Mi a jó a Jehova tanúinak abban, hogy házalnak?

Szerintem annyit azért kellene tudni még rastaként is, hogy "jehovák" nincsenek, csak Jehova van, aki a Teremtő Isten neve a bibliában. Úgy tudom, hogy alapból elég türelmes lenne a rasta hit, de a szövegedből nem ez derül ki.

De nekem úgy tűnik, hogy a bőrszín erősen dominál a rasta felfogásban, a bibliában viszont ez nem számít.

A 8 órás beosztás egy újabb, számomra teljesen ismeretlen történet.Egy újszülöttnek minden vicc új,mondhatnám de inkább azt mondom, hogy ez nem jó válasz, mert az eset megtörtént, ilyenkor keresztényi alázattal példát kell mutatni, nem másoknak prédikálni és kioktatni,vagy azt állitani, hogy ilyesmi meg se történhetett, mert bla-bla-bla.

"Először fel kellett kutatniuk azokat, akik „méltók” voltak arra." Ki "méltó+? és mikor? Becket Szent Tamás után szabadon. 2000 év alatt erre még senkinek sem sikerült megtalálnia a választ.De ha te azt állitod, hogy birtokában vagy az egyedül üdvözitő igazságnak,akkor megint csak egy idézettel válaszolok"Csak a korlátolt ember magabiztos,az intelligens (gondolkodó ember teli van kételyekkel"

Teológiáböl jelesre államvizsgáztam,ismerem a Szentirást nincs szükségem arra,hogy eretnekek kioktassanak - felszólitó módban ami közösségi förumokon egyébként tilalom alá esik-

A példánkal és a tetteinkel is tanúskodnunk kell.

Erre már válaszoltam;Lustiger biboros párizsi érsek zsidónak született a vészkorszakban egy katolikus szerzetesrendben bujtatták, ezután katolizált.Szerintem igy kell misszionálni tettekkel és nem brosúrákkal.

Elio Toaff római főrabbi megkeresztelkedett a háború után, hálából az Eugenio nevet választotta(Eugenio Pacelli, vagyis XII. Pius pápa iránti tiszteletből)

Sapienti sat.

Azt elfelejtettem leirni, hogx XII.Pius parancsot adott, hogy mindenkit aki veszélyben van(a vészkorszakról beszélek)

meg kell menteni a kolostorok és a zárdák egész Európában tele voltak üldözöttekkel,nos ezért volt hálás a főrabbi, és keresztapának a Pápát kérte fel.

Tudom ajánlani azt, hogy a bibliátokat nyissátok ki a Máté 24 14 nél:

"És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek és akkor jön el a vég."

Kik prédikálnak napjainkban???

Egyedül Jehova Tanúi!

Minden nemzetnek???367 nyelven!

Aki másokat úgy ítél meg, hogy nem tudja mi az igazság, az nem emberhez méltó magatartás!

Olvassátok a bibliát és rájöttök, hogy mi Isten szándéka, és utána arra, hogy miért viszik Jehova Tanúi a jó hírt!

"Kik prédikálnak napjainkban???

Egyedül Jehova Tanúi!"

Ha elmész egy katolikus,protestáns stb templomban,hallhatsz prédikációt eleget,csak magadat égeted amikor azt hazudod hogy máshol nincs prédikáció"Aki másokat úgy ítél meg, hogy nem tudja mi az igazság, az nem emberhez méltó magatartás!"

Valóban.Tarts bünbánatot és kövesd meg azokat,akiket megrágalmaztál !

:) Tartalmas beszélgetés alakult itt ki.:) De tetszik! Én erőszakosságnak tartom azt is, amikor felteszik az első kérdést, közlöm velük udvariasan (de tényleg!), hogy nem vagyok fogékony rájuk, erre meg második vagy harmadik kérdés is lesz. Persze, ez nem olyan, hogy most tönkrevágná a napomat. Dehogyis! Csak ha én szépen értésükre adom, hogy nem vagyok hajlandó folytatni az adott párbeszédet, akkor ott normális esetben elköszönésnek kell történnie. De, ezt túl lehet élni.:) És 10-ből 9-en amúgy is azonnal elköszönnek.

Egyébként itt Titeket olvasgatva nekem az ugrott be, amikor még kölyök koromban az utcán szólítottak le, és kérdezgetni kezdtek. Akkoriban szerettem hitvitákba bonyolódni, és történetesen sikerült oly mértékben elmélyülnünk Isten mindenhatóságának a kérdésben, hogy 2 óra hosszat ragadtunk az utca közepén, és szellemi romhalmazokká váltunk ott helyben.:)) Nekik sem sikerült olyan érvekkel előállniuk, amin ne találtam volna csomót, de az enyémek sem voltak holmi hittérítő erejűek, de azért nagyon jót csatáztunk.:)

Egyébként én ateista vagyok, nem divatból, hanem ez a meggyőződésem, viszont a legnagyobb mértékig elfogadom, hogy más nem úgy látja a világot, ahogy én, és tisztelem a hitét, hiszen ő is egy élet munkájával építette fel meggyőződését, és én is. Szerintem ez így korrekt. Vitázni, persze, szabad, nagyon jó kis beszélgetések alakulatnak ki, de csak addig, amíg mindkét fél tiszteli a másikat. Amikor az egyik is túllép egy bizonyos határt, akkor onnantól kezdve már nincsen értelme.

"Sok helyen teves a ch. t russel-i felfogas (aki a JT alapitoja amely a muller fele adventista egyhazbol nott ki)de jobb mint Ateistanak lenni.Vagy talan ugyanaz??????Majd az iteletkor kiderul."

Azt nem állítanám hogy az adventista egyházból nőttek ki.

"Bár Charles presbiteriánusként nevelkedett, később a kongregacionalista egyházhoz csatlakozott, mert annak a nézeteivel értett egyet a legjobban.

Charles szülei őszintén hittek a kereszténység egyházainak hittételeiben, és őt is azok elfogadására nevelték. A fiatal Charlesnak így azt tanították, hogy Isten szeretet, ugyanakkor az embert természeténél fogva halhatatlansággal alkotta meg, és egy tüzes helyet is készített, ahol örökké kínoz mindenkit, azokat kivéve, akik az eleve elrendelés folytán megmentésben részesülnek. Ez a fajta elképzelés visszataszító volt a tizenéves Charles becsületes szívének. Így érvelt: „Egy Isten, aki arra használná a hatalmát, hogy olyan emberi lényeket teremtsen, akiket előre ismer, és arra predesztinálná őket, hogy örökké tartó kínzást szenvedjenek el, nem lehetne sem bölcs, sem szerető. Az ő irányadó mértékei alacsonyabbak lennének, mint sok emberé.”

A fiatal Russell azonban nem volt ateista; egyszerűen csak képtelen volt elfogadni az egyházak általánosan értelmezett tanításait. Ezt mondta: „Fokozatosan annak felismerésére jutottam, hogy bár a hittételek mindegyikében van némi igazság, azok egészében véve félrevezetők, és ellentétesek Isten Szavával.” Az egyházak hittételeiben megtalálható „némi igazság” pogány tanítások mocsarába süllyedt, amely a hitehagyás hosszú évszázadai alatt beszivárgott a megromlott keresztényiségbe. Russell elfordult az egyház hittételeitől, és az igazságot keresve megvizsgált néhány nagyobb keleti vallást, de ezek sem elégítették ki.

1869 egyik estéjén történt valami, ami helyreállította Charles ingadozó hitét. Russellék Federal Streeten lévő áruháza mellett sétálva vallásos éneklést hallott egy alagsori teremből. Saját szavai szerint a következő történt:

„Egyik este, látszólag véletlenül, egy poros és elhanyagolt terembe csöppentem — ahol, ahogy hallottam, istentiszteletet tartottak —, hogy megtudjam: az a maroknyi ember, aki itt összegyűlt, ésszerűbb dolgot tud-e felajánlani, mint a nagy egyházak hittételei. Ott hallottam először a Second Adventists [második eljövetelt várók, vagyis az adventista keresztény egyház] eszméiről néhány dolgot; a prédikátor Jonas Wendell volt . . . Beismerem hát, hogy hálával tartozom az adventistáknak és más felekezeteknek. Bár Wendell írásmagyarázata nem volt teljesen világos . . . elég volt ahhoz, hogy Isten irányításával helyreállítsa a Biblia isteni ihletettségébe vetett ingadozó hitemet, és rámutasson, hogy az apostolok és a próféták feljegyzései felbonthatatlanul összekapcsolódnak. A hallottak arra indítottak, hogy sokkal buzgóbban és gondosabban tanulmányozzam a Bibliámat, mint bármikor azt megelőzően, és mindig hálás leszek az Úrnak ezért a vezetésért; mert bár az adventista hit nem segített hozzá egyetlen alapigazsághoz sem, abban viszont nagy segítséget nyújtott, hogy félretegyem a hibákat, és ily módon felkészített az Igazságra.”

Ez a találkozó megújította a fiatal Russell azon elhatározását, hogy kutasson az Írás szerinti igazság után. Ez a Bibliájához irányította őt, mégpedig jóval nagyobb buzgósággal, mint annak előtte. Russell hamarosan arra a hitre jutott, hogy közel az idő az Urat szolgálók számára, hogy világosan felismerjék az Ő szándékát. Így 1870-ben, lelkesedéstől fűtve összejött a Pittsburgh-ben és a közeli Alleghenyben lévő ismerőseivel, és egy osztályt hoztak létre, hogy a Bibliát tanulmányozzák. Russell egyik későbbi társa szerint a kicsiny bibliaosztály a következő módon működött: „Valaki felvetett egy kérdést. Azt megtárgyalták. Megkerestek minden olyan írásszöveget, amely arra a témára vonatkozott, és amikor elégedettek voltak ezen szövegek összhangjával, levonták a következtetésüket, és feljegyzést készítettek róla.” Ahogy Russell később elismerte, „az 1870-től 1875-ig tartó időszak a folyamatos növekedés ideje volt kegyelemben, valamint az Isten és Szava ismeretében és szeretetében”.

Az Írások kutatása közben számos dolog vált egyre világosabbá ezen őszinte igazságkeresők számára. Felismerték az Írás szerinti igazságokat az emberi lélek halandóságára vonatkozóan, és azt, hogy a halhatatlanság ajándék, melyet azok nyernek el, akik Krisztus társörökösei lesznek az ő égi Királyságában (Ez 18:20; Róma 2:6, 7). Kezdték megérteni a Jézus Krisztus váltságáldozatára vonatkozó tantételt, és azt a lehetőséget, amit ez a gondoskodás kínál az emberiség számára (Máté 20:28). Felismerték, hogy bár Jézus első alkalommal emberként, hústestben jött a földre, visszatérésekor láthatatlanul, szellemi személyként lesz jelen (Ján 14:19). Megismerték továbbá, hogy Jézus nem azért tért vissza, hogy elpusztítson mindenkit, hanem azért, hogy áldást hozzon az engedelmes földi családok számára (Gal 3:8). Russell ezt írta: „Nagy szomorúságot éreztünk az adventisták tévedése miatt, akik hústestben várták vissza Krisztust, azt tanítva, hogy a világ és benne minden — kivéve az adventistákat — teljesen meg fog égni.”

Russell teljesen nyíltan utalt arra a segítségre, amelyet másoktól kapott a Biblia tanulmányozásában. Nemcsak azt ismerte el, hogy hálával tartozik az adventista Jonas Wendellnek, hanem két másik személyről is szeretettel beszélt, akik segítettek neki a Biblia tanulmányozásában."

Ez a történelmi háttere annak, ahogy az Isten keresése útján a fiatal Russel elindult és az hogy presbiteriánuskén nevelkedett. Tehát nem az adventista gyülekezethez tartozott.

"C. T. Russell arra használta fel Az Őrtoronyt és más kiadványokat, hogy támogassa a bibliai igazságokat, valamint hogy megcáfolja azokat a hamis vallásos tanításokat és emberi filozófiákat, amelyek ellentétben álltak a Bibliával. Azt azonban nem állította, hogy új igazságokat fedezett fel.

A XVIII. század második fele óta sok lelkipásztor és bibliatudós leplezte le a lélek halhatatlanságának és a gonoszok örökké tartó büntetésének hamis tanításait. Ezt a leleplezést teljes egészében tartalmazta Aaron Ellis Bible Vs. Tradition című könyve, amely eredetileg Angliában jelent meg, majd később, 1853-ban George Storrs adta ki az Egyesült Államokban. De akkoriban C. T. Russellen és társain kívül senki sem tett többet annak érdekében, hogy megismertesse ezt az igazságot.

Mi volt a helyzet más bibliai tantételekkel, amelyek Az Őrtoronyban és más kiadványokban kerültek megtárgyalásra? Russell teljesen a maga érdemének tulajdonította, hogy feltárta az igazság e gyöngyszemeit? Russell ezt a magyarázatot adta: „Úgy találtuk, hogy évszázadok óta különböző szekták és felekezetek osztották fel maguk között a Biblia tantételeit, összevegyítve azokat több-kevesebb emberi spekulációval és hibával . . . Úgy találtuk, hogy Luther és a legutóbbi időkben sok keresztény is egyértelműen a hit, nem pedig a cselekedetek általi megigazulás fontos tantételét hirdette; hogy a presbiteriánusok gondosan védelmezik az isteni igazságosságot, hatalmat és bölcsességet, bár nem ismerték fel azokat világosan; hogy a metodisták értékelik és dicsőítik Isten szeretetét és együttérzését; hogy az adventisták támogatják az Úr visszatérésének értékes tantételét; hogy a baptisták többek között helyesnek tartják a megkeresztelkedés jelképes voltának tantételét, bár szem elől tévesztették a valódi keresztelkedést; hogy néhány univerzalista régóta ragaszkodik bizonytalanul némely »helyreállítással« kapcsolatos gondolathoz. Így szinte minden felekezetről kiderült, hogy alapítóik kutatták az igazságot, de eléggé nyilvánvaló, hogy a nagy Ellenfél harcolt ellenük, és gonoszul megosztotta Isten Szavát, amelyet nem volt képes teljesen elpusztítani.”

Milyennek tartotta hát Russell az ő és társai szerepét az Írás szerinti igazság kiadásában? Ezt mondta: „Munkánk . . . célja: egybegyűjteni az igazság hosszú időn át szétszóródott töredékeit és felkínálni azokat az Úr népének — nem úgy, mint ami új, nem úgy, mint ami a sajátunk, hanem úgy, mint ami az Úré . . . El kell hárítanunk minden érdemet azért is, hogy megtaláltuk és újrarendeztük az igazság gyémántjait.” A továbbiakban megállapította: „A munka, amelyben örömmel használja fel az Úr a mi szerény képességeinket, nem annyira alkotói munka, mint inkább a helyreállítás, a kiigazítás, az összehangolás munkája.”

Russell tehát eléggé szerényen nyilatkozott az általa elért eredményekről. Mindazonáltal az „igazság . . . szétszóródott töredékei”, amelyeket egybegyűjtött, és felkínálta azokat az Úr népének, mentesek voltak a Háromságnak és a lélek halhatatlanságának Istenre szégyent hozó pogány tantételeitől, amelyek a nagy hitehagyás következményeként gyökeret vertek a kereszténység egyházaiban. Akkoriban nem volt senki, aki Russellhez és társaihoz hasonlóan világszerte hirdette volna, mit jelent az Úr visszatérése, mi Isten szándéka, és mit foglalt az magában."

Russel nem állította sosem hogy nem tévedett. Sőt, ahogy egyre fokozatosan nőtt a bibliai igazság fénye évtizedeken át fokozatosan, úgy kiigazították tévedéseiket a Biblia Igazságának fényében.

"Az igazságosak ösvénye azonban olyan, mint a hajnal világossága, mely egyre világosabb lesz a teljes délig. " Példabeszédek 4:18

Jézus arra utasította tanítványait, hogy terjesszék ki másokra is az isteni igazság fényét, amelyet tőle kaptak. „Ti vagytok a világ világossága” — mondta. — „Fényljék a ti világosságtok az emberek előtt” (Máté 5:14–16; Csel 13:47). Charles Taze Russell és társai felismerték, hogy kötelességük ezt tenni.

"Azt hitték vajon, hogy minden kérdésre választ kaptak, és az igazság teljes fényének a birtokába jutottak? E kérdésre Russell testvér félreérthetetlenül válaszolt: „Biztos, hogy nem; a »teljes délig« nem” (Péld 4:18). Gyakran úgy utaltak az Írásokon alapuló hitnézeteikre, mint „jelen igazságra” — ami alatt nem azt értették, hogy maga az igazság megváltozik, hanem úgy gondolták, hogy az igazsággal kapcsolatos megértésük folyamatos.

Ezek az őszinte bibliakutatók nem rettentek vissza attól a gondolattól, hogy vallási ügyekben van olyan, hogy igazság. Felismerték, hogy Jehova az „igazságnak . . . Istene” és a Biblia az ő Igazság-Szava (Zsolt 31:6, Károli, 1899; Józs 21:45; Ján 17:17). Felismerték, hogy sok minden van még, amit nem tudnak, de ez nem tartotta őket vissza attól, hogy meggyőződéssel jelentsék ki, amit a Bibliából tanultak. S amikor a hagyományos vallási tantételek és gyakorlatok ellentétbe kerültek azzal, amit egyértelműen kijelent Isten ihletett Szava, akkor — Jézus Krisztust utánozva — leleplezték a hamisságot még akkor is, ha ezzel a papság gúnyolódását és gyűlöletét vonták magukra (Máté 15:3–9)."