A katolikus egyház szerint az abortusz bűn. Abigail és Brittany Hensel esetében is az lett volna?
Keresztényként (ráadásul katolikusként, hiszen a kérdés úgy látom alapvetően minket céloz meg) azt mondom, amit az Egyház is vall, hogy az abortusz minden esetben bűn (kivéve egy esetben: mikor a magzat megléte az anya életét veszélybe sodorja), hiszen mi emberek nem rendelkezhetünk egy másik ember élete felett. Hogy kissé liberális jogi megfogalmazással éljek: az egyes emberek jogai addig terjednek, amíg a másik ember jogait nem korlátozzák. Egyik legalapvetőbb jogunk az élethez való jog, és az élet a fogantatással kezdődik.
De: Nem a mi feladatunk pálcát törni mindenki felett, így Katolikus Egyház nem ítéli el azokat a nőket, akik abortuszon estek át, pláne akkor nem, ha pl. bizonyíthatóan beteg gyermek fog születni, vagy megerőszakolják a nőt. Ilyen esetben olyan nagy hit és lelki erő kell a gyermekvállaláshoz, ami nem lehet meg mindenkiben és érthető, ha nem vállalják. Én próbálok alapvetően úgy közelíteni a témához, hogy ne ítéljem el az ilyen amúgy is megvetett és szerencsétlen nőket, hiszen inkább segítségre szorulnak.
Nos az utolsó válaszoló, nagyon jól írta.
A Katolikus egyház dönt így.
Ám ez nem egyezik a Teremtővel a Biblia tanításával.
Ez azt jelenti, hogy az egyházak vagy vallások figyelmen kívül hagyhatnak valamit?
Nem semmit sem hagyhatnának ki.
Ez itt a baj.
31:
Köszönöm a sallangmentes, egyértelmű valaszodat. Melloztel mindenféle bibliai idézetet, s ez nálam hatalmas pont. Nem értünk egyet a témában, de elfogadom a választ. Néhány észrevételem lenne csak.
"az abortusz minden esetben bűn (kivéve egy esetben: mikor a magzat megléte az anya életét veszélybe sodorja), hiszen mi emberek nem rendelkezhetünk egy másik ember élete felett."
A kivételes eset fenallasakor így az anya életenek előnyben reszesiteset vélem felfedezni a magzateval szemben. Főleg, ha már akkora, hogy életben is lehetne tartani. Ez már rendelkezés, nem?
"Nem a mi feladatunk pálcát törni mindenki felett, így Katolikus Egyház nem ítéli el azokat a nőket, akik abortuszon estek át, pláne akkor nem, ha pl. bizonyíthatóan beteg gyermek fog születni, vagy megerőszakolják a nőt."
Keress rá a Magdolna mosodakra, de csak ha úgy érzed, most idézett szavaid mögötti meggyozodesedbol nem lehet könnyen kiabranditani.
Még egyszer köszi!
Még valami 31-es valaszolonak.
Ha még erre jarnal, mi az álláspont a gyerekcsonkitasrol? Mert ezeknek a lányoknak volt egy plusz karja a mellkason, amit levagattak. Ebben én kettős érzéssel viseltetek. A lányok esetében kívánatosnak tartom, mert nem funkcionalt, és csak rontott az amúgy is lovecrafti osszkepen, így egy fél fokkal javultak az esélyei az ép emberek világában a lelki épség megtartására.
Viszont a máshol a korulmetelest és a csikló kimetszest pl. értelmetlen csonkitasnak tartom.
A spártaiaknak volt igazuk.
Le fog rohadni az emberiség genetikája és egyre pervertáltabb lesz (az ember).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!