Kedves ateisták! Hisztek e valami halál utáni életben, létezésben?
Ha igen, hogyan egyaztethetö össze s materialista gondolkodással?
Ha meg egyszerüen megszününk létezni, akkor ugy látjátok az embert, aki él valamennyit, 1 napot, 1 évet, 1O évet, 3O évet, 8O évet max, és a semmibe vesz mint egy utolsó füszál?
Akkor meg mi értelme az életnek?
Csakhogy nem találsz semmit, legfeljebb meglottyad az eszed és mindenféle őrültséget képzelsz.
Nem létező dolgok töltik meg a fejed és ostobaságokra pocsékolod az amúgy is kevés idődet.
Azt hiszed, nyersz valamit, pedig semmiben sem különbözik a sorsod a többi emberétől.
Az egész vallást azért találták ki, hogy a nyomorult nincstelenek, a rabszolgák és később a jobbágyok, az alsó néprétegek békén maradjanak és borzasztó sorsukért ne lázadozzanak.
Nem véletlen, hogy az ateizmus terjedésével sikerült emberi jogokra szert tenni.
A Jézusod is csak egy zsidó volt, aki kiszenvedett a kereszten, akárcsak Spartacus, vagy a többi szerencsétlen, aki hasonlóképpen járt, aztán a földben elrothadt, akárcsak a többi ember.
Szegény majdnem úgy járt, mint Lenin, akit halála után kitömtek, alig van különbség.
Nincs Isten, meg ördög, vagy angyal, csak a Te beteg fejedben.
Nincs semmiféle túlvilág, vagy menyország, hiába ácsingózol.
Imádkozhatsz reggeltől estig, térden csúszhatsz Rómáig, hajbókolhatsz Mekka felé, áldozhatsz Jupiternek, a semmi nem segíthet neked.
Csakis magad segíthetsz magadon, kihasználva a kínálkozó lehetőségeket, esetleg módszeresen készülve céljaid elérésére, amiknek reálisnak kell lenni és találhatsz elegendő értelmet az életednek, nem ostobaságokra fecsérelve.
Kedves titak.
Nem olvastad tovább, hogy mit ír összegzésül a 12-ik rész 7-edik versében? "A por visszatér a földbe,... a lélek pedig visszatér Istnhez, aki adta." az utolsó vers pedig az ítéletről beszél.
Ez is tipikus. Mi nem értünk hozzá, járatlanok vagyunk a Biblia dolgában. Miért kéne jártasnak lennem? Ha ennyire evidens Isten léte meg az egész, akkor annak teljesen nyilvánvalónak kellene lenni. Mi is élünk, megszülettünk valahogy.
Az ateisták között is vannak igen művelt emberek. És mégsem hisznek. Közel sem egyértelmű Isten léte - bár én nem tagadom kategorikusan, csak nem hiszem amit a dogmákban. Miért higgyek bármiben is csak azért mert egy régi könyvben megírták?
"Még nem találkoztam olyan emberrel akit ne érdekelne ez a téma. "
Pedig biztos van ilyen ember.
"És vannak tudósok is akik ezzel foglalkoznak"
Craig nem tudós, a teológia nem tudomány, hanem valamiféle ideológiarendszernek mondható. A jó öreg William már épp elégszer csinált bohócot magából. A napokban olvastam egy könyvet pl. ahol az volt az érve, hogy "az ateistákon iszonyú teher van, mert be kellene bizonyítani, hogy konkrétan mennyi bizonyíték lenne elég Istenre nézve". De persze, ha Isten helyére manókat, ateisták helyére amanóistákat írna valaki, Willy boy nagyokat pislognak, hogy most mi van.
Csak az elejét néztem meg, erre reagálok.
Először is nem terjedt futótűzként a keresztény hit, csakis az tette lehetővé, hogy a zsidókat kiűzték a hazájukból, Judeából. Százötven, kétszáz évig csak az Ő köreikben terjedt a kereszténység.
Másodszor, ha Judás hitt volna Jézusban, akkor nem árulja el, Péter nem tagadja meg.
Péter és Pál teljesen mást hitt és a kereszténységnek már a kezdetei is szörnyű széthúzásban teltek, a mai napig sincs egyetértés számos kérdésben.
A vallási vezetők igen gyakran éltek a propaganda eszközével, a tanításnak kikiáltott bibliai szövegek még Jézus valóságos létezését sem bizonyítják, de ha élt is egy hozzá hasonló személy, akkor sem bizonyos, hogy a róla szóló történetek vele estek meg, szerényen megjegyzem, ezt jó néhány keresztény felekezet hasonlóképpen gondolja.
A Biblia hibájára rámutat, hogy egyszerre száz verzió semmiképpen nem lehet igaz, vagy kétszáz, a csoda tudja, hányan, hányféleképpen értelmezik.
Tovább már nem is néztem a tisztelt videót, akinek előadója nem tudós, csak egy teológus, amely műfaj áltudomány és a doktori címe nem sokat ér.
5 ös vagyok: szerintem félre érted. Az ateista(vagy agnosztikus) próbál intellektuálisan tisztességes maradni. Csak azért, mert valamit nem tud és az kényelmetlen, nem kezdi el a reményeit valóságként emlegetni.
És a példád azért rossz, mert a fehér ember ennek a tapasztalati világnak egy része. Meg lehet kérdezni, hogy ő csinálta e a puskát és hogy mire jó. Istennel ezt nem lehet megtenni. Ha a puska készültéről nem lehetne korrekt információt szerezni, akkor arról is azt lenne tisztességes mondani, hogy nem tudjuk hogyan jött létre. És nem valami állítani csak úgy.
"Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik." (Mk. 16,16)
A lehetőség adott. Mindenki maga dönt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!