Ha isten mindent lát és nem lehet tőle elbújni akkor sem ha másik bolygóra mennék, akkor miért kereste Évát és Ádámot hogy hol vagytok merre bújtatok amikor elbújtak isten elől?
Kedves Kérdező
Kezdjük az elején.:)
1Mózes 3:8 elmondja, hogy „a nap szellős idejében” történt, hogy Jehova Ádámmal és Évával beszélt azon a napon, amikor elkövették a bűnt. Ez úgy értendő, hogy közel volt már a naplemente, amikor feltámadt a hűvös szél, enyhülést hozva a forró nap után. Az az időszak, amikor a nap a vége felé közeledik, rendszerint a nyugalom és a pihenés ideje. Jehova mégsem engedte, hogy egy komoly bírói ügy átnyúljon a következő napra, amikor még volt idő arra, hogy foglalkozzon a dologgal.
A Hibát amit elkövettek még az nap rendezni kellett
. Gondolj csak bele, milyen végzetes következményei lettek annak, hogy Ádám és Éva engedett az Ördög csábításának! Annak, hogy nem engedelmeskedtek a tiltott gyümölccsel kapcsolatos törvénynek, az lett a közvetlen követkeménye, hogy mindketten ’elrejtőztek Jehova Isten arca elől’. Miért? „Féltem, mivel meztelen vagyok, ezért elrejtőztem” — vallotta be Ádám (1Mózes 3:8–10). Ádámnak megváltozott az égi Atyjával ápolt kapcsolata, és az is, ahogyan magáról vélekedett. Szégyenérzet alakult ki benne, és többé nem érezte jól magát Jehova jelenlétében.
Hiszen az ezt megelőző versek azt bizonyították, amit Te is mondtál:
(1Mózes 2:25) 25 Az ember és a felesége pedig mindketten meztelenek voltak, mégsem szégyellték.
Erre szokták mondni a modern korban, hogy nincs takargatni valója, mert nem tett olyat.
De a helytelenség bejövetelével, olyasmit fedeztek fel "problémának" ami addig természetes volt.
Katy Weaver
Miért támadt fel a hűvös szél enyhülést hozva a forró napra ha nem volt fájdalom? Ha nem volt fájdalom nem égethette őket a forró nap.
Miért írja hogy ember és a felesége, ez úgy hangzik mintha a nő nem lenne ember, ez sérti az ember személyiségi jogait.
Kissé hasonló téma:
Mohamedán ismerősöm bújva, tettét leplezni próbálva ivott alkoholos italt.
Meglepődve kérdeztem, hogy Allah talán nem lát mindent, el lehet előle bújni?
Kissé zavarodottan magyarázkodott, talán nem figyel éppen most rá, hiszen annyi dolga van, meg talán szemtelenségnek tűnne, ha nyíltan tenné, de hát gyarló szívét már amúgy is ismeri és megbocsájtja vétkét, ami különben sem lehet súlyosabb, mert elkövette már előzőleg és egyébként is mindig becsületesen megbánja és egy disznófaló különben se oktassa őt ki a kötelességéről, mert Allah nagyon jól ismeri őt és Ő is pontosan tudja az Ő szándékait, akinek legyen meg az akarata...
Egy képzeletbeli lénynek van egy hallatlan előnye: olyannak képzeled, amilyennek akarod...
Szóképek
A Biblia több ízben ’Isten Fiaként’ utal Jézusra (János 1:34; 3:16–18). Némely nem keresztény személy nehezen érti ezt a kifejezést, mert a szó szoros értelmében Istennek nincs felesége, és Isten nem ember.
Valójában egy emberből vétetett és Ő is embernek számít,
De Ádám volt előbb, persze nem tiszteletlenséget takar, csak az akkori beszédnek ilyen szó használata volt,
Példaként, említeném Jézus esetét, amikor azt mondta a Saját anyukájának:
"mi közöm hozzád asszony"
ez egy ottani kultúrának a része nem számított szemtelenségnek.
Ma valószínűleg tiszteletlennek, sőt egyenesen sértőnek tartanánk, ha valaki úgy szólítaná meg az édesanyját, hogy „asszony”, és azt mondaná neki, hogy „mi közöm hozzád”. De ha ezzel vádolnánk Jézust, akkor figyelmen kívül hagynánk a kor kulturális és nyelvi hátterét. Segíteni fog, ha megértjük, hogyan használták ezeket a kifejezéseket a bibliai időkben.
Az „asszony” szóról egy bibliai szövegmagyarázó szótár ezt írja: „Nem korholást vagy szigort fejez ki, amikor egy nő megszólítására használják, hanem gyengédséget vagy tiszteletet” (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words). Más forrásművek is egyetértenek ezzel. A The Anchor Bible például ezt mondja: „Ez nem megrovás, se nem udvariatlan kifejezés, nem is a szeretet hiányát sejteti . . . Ez volt Jézus megszokott, udvarias szóhasználata a nők megszólítására.” Egy másik bibliai lexikon megmagyarázza, hogy a kifejezés „egy megszólítás, mindenféle tiszteletlen mellékértelem nélkül” (The New International Dictionary of New Testament Theology). Gerhard Kittel pedig egy művében azt írja, hogy „semmiképpen sem tiszteletlen vagy megalázó” ez a szóhasználat (Theological Dictionary of the New Testament). Nem kell tehát arra következtetnünk, hogy Jézus goromba vagy nyers volt az édesanyjával, amikor ’asszonynak’ szólította (Máté 15:28; Lukács 13:12; János 4:21; 19:26; 20:13, 15).
Mi a helyzet azzal a kifejezéssel, hogy „mi közöm hozzád”? Ez nyilván egy mindennapos zsidó szófordulat, amely többször is felbukkan a Bibliában. Például a 2Sámuel 16:10-ben Dávid a következő szavakkal tartja vissza Abisait attól, hogy megölje Simeit: „Mi közöm hozzátok, Céruja fiai? Hadd átkozódjon csak, hisz Jehova mondta neki: »Szórj átkot Dávidra!«” Az 1Királyok 17:18-ban is hasonlót olvashatunk. Amikor a sareptai özvegy megtudta, hogy meghalt a fia, ezt mondta Illésnek: „Mi közöm hozzád, ó, igaz Isten embere? Bizony azért jöttél hozzám, hogy emlékezetbe idézd vétkemet, és megöld a fiamat.”
Ezekből a bibliai példákból azt látni, hogy a „mi közöm hozzád” kifejezést nem megvetésből vagy arroganciából használták, hanem sokszor azt kívánták vele kifejezni, hogy nem akarnak megtenni valamit, amit ajánlottak vagy javasoltak nekik, illetve hogy más az álláspontjuk vagy a véleményük. Mit mondhatunk hát arról, ahogy Jézus válaszolt Máriának?
Amikor Mária azt mondta Jézusnak, hogy „nincs boruk”, nyilvánvalóan nemcsak egy tényt akart közölni vele, hanem arra célzott, hogy tegyen valamit. Jézus ezzel a mindennapos kifejezéssel mondott nemet Mária burkolt javaslatára, és hogy miért tette ezt, az kiderül a további szavaiból: „Nem jött még el az én órám.”
A forróság ne okozott fájdalmat, de az időjárás változatos volt ugyan úgy.
Mint ahogy ma is lejjebb hűl a levegő estére.
Katy Weaver
Ezt már sokan kérdezték, itt a Gyik-en is. Volt is rá sok jobbnál-jobb magyarázat. Választhatsz közülük magadnak tetszőt. :o)
Ezen miért nem gondolkodtál el:
Mózes 1/2,24 Ezért a férfi (Ádám) elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!