Milyen indokkal ítéli el Isten az embert?
Levezetem,hogy mire gondolok:Isten képmásai vagyunk,a Biblia szerint.Isten hárította magától a felelősséget,mikor az ember vett a fáról;Mindenki meg lett büntetve jól,de Isten maga nem vállalt fel semmit az egészből,miközben tőle indultak el a gyökerek;Tudta,hogy az ember hajlik a csábításra.Nem volt kötelező kiraknia azt a fát,de kirakta,pont a kert közepére,a legláthatóbb helyre,hogy piszkálja az ember fantáziáját.Azt is sejtette jól,hogy mi fog történni,mivel előre látó.
Tehát amikor az ember vett a fáról,akkor és elhárította magától a felelősséget,akkor ugyanazt csinálta mint teremtője,mivel ez volt benne a "programjában"
De mégis csak az ember volt a rossz...
szia
Nem ellentmondás, nem értetted meg
azok akik Sátánhoz csatlakoztak megfognak semmisülni, nem azonnal, hanem az ezer éves millenium után.
amióta Sátán ki lett vetve az égből semmilyen más Angyal nem csatlakozott Sátánhoz, mert a királyság létre jött a mennyekben
"Igen az már hőbörgés."
Nocsak, kifejtenéd, hogy miért?
"Egyébként meg, ha nem arra gondoltál amire én, akkor minek idéztél tőlem és válaszoltál rá? Ennek nem sok értelme. "
Van pedig neki. Lényegében én ritkán olvasom el az írásaidat, túl hosszúak és túl sok benne az értelmetlen gondolat, a félreértelmezés és gyakran kiakadsz a bírálóiddal szemben, de kétségtelenül vak tyúk is talál szemet, időnként van érdekes gondolat a soraidban, mint ez esetben is, csak éppen nekem nem az jut róla eszembe, ami neked, de ehhez jogom van. Mivel frappánsan fejezted ki magad, ezért idéztem, meg azért is, mert ezt így illik, de én leírtam, hogy nekem mi jut erről az eszembe és az egyáltalán nem zavar, hogy te ezeket a szavakat másra óhajtottad cáfolatként, vagy alátámasztásként idebiggyeszteni, arról nem akarok veled vitázni, mert az nem érdekel, vagy mert nem szívesen vitatkozom veled, de ettől függően szerintem nincsenek levédve copyright által, szóval nyugodtan használhatom, ha idézőjelbe teszem és kifejthetem, szerintem milyen gondolatot takar.
"Úgy, hogy volt aki látta és megmutatta. Például az idegen intelligencia, amelyik Ádámot és Évát "csinálta". "
Ezt is csak a Biblia írja és már a keresztények felvilágosultabb rétegei sem veszik szó szerint, ugyanis még a katolikusok is elismerik az evolúciót, ami által mese lesz az Ádámos sztori. A nem létező idegen technológiájáról meg felesleges beszélni, főleg, ha a téma is gyermekded, mint az Ádám és Éva történet.
"'Kezdetben vala az Isten'. Nos nézd, ehhez még révülés vagy látomás sem szükséges, hogy felismerjem, ha az egész világ teremtését Istennek tulajdonítom, akkor kezdetben vala az Isten?
"
Túlságosan benyalod a Bibliát, mert az vajon honnét tud arról, mi volt kezdetben, amikor még Biblia nem volt. Ha látomásod van, akkor menj szemészhez, ha révülésed, akkor meg ideggyógyászhoz, talán meggyógyít. Esetleg elgondolkodhatsz azon, hogy Istent ki teremtette. Az agyrémeid másra nem hatnak, ezt gondolom te is sejted.
"A teremtés sorrendje bizonyítja azt, hogy aki leírta vagy elbeszélte ezt a történetet látomást látott. "
Nem bizonyít semmit, illetve talán egy dolgot feltételezhetünk, mivel a babiloni hét már létezett és érdekes módon Nergál, a pásztoristen napja előbb van és pont a bibliai sorrendben, a harmadik napon, mint Nabúé, a csillagok istenének napja, ezért előzi meg a Bibliában az állatok, a növények, a legelők teremtése a Napét, a Holdét és a csillagokét. Ezt nyilván a babiloni fogság után írták a zsidók a szent könyvükbe, az ottani hét napjai hatására. A látomásokat csak agybeteg emberek akceptálják.
"Ilyen például, hogy teremté Isten a világosságot. "
Hát ez az, a kézenfekvő gondolat nem jut eszedbe, hogy ez azt jelenti, hogy hülyeség az egész, tudatlan emberek próbáltak valamilyen épkézláb történetet teremteni és ennyi tellett tőlük.
"Ha most visszamennék egy mobiltelefonnal az időben kb. krisztus előtt 4000-re. Gondolod, hogy nem tudnám elhitetni velük, hogy Isten vagyok?"
Bocs, de kinőttem már az ilyen gyermeki korból, ne haragudj, de én egyetemen tanítottam, légy szíves, tanúsíts kellő komolyságot, ha tudsz.
" amikor fejlett technológia találkozik őskori fejletlen technológiával"
Az első meglepetés pillanata tényleg érdekes, de az új-Guineai bennszülött vidáman száguldozik a robogóval és internetezik, senki sem mondana ilyesmit vele szemben, amit te hangoztatsz. Az ember tanulékony. Véletlenül is lebukhatsz, mert mondjuk levegőt veszel, vagy táplálkozol, ha ez hitük szerint nem isteni tulajdonság és lehet, hogy azzal tisztelnének, vagy úgy döntenék el a kérdést, hogy tűzbe dobnának, mint a tűz istenét, vagy levágnák a fejedet, mert az ő istenük fejetlen, vagy akár a trágyadombra vetnének, ha az ő istenük szart eszik. :)
Úgy gondolom, hogy nagyon műveletlen vagy, sem fizikai, sem csillagászati ismereteid nincsenek, hiszen akkor nem zengedeznél effajta ezós zagyvaságokat.
"Igazából ennek az egész sátán mizériának nincsen így semmi értelme."
Meglepő módon azért néha írsz viszonylag értelmeset is, hozzátenném, sehogy sincs értelme a sátán mizériának.
Valami szívhez szóló elbeszélésen törtem a fejem, de végül rájöttem, hogy a magad fajta barlangi troll úgysem értené. Úgyhogy csak megkérlek szépen, hogy húzzál vissza a barlangodba.
---
Anonymus
"Azt hagytad ki zárójelben a kérdésedből, hogy ez az Isten bemutatásáról szóló történet egy ókori nemzet tanítóinak nézete. Nem egyetemes, tehát csak ezek az ókori szerzők szeretnék így láttatni."
Ezzel egyet is értek,azt nem értem,hogy a keresztényeknek ez mitől olyan hiteles mégis.
"- Ha a paradicsom unalmas, vajon mi értelme végigküzdeni az életet, hogy oda kerüljünk? Komolyan a földi lét izgalmasabb, mint a mennybéli? Mert ha igen, akkor a jó öreg isten valamit nagyon elrontott :) "
Valami nem feltétlen önmagában unalmas, hanem mi emberek megunjuk egy idő után. Az életet is és a másvilágot is. Még a nyaralást is. Meg a csokit is. meg minden finomat is. Én ezt írtam. Ha te nem ilyen vagy, akkor szerencsés ember vagy.
"...már csak azt kellene megmagyarázni, hogy az ember miért nem választhatta önszántából ezt az utat, csak büntetés útján és miért kell halállal vezekelnie a belétáplált ösztönös kíváncsisága miatt? "
Hát igen. Én magam is tudom, hogy a sztori -úgy ahogy le van írva- támadható morális szempontból.
"Miért nem nézel szembe a dolgokkal és mondod ki: A történet eleje sem valami hihető, akárki akármit is mond. "
Akár ki is mondhatnám, csak hát jóhiszemű vagyok. Én akkor mondok ki valakire konkrét negatív dolgot, ha biztos vagyok benne. Nem szeretek vádaskodni, ha a tévedésem lehetősége fennáll, mert tudom, hogy igaztalanul megvádolva lenni nagyon rossz állapot. Talán ezért van, hogy -bár a biblia szerzői nem élnek- találok mentő körülményeket. Pl ilyeneket - sokadik, hiányos másolat vagy fordítás, vagy a szerző nem tartott fontosnak minden részletet pontosan leírni, mert abban a tekintélyelvű korban -amikor leírták- ez amúgy is egyértelmű volt.
Egyébként ha 8 tanú lát egy balesetet azt 8 féleképpen mondják el, és nem azért, mert nem volt baleset, vagy hazudni akarnak.
"És te honnan veszed, hogy Ádámnak bármiféle döntést meg kellett hoznia és nem eleve úgy indította Isten útnak a fiút és a lányt, hogy fedezzétek fel és ismerjétek meg azt amit eddig alkottam? Tanuljatok. és sokasodjatok! "
Lehet, hogy isten bekalkulálta, hogy az ember gyarló -és isten csak adott egy lehetőséget az embernek. Ádám nem állta ki a "vakhit" próbát, hanem inkább a tudás megszerzésének a lehetőségét választotta.
Tudod, sokszor a saját hibánkból tanulunk inkább, mintsem a máséból. Kíváncsiak vagyunk, és kipróbáljuk a dolgokat, ahelyett, hogy más kárából tanulnánk.
"Természetesen, amennyiben valakinek túl pezsgős lenne itt az élet, az gürcöljön, egy unalmasabb mennybéli életért, ahogy te jellemzed a túlvilági létet."
Mint írtam ezt is megunjuk idővel. És akkor váltunk. Itt hagyjuk az anyagot, mert már nem sok újat tartogat számunkra lelki értelemben. Elfáradunk testileg és lelkileg is. És tovább lépünk. A régi öregek legalább szépen meghalni tudtak. Leálltak amikor ezt érezték -elrendezték, elvarrták dolgaikat, éltek még 1-2 évet és átmentek szépen és békében. Ma mindenki retteg meghalni, mert úgy élték az életüket, hogy talán félhetnek is, lelkiismeret-furdalásuk van embertársaik iránt,vagy hiányérzetük marad, vagy attól félnek, hogy ezzel mindennek vége. Vannak filozófiák, amelyek nem ezt tanítják. De akárhogy is, érdemes még itt, ebben az életben helyrehozni amennyire lehet a hibáinkat, mulasztásainkat. Már csak azért is, hogy nyugodtabban halhassunk meg.
openyoureye !
Elfelejtettem odaírni -a fentebbi reagálásom neked szól.
Kérdező!
"Ezzel egyet is értek,azt nem értem,hogy a keresztényeknek ez mitől olyan hiteles mégis."
Nincs keresztény teremtéstörténet, illetve ennyi: "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél."
Azért érdekes, hogy kellett hozzá cirka két évezred, hogy az emberek elkezdjenek rájönni, mi is a Biblia valódi mondanivalója. Amikor La Fontaine meséit olvasgattam, már akkor is tudtam, hogy valójában nem az állatok beszélgetnek meg használnak emberi eszközöket, hanem ők csak megszemélyesítik az emberi tulajdonságokat, a történeteik pedig csak példamesék. De mintha a Bibliában is lenne olyan rész, amelynek "Példabeszédek" a címe... Nem baj, kétezer év után azért csak ráébrednek az emberek, hogy a Biblia - La Fontaine történeteihez hasonlóan - nem a valóságot írják le, hanem csak mesék és elképzelt történetek köntösébe bújtatva próbálják a békés egymás mellett élés alapvető szabályait tudatni az emberekkel.
Mert az emberek olyanok, hogy szeretik a meséket, a fantáziavilágot, így jobban odafigyelnek egy szép, színes, kitalált világra.
De hogy ehhez miért volt szükség 2 évezredre??...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!