Szerinted mi célból voltak azok a fák, az élet, meg a jó és rossz tudásának fái az Édenben?
Hiszen Isten mindent készre teremtett, még Ádámék is tudtak kapásból beszélni. Miért volt szükség változást hozó dolgokra, ha Isten mindent tökéletesre munkált?
Mindent pont olyannak teremtett, amilyenre akarta, olyan tudással, amilyet csak akart és tudtommal az örök életben is mindenki eleve részesült.
Ha Isten gyermekei vagyunk, az azt jelenti hogy lehet egyszer majd olyanok leszünk mint Ő. Ehhez viszont át kell menni brutális jellempróbákon.
(fa, kígyó, asszony, stb...)
"Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és
megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat
megigazít, és vétkeiket ő viseli."
Ésa 53, 11
"Nyilván, annak vannak párkapcsolati problémái, akinek van párja,"
Ez oké, csak az a gond, hogy az írásaidból az süt, hogy ugyanazt teszed, mint az első Ádám, aki bukása miatt az asszonyt okolta (persze Éva sem volt különb, ő meg a kígyót). Ez szerintem nem vezet sehova. A szeretet az, ami épít. Javaslom, hogy inkább az utolsó Ádámot tekintsd példaképednek, aki nem vádolt, hanem szeretett az utolsó vérig.
Neked küldöm ezt a dalt:
Köszönöm a dalt.
Nyilván Jézus számunkra a férfi ideál, csak hogy ő cölibátusban élt és testi szinten egy felesége sem volt. Amúgy meg abszolut igazad van mindenben őt kell követnünk.
Jézus a korának vallási vezető elietjét viperák fajzatainak nevezte. (a kígyó leszármazottainak)
Keresztelő János, mérgeskígyók fajzataina szólította a vezetőséget. Szerinted ez szeretetlenség volt tőlük?
"Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől."
2 Kor 11,3
Pál ezt a Korinthusi Gyülekezetnek írta . Ezdöbbenetes, mivel abban a gyüliben a Szellem összes ajándéka működött. (ma nincs ilyen gyülekezet)
Tehát létkérdés, nem pedig szeretetlenség a szellemi látás.
"Tehát létkérdés, nem pedig szeretetlenség a szellemi látás."
Ez így van. Én a párkapcsolatra próbáltam utalni, hogy ott a szeretet a legfontosabb. Szerintem általában a házasságokban nem a szellemi látás vagy nem látás szokott gondot okozni, hanem saját magunk, az önzés, úgy a férfi, mint a nő részéről. A szeretet viszont sok vétket elfedez. Ha arra gondolok, hogy nekem mennyi bűnt bocsátott meg az Úr, mindjárt könnyebb elfogadni a másik tökéletlenségét is.
Igen a legfontosabb a szeretet. Mivel keresed az igazságot, talán érdekelni fog, hogy a görög forditásban árnyaltabb a szertet fogalma. Három különböző szó van rá: agapé, filosz, erosz.
erosz: ez a házságyban megengedett szeretet
filosz: emberi, humánus szeretet
egapé: isteni szeretet, egyfajta helyrerakó szeretet (ez sokan nem értik) pl; amikor Pál helyrerakja az asszonyokat, Jézus a zsidókat, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!