent/istent/isteneket, hanem csupán a rendelkezésre álló tények alapján nem tartom a létezését/létezésüket szükségszerűnek, indokoltnak, bizonyítottnak, így nem is érzem kényszerűségnek az elfogadását semmilyen magasabb entitásnak/teremtőnek.
3, A számszerűség okán kb. 20 (húsz!!!) százalék esélye van, hogy neked/nektek legyen igazatok, mivel a kárhozattal fenyegetőző szeretetteljes Istenben csupán az emberiség kb. ekkora százaléka hisz.
4, A fanatizmus jellemzően az olyan istenhívőket jellemzi, akik képtelenek elismerni, hogy a vallásuk egy csomó megalapozatlan kijelentést tesz és messziről kerüli a józan gondolkodást, letagadva a tényeket.
Mindezek alapján az olyan fanatikus istenhívők válaszai, akik csupán emocionális megnyilvánulásokra képesek, korrekt érvelés, normális hangnemű eszmecsere helyett, nem igazán lehetnek hasznosak, így ne is csodálkozz, ha nem 100%-ig tartják az olvasók hasznosnak.
Próbálj meg érvelni, sokkal hatékonyabb, hidd el.
Ez egy olyan hit, amire még bizonyítékot is találhatsz! :)
@161: Érdekes felvetés. Valóban a Codex Sinaiticusban Márk evangéliuma véget ér a feltámadás leírása után.
Szépen idézted az ezutáni verseket, de elfelejtetted az ezelőttieket, amelyek a feltámadásról számolnak be és az említett kódex is tartalmazza őket.
Nem beszélve arrólb hogy az Újszövetség Márk mellett még három evangéliumot tartalmaz, melyek mindegyike szintén tényként közli Jézus feltámadását.
És mint már említettem, az apostoli levelekben is közismert tényként van megemlítve a feltámadás, melyet senki nem vont kétségbe. És ismét csak közölnöm kellb hogy ezek az Újszövetség legrégebben leírt részei -egy részük bizonyíthatóan 70 előtt íródott. Ez az ókori iratok között egyedülállóan közel van a leírt eseményekhez.
Másrészről az említett Codex Sinaiticus csak egy a rengeteg bibliai szöveg közül. Konkrétan a fennmaradt ókori szövegek jelentős része bibliai töredék.
Viszont egyetlen olyan szöveg sem létezik ebből a korból, amely cáfolná a feltámadást...
Konkrétan a Sinai kódexre vonatkozóan ajánlom az alább linkelt kérdést az érdeklődők figyelmébe.
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..
--------
Az, hogy semmilen szöveg nem cáfolja a feltámadást, még nem jelenti automatikusan annak igazolását!
Isten létezése sem vezethető le csupán abból, hogy eddig még nem sikerült megcáfolni a létét.
-------
"Nem beszélve arról hogy az Újszövetség Márk mellett még három evangéliumot tartalmaz, melyek mindegyike szintén tényként közli Jézus feltámadását.
És mint már említettem, az apostoli levelekben is közismert tényként van megemlítve a feltámadás, melyet senki nem vont kétségbe."
Az, hogy a későbbi írások, a feltámadást tényként említik, még nem jelenti azt, hogy valóban meg is történt. Az adott vallás hívei pedig teljesen logikus, hogy nem vonják kétségbe.
Nekem azért vannak kétségeim. Talán nem is alaptalanul, mivel részletesebben megnézve, a három evangélium Jézus feltámadását és az azutáni történéseket így írja le (zanzásítottam a jobb olvashatóság kedvéért):
Máté:
Angyal leszáll- elhengeríti a követ- 2 Mária + kővé dermedt őrök - hír a tanítványoknak - Máriák találkoznak Jézussal - tanítványok menjenek Galileába - 11 tanítvány a hegyen találkozik Jézussal, de némelyek kételkednek.
Lukács:
A Jézust követő asszonyok (Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ) elmennek a sírhoz - a kő el van hengerítve - 2 férfi (angyal?)a sírban - asszonyok híradása a tanítványoknak - Péter ellenőrzi a hírt (nincs angyal a sírban) - - ketten () Emmausba menet találkoznak Jézussal, de nem ismerik fel - este Jézus kenyeret áld, akkor felismerik őt; de ő eltűnik - előlük - visszatér ez a kettő (Kleofás és Simon) azonnal Jeruzsálembe ahol a 11 tanítványt együtt találják - elmondják találkoztak Jézussal - ekkor "megálla maga Jézus ő közöttök" - megrémülnek - igazolja, hogy nem szellem, teste van, eszik - elviszi a tanítványokat Bethánáig majd Jézus megáldja őket és a mennybe megy
János:
Mária Magdaléna hajnalban a sírhoz megy - nincs ott a kő a síron ezért - visszafut Péterhez -Péter és egy másik tanítvány elfut a sírhoz - a másik tanítvány is bemegy a sírba "... és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból." (!!!) - Péter és a másik tanítvány visszatérnek a többi tanítványhoz - Mária ott marad és meglát a sírban két angyalt - hátra fordulva meglátja Jézus, de nem ismeri fel, azt hiszi a kertész - beszéd közben felismeri - elmegy és megviszi a hírt a tanítványoknak - aznap este a tanítványok (Tamás nincs ott) bezárt ajtajú házban ülnek, mikor Jézus megjelenik közöttük - rájuk leheli a Szent Lelket - nyolc nap múlva ismét összegyűlnek és "Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus" - Tamás beledugja az ujját Jézus sebeibe, meggyőződik róla, hogy tényleg ő az - majd "Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben;"
Na kérem, aki összeveti a három történetet, rögtön láthatja, hogy RENDKÍVÜL sok LÉNYEGES eltérés van bennük!
- Az üres sírt megtaláló személy/ek (2 Mária - asszonyok - Mária Magdaléna egyedül)
- A kő helyzete (angyal hengeríti el(akkor) - a kő már el van hengerítve = nincs a kő a síron)
- A sírban ( nem néznek bele - két angyal a sírban - nem néz bele)
- Visszaúton (Máriák találkoznak Jézussal - asszonyok simán visszatérnek - Mária Magdaléna visszafut)
- Ellenőrzés ( nincs - Péter egyedül - Péter + 1 tanítvány+Mária Magdaléna)
- A hír ( Jézus feltámadt és üzeni menjetek Galileába, a hegyre - nincs a sírban, feltámadt - feltámadt, majd Mária találkozik Jézussal, de NEM ISMERI FEL azonnal, csak később a beszélgetés során)
- Találkozások Jézussal
( Máriák a sírnál, tanítványok Galileában a hegyen -
Emmausi úton ketten, de NEM ISMERIK FEL csak a kenyér áldásakor, Jeruzsálemben a 11 tanítvány, együtt mennek Bethánáig, ott mennybemenetel
Jeruzsálemben a 10 tanítványnak megjelenik, 8 nap múlva a 11 tanítványnak megjelenik, Tamás ellenőrzi a sebeit, majd sok el nem mondott jelet művel
)
- Jézus teste (nincs említve - Emmausban eltűnik, de a tanítványoknak igazolja test és nem szellem- bezárt ajtajú házban megjelenik két alkalommal is, de Tamás bele tudja dugni az újját a sebeibe (melyek nem záródtak be 8 nap alatt))
Mindezen dolgokat három evangélista, aki az események közvetlen résztvevője volt adja hírül.
Vajon miért három TELJESEN eltérő történetet mondanak el?
Láthatóan nem csupán más módon beszélik el saját szavaikkal UGYANAZT az esemény sorozatot!
NEM, itt komoly eltérések vannak (pl. hol találkoztak Jézussal? Galileában a hegyen vagy Jeruzsálemben (Júdea tartomány). !!!
Ezek után, ugyan mi módon lehetne komolyan venni az efféle beszámolókat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!