Mivel tudják bebizonyítani a hívők ( a Biblián kívül), hogy isten létezik?
Az szerintem nem megfelelő magyarázat, hogy kell lennie, mert ezt és ezt másképp nem lehet megmagyarázni.
Kérem a hosszú bemásolt szövegeket mellőzni. Nem a hitkönyvekben lévőkre vagyok kíváncsi.
Csak a saját gondolatokra fogok reagálni.
"Isten létét nem tudom én sem bizonyítani más számára. De: én ateista szülők gyermekeként születtem. A nagyszüleim sem hittek Istenben, még csak a "mi atyánkat" sem tanították meg. Templomban, csak a nyári kirándulások alkalmával jártak, mint művészeti látványosság, úgy utáltam, hogy csuda, mindig kinn megvártam őket. Kilenc évesen cigiztem, a szüleim szeme láttára ittam. A hívőket nem néztem semmibe, gyengéknek gondoltam őket, akik nem mernek benyúlni egy lány bugyijába, ezért Isten mögé bújnak, hogy az bűn. Nekem 15 évesen már kopogtak a szüleim a szobám ajtaján, hogy fel tudjunk öltözni, és csak akkor jöttek be, ha azt mondtam szabad. De 17 évesen öngyíkossági kísérletem volt, bíróság előtt álltam gépjármű önkényes elvételéért, és arra a következtetésre jutottam: élni nem érdemes, meghalni nem érdemes, az életnek nincs semmi értelme. Bibliát 24 évesen láttam először, addig azt hittem hogy csak múzeumban létezik. 27 évesen ismét a padlón voltam minden téren, romokban az életem, mert Isten nélkűl én másra nem voltam képes, persze kifele nagy pofám volt mindig, meg borzasztó vagány, és amit akarsz, de ekkor jött Isten, Dicsőség neki ezért, lehajolt hozzám, és kegyelmesen magához emelt. 16 éve élek személyes kapcsolatban Istennel, ha kérdezem válaszol, csodák sokaságát éltem át, de nincs értelme leírni őket, csak köpködnék az ateisták, pont úgy ahogy én tettem hitre jutásom előtt. Az egyetlen Isten bizonyítékom tehát csak annyi, hogy én hiszek benne."
Ezzel a szöveggel úgy állítod be az ateistákat, mint ha valami gonosz, kedvtelen emberek lennének. Pedig nem. Attól, hogy valaki nem hisz, attól még nem rossz ember, ugyan úgy van vallásos emberek között is öngyilkos vagy ilyesmi.
vannak akik így érzik,és azt aztán bizonyítani nem lehet..
én is tudom,hogy van,úgyhívom életenergia. ha nem lenne nem dobogna a szív..nem lenne rá késztetés..életenergia=isten,aki vagy ami nem a keresztény isten,mert ő több annál is..
de ez csak szerintem van így,mert én így érzem..te úgy érzed nincs,de te sem tudod bizonyítani,hogy miért érzed így,mert egyszerűen ezt érzed,és pont.
és itt nem szabad egymást lehülyézni,pont azért mert egyik érv mellett sem áll ésszerű bizonyíték..
Mert a te döntésed racionálisabb. Váh... Akkor azt mondod mindegyik csak úgy véletlen jött létre? Igazad van, belekell csak szórnom az óra alkatrészeit egy dobozba, és kétszer összerázom kész is van....
Isten létezését a középkorban bebizonyították:
12:35-nek.
"egyik érv mellett sem áll ésszerű bizonyíték"
Az egyik érv mellet CSAK a hit áll. Elfogad mindent, amit a születése óta beléneveltek. Fenntartás nélkül.
A másik is elhisz dolgokat, de esetleg kétkedik is.
Utánanéz, kisérleteket folytat.Meggyőződik annak valóság alapjáról.
Évezredekig mindenki elhitte amit a papok állítottak, hogy a nap kering föld körül.Azért tehették, mert senki sem tudta bebizonyítani az ellenkezőjét.De amint Giordano Bruno előállt a számításaival, hogy épp ellenkezőleg, az inkvizíció bírósága veszedelmes eretnekként ítélte el és 1600 elején máglyán megégették. Így megszabadultak attól, hogy bármit is bizonyítaniuk kelljen.
Így van ez bármilyen "ateista" nézettel.
Szívük szerint mindenkit elégetnének aki nem hisz istenben. Azok csak rossz emberek lehetnek.
12:57-nek.
Pontosítok.
Középkori, egyházi emberek bizonyították be.
Jött is az inkvizíció, ha valaki mást állított.
- Olyan egyedül vagyok. Engem senki sem szeret.Senki sem tagad. Létrehozok egy világot magamnak.
- Legyen a kör területe mondjuk T=r2*π.
- Legyen gravitáció. Az olyan jó dolog.
- Aztán az Űr legyen ám nagyon hideg. -273 fok.
- Legyenek vörös óriások, fehér törpék,galaxisok.
- Legyenek aztán bolygók. De ne mindegyik egyforma ám.
Ne legyen mindegyiken élet.
Az egyik legyen nagyon hideg. Legyen rajta -180 fok.
A másikon meg legyen forróság. Legyen rajta + 400 fok.
Aztán legyenek állatok. Mondjuk a póknak legyen 8 szeme, de a kutyának csak kettő.
Pontosan! De ez most mit ellenez, vagy támaszt alá?
13:59-nek.
A hozzászólásom elejét miért nem másoltad a kérdésedhez?
"Valaminek az elkészítéséhez tervezés szükséges.
Akár leírva, akár fejben. "
Mire írtad, hogy "pontosan"?
A kérdésem az, hogy hihető az, hogy isten elkezdett gondolkozni és minden a világon lévő dolog, esemény tervezés szülötte? Eleve minden már létezett a kezdetektől?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!