Miért nem lehet Istent tudni? Miért hinni kell benne?

"ide ateisták is írnak. Kérdezd meg tőlük, hogy szeretnék-e, ha Isten állandóan ott lenne az orruk előtt vagy a hátuk mögött és beleszóljon az életükbe"

IGEN!

Százszor inkább, minthogy röhögve nézze végig az egész életünk minden kínját, és utána rugdaljon le a pokolba!

Arról már nem is beszélve, hogy a hívei viszont állandóan ott vannak mindenki orra előtt és nagyon is beleszólnak az életébe!

És itt most nem csak a térítésekre gondolok - hanem arra is, hogy emiatt nincs egy normális szexuális kultúránk, vagy emiatt létezik még egyáltalán nyomorék, szívbeteg, rossz fogú vagy cukorbeteg ember.

Mert a tudomány ezt már réges-régen megoldotta volna, ha hagynák.

Azért nem lehet tudni, hogy Isten van, mert akkor értelmét veszítené, hogy csak hit által lehet hozzá kerülni.

Fölösleges győzködni másokat. Ha Isten azt akarja, hogy higgyen benne valaki, akkor az hinni fog, ha meg nem akarja, akkor nem fog hinni és nem is fog foglalkozni vele. Kezdettől fogva meg van írva nála, hogy ki lesz a gyermeke és ki nem. De nem azért, mert önkényesen eldöntötte, hanem mert számára nem létezik a mi időn. Egyszerre van jelen a múltunkban, a jelenünkben és a jövőnkben.

Aki meg azt mondja, hogy nincs Isten, az bolond. És ezt nem én mondom hanem Isten. Bár, egy véleményen vagyunk.

Ti csak önmagatokat Istenítitek. Ez a ti bajotok. Nem az enyém. Aki h@lye, haljon meg. Mert csak is rajtatok múlik, hogy hova kerültök, mert aki hozzá fordul segítségért, azt nem utasítja el. Maradjatok önimádók, vagy bálványozzatok amit akartok, de nem én, nem mi veszítünk vele. Ti azt hiszitek, hogy nincs szükségetek, rá mert elég nektek a barátok, vagy a család, az asszony, meg a gyerekek szeretete, de hát honnan is tudnátok, hogy az nem elég amikor teljes elutasítással vagytok némelyek, Isten iránt. Amit nem tapasztaltatok meg és mások akik megtapasztalták jónak mondják, azt miért becsmérlitek. Hiszen ti nem éltétek át azt amit mi, csak nem akarjátok elfogadni az igazságot, hogy amit tesztek és ahogyan éltek az bűnös élet és változtatni kell rajta. Gyengék vagytok és szánalmasak. Könnyű a rosszat cselekedni, mert az a széles út-könnyen járható. A jót meg nehéz mert az a keskeny út-nehéz rajta elférni és könnyű félre lépni. Jobb a diszkóba vagy a kocsmába, mint csak Bibliát olvasni ,vagy összejönni egy közösséggel beszélgetni piálás nélkül meg riszáló lányok nélkül, mert ezek megegyeznek a test kívánságaival. A testünk rabjai vagyunk mind és ha nem teszünk ellene akkor nem vár ránk a Földi élet után semmi jó se. Ezen a 70-80 éven dől el, hogy milyen életünk lesz utána az örök létben.

Mondjátok azt, hogy nem igaz!

Lehet, mert mi nem tudhatjuk, csak hihetünk, benne, hogy mind az ami a Bibliában le van írva, az igaz.

De ha nem hiszünk benne akkor a legkisebb esélyt is elvesszük magunktól, hogy a halál után jobb életünk legyen, mert ha minden igaz, akkor akik hittek benne, azok megigazulnak. Akik nem azok olyan helyre kerülnek, amit nem embernek szántak, hanem az áruló égieknek.

Persze nyugodtan lehet azt mondani, hogy nincs Isten. De ha mégis van akkor bánni, fogjátok, hogy az örök jólétet föláldoztátok ezért a pár évtized testi szükséglet kielégítésért. Biztos nektek van igazatok, hogy megéri kockáztatni. Én viszont és még vagy 2 milliárd ember tudjuk, hogy nem éri meg mert megnyílt a szemünk. Nem jobb abban a hitben élni, hogy majd egyszer akár az elhunyt szeretteiddel is találkozhatsz? Nem jobb reggel jókedvvel ébredni és gondtalanul, mert tudod, hogy bármi is történjen veled, akár meg is halhatsz, neked biztos helyed van a halál után egy jobb helyen. Nem jobb úgy élni, hogy nem kell aggódni a holnap miatt, mert ha Isten ma megtartott akkor még holnap is megtarthat? De ha nem akkor az sokkal jobb mert egy jobb helyen leszünk ahol nem lesznek ilyen undorító emberek akik leköpik a másikat, mert mer hinni. Tudok nektek gratulálni.

Nem olvastam el minden választ, de Istenben először hisz az ember, aztán amikor találkozik Vele, akkor már nem kell hinni az Ő létezésében, mert akkor már tudja, hogy Ő van.

Valami ilyesmi.

Valószínűleg ismered a következő mondást: "Hiszem ha látom..."

Ha látnánk Istent ott fent mindennap a felhők között, akkor vajon mindenki hinne benne? Elfogadnák, hogy létezik, mert látják, de nem hinnék el, hogy ő alkotta a földet.

Nem véletlenül 'csak' hinni lehet Istenben. Nem lehet tudni, csak érezni szerető kedvességét, jóságát és törődését.

Erről eszembe jutott egy szép kis elképzelt történet, amit szeretnék megosztani veletek:

"Két magzat beszélget:

- Mondd, te hiszel a születés utáni életben?

- Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Hagyjuk már! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! És különben is, hogy nézne az ki?

- Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak... Talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.

- Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! Még, hogy szájjal enni Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? És ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért sem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.

- Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.

- Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.

- Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk...

- A Mama? Te hiszel a Mamában?

- Igen.

- Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?

- Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.

- Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.

- Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét."

Mt 5,8 "Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják."

Létezik a kereszténységen belül a keleti ortodox hészükhaszta szerzetesség. Ez nagyon-nagy téma, de dióhéjban arról szól, hogyan a fenti ígéret szó szerint beteljesedhet! Dióhéjban arról van szó, hogy a bűnbeesés elhomályosította az ember lelki szemét, a noust (másnéven értelmet). Ennek meggyógyításának 3 nagy szakasza van. Először a megtisztulás. Ez az kereszténység kezdeti szintje, az erényes jócselekedetek gyakorlása, a szenvedélyektől való megtisztulás, a lélek gyógyítása, a szív megtisztítása, a keresztény tanítások megismerése és megértése, amikor a hit még hallásból ered. Egy hészükhaszta imádkozó megtanulja azt az éberséget, amellyel zavartalanná teheti az imáját, ahol a gondolatokat (amelyek jöhetnek önmagunkból, a testből, a világból, az ördögöktől (ez a leggyakoribb, mert őket zavarja a legjobban, ha valaki imádkozik!) vagy Istentől) még azelőtt felismerik és elhárítják mielőtt az elme elkezdene velük foglalkozni, amelyet követően az akarat beleegyezhet egy bűnös tettbe. Ha jól megy ez, a bűnt nemhogy nem követik el, hanem már a bűnös gondolatot is el tudják meguktól hárítani. Szüntelen imádkozással elsajátítják a Szív imáját. Ez állandó Jézushoz való könyörgést jelent, még álmukban is! Ez úgy lehetséges, hogy az ima az elméből leszáll a szívbe. Mindezek megtisztítják a szívet és elvezetnek a megvilágosodásra, a nous már helyesen látja a világot és önmagát. Az ember alázatos marad, mert látja, hol a helye, nem aggódik, mert tudja, hogy mindent Isten Gondviselése irányít, stb. A 3. szint pedig nem más, mint Isten látása! Aki ide eljutott, az meglátja Istennek azt a teremtetlen fényét, amely Isten maga, és amely Krisztus Színeváltozásakor is megjelent. Ez egy leírhatatlan ragyogás, különbözik minden teremtett fénytől! Az ilyen ember hite már nem pusztán halláson alapszik, hanem maga is közvetlenül látja Istent!

Szóval, vannak távlatok, de a lényeg a következő:

Valójában Isten itt van közöttünk, mi csak azért nem látjuk, mert a lelki szemünk homályos. De aki teljesen megtisztíja a szívét, az megláthatja Őt már ebben a földi életben is!

A 14-esnek írnám a következőt:

Én ateista vagyok csak, hogy így a legelején tisztázzam.

1. Nem vita keltés céljából, de mi van azokkal a keresztényekkel akik feladták vallásukat pl. a tudomány iránti meggyőződésükből? (Nyílván a válasz az lesz, hogy ők nem voltak tiszták illetve nem hallották Istent,,ez elfogadható válasz számomra de azért írj más is ha lehet)

2.őőő most egy kicsit a mennyországról. Tegyük fel hogy valami csoda által én feljutok a mennybe. Mindenem meglenne, szeretteimmel lehetnél és nem lenne semmi gondom. Én ezektől függetlenül még boldogtalan lennék. Életemnek értelmét a célok adták. Azért éltem,hogy minden kitűzött célomat elérjem majd egy újat állítsak fel. Ezt ugyebár nem tudnám megvalósítani a mennyben hisz nem lenne nagy kihívás, de ezektől függetlenül más oka is lenne boldogtalanságomnak.

Nem tudnék meglenni a végtelenben. Előbb vagy utóbb unatkozni kezdenék. Magamat is megunnám és félek nem lennék az aki a földön voltam. Valamint a végtelen idő és tér amit meg felfogni nem lennék képes s, ez megőrjítene. S, még tényleg sorolhatnám ,de most inkább nem tenném. Lehet hogy a mennyben hozzászoknék ezekhez s, utána figyelmen kívül hagynám de akkor az ez utáni boldogság nem lenne őszinte hisz akkor a lezárás nélküliség gyötörne.

Én inkább elfogadom a halált és az az utáni semmit mit sem hogy ezeket átéljem. Nyílván én vagyok most a hülye hogy így gondolkodom, de nem hiszem hogy változni fog így becsmérelhettek engem, akár meg is kövezhettek de nem lesz hatása.

(Azt azért szeretném figyelmetekbe helyezni, hogy csak én vok ilyen hülye! Nem szeretnék általánosítást az ateistákra nézve hisz nem mindenki így gondolkozik mint én így aztán semmi hasonlóság sem lehet)

Kedves Sörpocak! (bár nem 14 vagyok, hanem 18)

1. Én nem ismerek olyan embert, aki a tudomány miatt elhagyja a hitét. Legfeljebb olyat, akinek meggyengül, de aztán valahogy mégis túlteszi magát rajta. Mint írtam 18-ban a hallásból eredő hit a hitnek csak az első fokozata. Aki ezen a szinten nem jut túl a vallásban, az ugyanúgy hisz el mást is, amit hall és ha ellentétbe kerül a kettő, azon valahogy agyal és valahogy próbálja jobbra vagy balra billenteni a mérleget. De ezt a szintet az igazi vallásos ember meghaladja (és ezirányú tapasztalata nem valószínű, hogy van az ateistáknak, mert náluk a tapasztaaltszerzés alapvetően a fenti "hallásos", kívülről, az obejktum felől jövő módszeren alapszik). A vallásban vannak olyan dolgok, amikre a hallásból eredő hit csak rávezet, de azután olyan benső lényegünkig hatoló, minket átformáló tapasztalatok érhetnek minket, amit sokkal valóságosabbnak, világosabbnak és szilárdabbnak érez az ember, mint azokat a dolgokat, amelyeket az amúgy nem tökéletesen megbízható testi érzékszerveinken keresztül tapasztalunk (lásd: a kommunikációs csatorna "zaj"-a, a nézőpont torításai, érzéki csalódások, stb.). Az igazi vallás ott kezdődik, amikor különbséget teszel egyéni fantáziáid és azon lelki tapasztalat között, amelyet lelki szemeddel/értelmeddel/a nousszal érzékelsz. Ezt gyakran az átlag hívők sem tudják, így ateistáknak pláne nehéz elmagyarázni, de pusztán hipotézisként feltehetik ők is, amíg nem születik rá kétséget kizáró ellenbizonyíték, hogy van a fantáziák, torz hamis érzetek, tévedések világa, van a normálisan működő valóságos, "bizonyítható" testi érzékelés szintje, és van efelett egy haramdik szint, amely a felszíni anyagi világon túli valóságos érzékelés világa, és erre az emebr képes, de a vallásos ember érzékenyebb rá, és különbséget tud tenni a 3 szint között. Az 1. szintről ki lehet mutatni, hogy hibás, betegség, zavar következménye. A 2. szinten a biozonytalan dolgokat lehet bizonyítani (erről szól a tudomány), a 3. szinten viszont semmi nem bizonytalan! Az 1. szint csupán megerősít, állandósít, még intenzívebbé tesz az emberben valami betegséget, zavart, a 2. szint kisebb-nagyobb mértékben pozitív vagy negatív irányban befolyással van az emberre, gondolkodására, tetteire, a 3. szintű tapasztalat viszont alapvetően pozitív irányban át tudja formálni az egész emebrt és világképét. MIndenek alapjára van hatással az emberben. Az igazi vallásos embernek 3. szintű tapasztalatai, valóságos vallási élményei erősebbek, igazabbak, alapvetőek még a 2. szintű tapasztalatoknál is, jóllehet, azok igaz voltát sem vonja kétségbe, de a tudomány felfedezései 2. szintre tartoznak, így az igaz vallásos embert ez nem térítheti el a 3. szintű tapasztalataitól (márcsak azért sem, mert a 2. szinten érzékelt dolgok és azok értelmezése torzult is lehet és változhat is, ahogy látjuk a tudomány fejlődésében, a tudósok vitáiban, a tudomány paradigmaváltásaiban is). A vallásos ember nem hülye, hanem ő egy olyan valóságot érzékel, amelynek RÉSZE a 2. szintű tapasztalat, de azon túlmutat. MIntha a 3 dimenziós világról kiderülne, hoyg egy 11 dimenziós valóságnak csuipán "felszíne", része. (V. ö. kvantumfizika, szuperhúremélet, M-elmélet - iylenekre már maga a modern fizika is kezd rájönni) Aki viszont fentáziákban, egyéni tévedésekben él (1. szint), az egyszerűen logikátlanul tagadja a 2. szintű tapasztalatok igaz voltát! Nem meghaladja, nem elhelyezi sérülésmentesen egy nagyobb rendszerben, hanem egyszerűen nem vesz róluk tudomást. Az ateisták azért szokták gyakran összecserélni az 1. és a 2. szintet, mert nekik nincs 3. szintű tapasztalatuk, így a 2. szinttől való eltérést csak az 1. szintbe tudják kategorizálni! De mint modntam, az igaz vallásosság ott kezdődik, hoyg különbséget teszel 1. és 3. szint között. Ha ezt nem teszed, tényleg megkergülhetsz! Na mindegy, ez nagy téma, inkább térjünk rá a 2. pontodra.

2. A mennyben sem nem leszünk céltalank, sem nem fogunk unatkozni, ne vetísd ki a jelen taapsztalatodat egy másfajta világra, rendszerre, téridőre. A földön olyan célok vannak, amik csak addig izgatnak, amíg el nem éred őket, utána megint ürességet érzel, nemde? Kell egy újabb és újabb és újabb cél, hol a vége? Miért is van ez így? Mert az emberben olyan alapvető vágyak és kielégítetlenség uralkodik, amit semmilyen földi cél nem képes kielégíteni, hanem túlmutat az evilági célokon! Pont Te szolgáltatsz erre bizonyítékot! És pont ez a vágy fogja hajtani az embert a mennyben végtelen célok felé. Ott az örök kimeríthetetlen végtelen tökéletesség felé fog hajtani az emebr, Isten megismerése felé, aki végtelen titkot rejt és soha meg nem ismerhető telejsen. Ez a vágy nem fog kínozni a kielégületlenség miatt, nem kell állandóan másokat keresni, de a kielégültség miatt sem megszünni és ürességet hagyni maga után. Valahogy úgy képzeld el, mintha arra vágynál, hogy az óceánban ússzál! Belekerülsz és örülsz és teljesen boldog vagy! Úszkálsz amerre csak akarsz, élvezed a végtelen tengert körülötted. Nem kínoz az, hogy nem vagy az óceánban, mert ott vagy, de nem is ér véget az óceán soha, arra úszkálsz amerre csak akarsz, és ha az egész óceánt be sem tudod járni, akkor sem érzed magad bármitől megfosztva, és akkor is marad mindig új terület felfedezése számodra, mert a lényeg a szabadság! Lehet, nem tökélketes példa, de ennél jobb perpill nem jut eszembe. De ha magadba nézel, Te is beláthatod, hogy pl. a dicsőség iránti vágyad nem elégülne ki ott, ha mondjuk király lennél a földön (ennél nagyobb rangot talán nem érhet el az ember): ha jól megviszgálod magad észreveheted, hoyg a dicsősáég iránti vágyad szíved legmélyén az egész világ felé emelkedésre hajt! Nem áll meg a földön! És sorolhatnánk az emebrben lévő többi alapvető vágyat is, amely sohasem elégül ki a földön. Érdekes, mégse hülyeségekről szól a valás talán...

Azt meg, hogy könnyebben elfogadod a halált, mint az örök életet, egy nagy bullshit! Ezek szerint soha nem kerültél még életveszélyes helyzetbe, soha nem szebesültél valóságosan azzal, hoyg most itt a véged, a halál tényleg itt van! Nem, aki már került ilyen helyzetbe, az nem mond iylet: az ember nem tudja elfogadni valóságosan a megszünést, sokkal könnyebben el tudja fogadni a zsigereiben azt, hoyg soha nem szűnik meg, hoyg örökké él, ezzel a gondolattal sokkal jobban együtt tud élni! Legfeljebb arról lehet szó, hogy ha az ember racionálisan gondolkodik, akkor könnyebben, biztosabban operál olyan fogalmakkal, aminek van eleje és vége. Max. ennyiről van szó, olyan nincs, hogy valaki ténylegesen könnyebben elfogadja a halált, mint az életet! Még az öngyilkos is menekülni akar valamitől. Nem a semmibe, hanem máshová! Én teljesen békében tudok élni az örök élet gondolatával, sőt kifejezetten megnyugtató gondolat, még akkor is, ha tudom, elmém racionális részének a végtelen megragadása nehézségekbe ütközik. De attól én még élni akarok! :) Bizony, ezek az alapvető emebri vágyak, amelyekre a vallások választ is tudnak adni...