Miért nem adhatnak Jehova tanúi vért?
Nem tudom, mennyi hatása lesz a kérésemnek, de hálás lennék, ha megkímélnétek az "azért, mert agymosott hülyék, akiknek az agyát kimosták, és csak hülyeségekkel tömik" jellegű válaszoktól. Nem ez érdekel, hanem a tanúk álláspontja. Pontosan hol van leírva, ki mondta, és mikor? Nem vitatémának szánom, és nem szeretnék ennek helyességéről vitát nyitni, csak az okra lennék kíváncsi.
Előre is köszönöm az értelmes válaszokat, remélve, hogy nem robbantok ki egy perzselő internetes hitháborút, van elég anélkül is.
Utolsó!
Mert egy bűnöző vére más, mint egy hívő emberé? Ott úszkálnak benne a gonoszvértestek?
> Ami az Ortoronyban van,az van a Bibliaban is.
Ez biztos hogy nem így van. Ha pont ugyan az lenne benne akkor nem Őrtoronynak hívnák hanem bibliának. Kit akarsz becsapni?
> Csupan nemelyeknek ha nem a fogahoz illik ami benne van,akkor jonnek az Ortorony kiadvany gunyolasaval.
Nos, biztos van olyan aki érzelmileg akar hatni másokra. Amit én írtam az száraz tény, mindenféle érzelmi töltés nélkül. Sőt igazából hinni sem kell semmiben ahhoz hogy belásd: az Őrtoronyban nem ugyan az van mint a bibliában. Ez (akár tudományosan is) bizonyítható tény.
hát ha annyi vért elvesztesz utolsó ahogyan írod, akkor nem is cseszhetel :(
Volt egy kolleganöm fiatalasszony, annyi vért kapott, egy hónapon keresztül.....meghalt :(
Kedves kérdezö, elöször is Noé kapta parancsba, /1.Mózes 9:4/
hogy nem szabad a vért elfogyasztani, azután az Izraelitáknak halál büntetés terhe alatt volt törvénnyel tiltva. 3.Mózes 17:14
Mi a keresztények már nem vagyunk a Mózesi törvény alatt. Krisztus megkötötte az Új szövetséget.
A tanitványok idejében egyszer nagy vitára került sor. Ez az i.sz elsö századában történt. Ugyanis a zsidó származású keresztény férfiak körül voltak metélve még a Mózesi törvény szerint. A nemzetekböl lett keresztények nem. Vita indult, hogy szükséges-e nekik is körülmetélkedni.
Ekkor ezt a kérdést a Jeruzsálemben levö vezetö testülethez intézték. a döntés így hangzik:
Cselekedetek 15:28,29: "Mert tetszék a Szent Léleknek és nekünk hogy semmi több teher ne vettesék ti rátok ezeken a szükséges dolgokon kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól a VÉRTÖL....."
Minden vallas azt tanitja,hogy az ove az igaz,es idez a Bibliabol,de ugyanakkor megmagyarazza a hiveiknek mirol is lenne szo.Csak ugyebar az eggyik igy teszi a masik pedig ugy.
Tehat a magyarazatok nincsenek benne a Bibliaban,mert akkor Biblianak hivnank.
Akkor ok nem a Bibliat tanitjak,es magyarazzak?
Latjatok ,ha visszakerdezunk,az egesznek nincs ertelme,mert minden vallas ad a sajat szemszogebol,es ertelmezesi kepessegenek megfelelo iranyitast a hiveinek.
Igy tesznek Jehova Tanui is.
Tehat az Ortorony,valoban nem a Biblia,de minden megmagyarazast,Biblia versekkel,es azok ertelmezesevel kapcsoljak ossze.
Ezenfelul,figyelembe veszik az ido mulasat,es a Bibliai profeciak beteljesedeset,amit mas vallasok abszolut nem tesznek meg,arra hivatkozva,hogy az ugy van ahogy le lett irva,es egyszer mar erelmeztek.
Ok nem veszik figyelembe,hogy Isten az akaratat a nepere vonatkozoan,folyamatosan tarja fel,es egyesiti oket folyamatosan tisztitva meg a hamis,es helytelen cselekedetektol.
Ezek mar nem azok amik szaz eve vagy meg regebben voltak,ahogy az [OSI]egyhazak tanitottak,tanitjak.
Pl;Jelenesek konyve 18;4-8.
Ha nem haladnank a folytonos kiigazitassal,ezek a reszek erthetetlenek lennenek.
Igy van a verre vonatkozoan is.
Szerintem ehhez a donteshez,pontos ismeret szukseges,es olyan hit amivel ezt meg tudjuk tenni.
Bizom-e Istenben vagy en magam oldom meg az erre vonatkozo lehetosegekkel a problemat.
Jehova nem veletlenul adott tiltast erre vonatkozoan,amire lehet kesobb az emberek is rajonnek,de meg most nem tartunk ott.
De azert ,ahogy irtak mar vannak kezelesi eljarasok amelyek ver nelkul vannak,szinte minden teruleten.
De a legfontosabb a ver Szentsege,amely elore mutatott Jezus valtsagaldozatara,amely a vere aran lett lefizetve az emberisegert.
Vidiripi
"Jól hangzik ez a vér nélküli műtét, csak az a gond vele, hogy ha elüt egy autó, vagy tudomisén, és elveszítesz x liter vért, akkor cseszheted."
Nem hangzik jól ez az elüt egy autó dolog. Viszont!
Tételezzük fel hogy azért amire kiér a mentő addig a balesetet elszenvedő életben marad.
A mentősök hogyan határozzák meg hogy milyen vércsoportja van?
Elárulom neked hogy sehogyan sem. Nem az ő feladatuk. Az első amit ilyen esetben tesznek az az hogy bekötik az infúziót. Tehát a lényeg az hogy pótolják az elvesztett folyadékot. mert ha sikerül elállítani a vérzést és pótolni a folyadékot akkor az emberi szervezet újratermeli az elvesztett vérmennyiséget.
grkaty!
"Ekkor ezt a kérdést a Jeruzsálemben levö vezetö testülethez intézték. a döntés így hangzik"
Na már is egy dolog ami benne van az Őrtoronyba de a Bibliából hiányzik.
Ugyan is Jeruzsálemben nem volt Vezető Testület. A Biblia nem ír róla.
Arról ír hogy az apostolok és a vének gyűltek össze. Testületről nincs szó.
15. válaszoló!
"Javaslom, hogy ne kapjanak se vért, se gyógyszert, se levegőt."
Csak hogy ezzel baj van. Mert alanyi jogon jár nekik is. Ugyan is állampolgárok. Mint ahogyan te is és én is.
sandor76!
Ügyes vagy!
sandor76: Fájdalmasan rossz a helyesírásod (ami amúgy a legtöbb itt kommentáló Jt-re is igaz)... a mondandód felénél belefáradtam az olvasásba és inkább zsigerből ignoráltam az egészet.
Csak néhány példa:
eggyik - egyik
Bibliai - bibliai
Biblia vers - bibliavers
...és a fenébe is; a magyar nyelvben nem kell minden harmadik szó után vesszőt írni!!!
Bocs, de ez már nagyon kikívánkozott belőlem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!