Isten szemében miért bűn az abortusz?
Mert gyilkosság, mert abból a kicsi manóból lettél te, én, a világ összes gyereke, az anyád és az apád. Azért.
"Sokak szerint a lélek akkor költözik a testbe, ahogy a csecsemő először levegőt vesz. Addig a Lélek nem tartózkodik mindig a test mellett, vagy egyáltalán nem tartózkodik ott. "
A lelket mai napig nem tudták sem megfogni, sem definiálni, így csak azok érvelnek így, akiknek nem bűn kikapartatni magukból a nem kívánt gyereket.
Az örökbeadást miért köpködik annyian? Ha annyira sokat ér a gyerek jóléte állítólag, akkor miért is nem adhatja bűntelenül az anya örökbe a gyereket? He?
Mikortól számít embernek?
Azonnal. Mert nem kutya és nem majom és nem amőba és nem számítógépmonitor. Egy embr, aki arra vár az anyaméhben, hogy idejének leteltével világra szülessen. Kicsi és védtelen.
20kérdező: "elvetik a magzatot 2 hónap után. Akkor velem mi történik, mint lélekkel? Semmi."
Azt, hogy "velem" nem tudod mondani.
De a 20-as gondolatmenetedet alkalmazd egy kétévesre. Nem ő, hanem a gyilkosa a bűnös, ha megölik, és nem ő szenved-bűnhődik ezután, hanem a gyilkosai. Valami miatt szerencsére mégis ritka, hogy egy anya vagy apa megölje az 1-2 éves utódját, ellentétben a milliószámra történő magzateldobással.
Valami hibádzik tehát a gondolatmenetben.
Keressük meg, mi lehet ez:
1.talán az elképesztő materialista szemlélet, miszerint, csak az van, amit látok.
2.Ami még biztos pontosabb és igazabb lenne: jó vegyük, a lélek a lélegzettel keletkezik (a szó etimológiája is erre hajlik: lélek-zet) Igen, de ezért pontosabb és az igazsághoz jobban közelít:
az ember szellem-lélek-test felosztása.
Mert az megfogant magzatnál már, az anyagban, ott az örök szellem (ami mindenhol mindig, mert hiszen örök)
De ez az inkarnálódás: a szellem az anyagba költözik.
Ha egy fazekas a egy darab anyagot a korongra dob: az massza marad, magától nem formálódik soha, míg ha teremtő-kreatív erejével formálja: szép korsó születik.
Ezért ez mint formaképző erő a fogantatástól hat: kezdi formálni,kialakítani az Embert. Szívét, tüdejét, máját, agyát.
Tehát ha elpusztítják nem a lelket ölik- hanem magát az Örökkévaló Termetőt ölik - ki az anyagból.. Mint minden gyilkolásnál, hiszen ha meghal valaki -a léleKzet megszűnik - nem fáj már neki: a bűnt magával Istennel teszik, ellene teszik.
És hogy valami jót is nézzünk: a gyógyítás, a tanítás is lényegileg a testben élő Istenre hat. Ezért mondja Karácsony Sándor: a nevelés=növelés. A bennünk élő világ világosságának növelése.
"Ti vagytok a világ világossága"
Isten valóban elitéli a paráznaságot? Nem bizonyos, mert a gyermekáldás gyakran ilyenkor is kijár. Sok esetben ez nem is áldás, hanem büntetés számba megy és ekkor kerül sor az abortuszra.
Aztán meg egészen biztos vagy abban, hogy ez bűn Isten szemében? A gyermekek legyilkolására Ő még parancsot is ad, persze csak más népek esetén, keresd csak ki gyorsan a passzust a Bibliából!
Hátha még örül is neki, ha a szülők ateisták, vagy más vallásúak? Hiszen akkor le sem kell gyilkolni őket, mert az abortusz miatt meg sem születnek. A végítéletkor is kevesebb a munkája, nem kell a meg sem születettet a tűzbe hánynia. Az abortuszra igazán vallásos nem hajlandó, az ateisták kölyke meg valószínűleg szintén ateista marad, mert úgy nevelik, nem kár érte.
A materialista álláspont szerint az egyedfejlődés megismétli a törzsfejlődést, mikor egysejtűből létrejön az ember, átmenve a különböző fokozatokon.
A tojás még nem csirke, akkor sem, ha a benne levő program miatt azzá változhat. Az embrió fejlettségi szakaszán belül egy ideig még nem ember és amíg az idegrendszere nincs kialakulva, orvosi bizottság engedélyezheti az abortuszt. Ezt időnként szigorítják, betiltják, vagy éppenséggel engedélyezik, ezek a tények.
Én magam sem rajongok érte, de én a megelőzésen, a felvilágosításon, a fogamzásgátlás biztosabbá tételében látom a megoldást.
Isten nagyon (nem minősítem) járt el, mikor a szexhez kötötte a gyermeknemzést, ugyanis szexet kifejezetten ritkán végeznek ebből a célból. Ez csőbe húzás, összekapcsolni ezt a két dolgot, de meg is van az eredménye.
Abortusz!
Na de mi a megoldás? Kedves vallásos, Te mit csinálsz?
Védekezel valahogy? Korlátozod az egészséges nemi életed? (mondjuk házasság esetén). Csak akkor szeretkezel, ha gyereket akarsz csinálni? Esetleg bevállalsz egy futballcsapatnyi kölyköt?
Magyarországon és a fejlett nyugati világban éppenséggel kissé csökken a népesség, de a világon ijesztően nő és ez is szempont lehet.
Világos, hogy nem szerencsés, de azért komoly érvek is szólnak mellette, bár én most azokat nem is hangoztattam, mert arra aztán igazán fittyet hánynátok...
Kedves Kérdező!
A te logikád alapján, ahogy értelmezem, akkor a gyilkosság sem rossz dolog? Miért lenne az más a lélek szempontjából, mint a méhen belüli gyilkosság?
Valóban tagadom, de attól még nem vagyok híve az abortusznak. Mindenesetre elfogadom az orvosoknak, a törvények hozóinak, a nőknek az álláspontját és csak bizonyos határig tartom a nem kívánt terhesség megszakításának tiltását. Számos ok miatt tartom lehetségesnek az abortuszt, egyrészt orvosi okokból, másrészt nagyra értékelem a személyes szabadságot.
Miféle Emese? (emse, anyácska, vagy mi a szösz, de én pacák vagyok, bocsi)
Tzolko, te olyan sokat töltesz ezen az oldalon, mintha semmi más dolgod nem lenne! Így elég sok hozzászólást olvashatsz, már ha egyáltalán elolvasod őket, és nem értem, hogy miért van a fejedben még mindig tök homály????
Miért nem ész dolgozni? Hirdetted, hogy majd mész. Lássuk is, ne csak a sosemvolt észt oszd.
Kedves Kérdezö, szerintem, a bün az, amikor testi vagy lelki fàjdalmat okozok szàndékosan Istennek vagy embernek.
A földi életet Isten ajàdékànak tartom, ami ajàndék nem csak a gyereknek, hanem a szülönek is.
Ha egy ajàndékot visszadobok, azt mondom, hogy nem kell, vagy adj inkàbb màst, vagy màskor, vagy màs helyzetbe, akkor az ajàndékozonak okozok fàjdalmat, holott, ö valamiért ràm gondolt, amikor az ajàndékot adta, hiszen mi sem szoktunk véletlenül ajàndékozgatni.
Hogy Isten adna-e egy gyerek foganàsa utàn az apjànak jobb kereseti lehetöséget is, vagy nagyobb szivet, a lemondàsokhoz vagy az anyjànak több türelmet és praktikus ötleteket, nem tudjuk. Az életben sokmindent nem tudunk, mégis dönteni akarunk életekröl. Szerintem jo, lenne ha jobban tudnank bizni Istenben, és nem félnénk töle, vagy kérdöre vonnank, hanem élveznénk a tàrsasàgàt és mint baràtra néznénk rà, aki böségesen ajàndékoz.
Orsi
12:09
Más, mivel a Lélek teljesen akkor kapcsolódik a testhez, mikor lélegzetet vesz, tudomásom szerint. Addig a lélek nincs itt teljes valójában a Földön, viszont a gyilkosság, amire gondolsz az egy fejlett emberi lénnyel történik meg.
Az abortuszra úgy is tekinthetünk, hogy van akinél szükséges megtapasztalni, mivel leszületése előtt ezt választotta, és van akinél szabad akarata miatt következett be. Ha valaki szegénységben él, megerőszakolják és elveteti a gyermeket (jöhet a kérdés, h erre akkor honnan van pénze?) és ez a sorsfeladatában benne van, akkor nem bűn. Mindenki céllal születik le a Földre, meg kell tapasztalnunk a jót és a rosszat, én hiszem, h van akinek meg kell tapasztalnia az abortuszt is, ezáltal Isten is tapasztal rajtunk keresztül. Ha valakinek a sorsfeladatában benne foglaltatik, hogy gyilkosság áldozata lesz akkor leszületése előtt ezt a másik lélekkel, aki elköveti ellene a dolgot, megvitatta, így ez a "bűn" nem számít bűnnek Isten szemében. Viszont, ha valakinek élnie kellene, és egy másik ember a szabad akaratából megöli, az már bűn. Lehet bonyolult első hallásra.
A rosszat és a jót ugyanúgy meg kell tapasztalnunk az életutunk során, persze törekedni kell a szépre, jóra, igazságra, mert ebben lakozik Isten, de vannak olyan esetek, amikor szükségszerű megtapasztalni a rosszat.
Az abortusz szerintem akkor számít bűnnek, ha valaki mondjuk egy nő a harmincas éveiben amolyan "bulib@szásokra" jár és már másodjára veteti el a magzatot, és fojtatja tovább ezt az életformát. Na most ez szerintem sem helyes, nem igazán hiszem, h ezért született le, h ezt megtapasztalja, a többszöri magzatelvetés szerintem is bűn. De mivel minden lélek út más, ezért minden elvetést külön-külön kellene nézni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!