Isten szemében miért bűn az abortusz?
Mert még ha nem is a szó szoros értelmében gyilkosság, hiszen az embrió önmagában még életképtelen, akkoris benne van egy új élet ígérete, amit te elveszel.
Egyébként ugyanezen az elven a legtöbb fogamzásgátló módszer is bűn, hisz pl a tabletták sem a megtermékenyítést gátolják, csak a beágyazódást.
kedves kérdező és 4-es válaszoló
mert minden ami már élő, a megfogant magzat is szent Isten szemében.
kedves 4-es: ezért kellene a teremtő törvényeit betartani, és csak már házasságon belül lehetne nemi kapcsolatot létesíteni. és akkor kevesebb nem kívánt gyermek születne.
A teremtő azt mondja, hogy a gyermek, Istentől jövő örökség,ajándék, s ha mindent úgy tennénk, ahogy kell akkor a teremtő ahova báránykát adott, oda legelőt is adni fog.
Tisztelettel Katy Weaver
A gyermeket örökbe is lehet adni, ha már úgy alakult, hogy a férfi elhagyta a nőt. Csak ti sosem számoltok ezzel a lehetőséggel.
Ártatlan emberi életet csak Isten vehet el, még akkor is, ha az az ember vagy leendő ember önmagában életképtelen. Te életképes lennél-e teljesen egyedül, a civilizáció segítsége nélkül? Vagy egy 7, sőt, sokszor még egy 14 éves felnőttek segítsége nélkül?
Azért, mert az élet a fogantatással kezdődik, a magzat már egy személy, akit megillet az élethez való jog.
Minden nő eldöntheti szabadon, hogy akar-e gyereket vagy sem. De onnantól kezdve, hogy megfogant, már nincs joga dönteni felőle, mivel nem a tulajdona.
Nincs más nézőpont? De ez nem Isten szemében bűn, hanem az emberek szemében. Szerintem. Ha nem keresztényi szemmel nézzük a dolgot, hanem elfogadjuk azt, hogy az Élet nem más mint megtapasztalások sorozata, akkor már az abortusz egy másfajta szemszögből látható.
Először is tisztázni kellene, mi az Élet célja? Miért vagyunk itt? Szerintem azért, hogy tapasztaljunk, és a tapasztalataink által fejlődjünk. Persze ez nem keresztényi szemlélet. Sokan képtelenek elfogadni azt, hogy a Lélek tapasztalatokat gyűjt, és a megszületés előtt is létezik. Mi történik a Lélekkel, ha megfogan számára a test itt a Földön? Mi történik, ha pár nappal később a test megsemmisül?
Ha el tudjuk fogadni azt is, hogy nem csak a Földön van élet, hanem számtalan bolygón, ahova a lélek leszülethet tapasztalni, akkor felmerül a kérdés, h egyszerre hány helyre van "bejelentkezve" a lélek, azaz igényt tart egy testre a Földön is, meg mondjuk egy másik bolygón is, és ha az egyik helyre nem sikerül leszületni, akkor leszülethet egy másikra? Hangosan gondolkodom. Ilyen szempontból az abortusz nem bűn. Már ha el tudjuk fogadni azt, hogy minden lélek azért van, hogy tapasztaljon, és a tapasztalatai által Isten kiteljesedjen.
Köszönöm köszönöm, az anyázásokat most nem kérem, mivel én vagyok a kérdező, így piros kéz nincs a kommentemhez. De várom az építő jellegű megvitatható kommenteket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!