Miért hisztek Istenben?
én azért hiszek,mert így lettem nevelve,ilyen családba születtem, ahol már egész kiskoromtól fogva jártunk templomba,és ez egy idő után megszokottá,mindennapivá vált. úgymond számomra ez a normális.
ezért nem értem azokat a szülőket akik nem vallásosan nevelik a gyerekeiket,noha olyan családból származnak,tehát azért valamilyen szinten hisznek,megvannak keresztelve stb, mégis azt mondják,h majd a gyerekük saját döntése szerint eldönti,h akar e hinni Istenben, akar e járni templomba. Nos ki az a gyerek aki önként elfog menni templomba,ha nem ezt a példát látta a szüleitől?! ezért vagyunk sajnos egyre kevesebben...mert nem megfelelő keresztény nevelést kapnak a gyerekek a szüleiktől.
de ugyanígy aki olyan családba született,ahol azt tanították neki,h nincs Isten,vagy legalábbis nem beszéltek erről, sose hallott róla,vagy úgy lett beállítva,h az csak mese,akkor annak a gyereknek az a normális.
Isten léte nem bizonyítható,ugyanakkor meg sem cáfolható. Én hiszek Istenben, hiszem,h halálom után vele lehetek fent az égben szeretteimmel az örök boldogságban,az örök életben. Nem értem mért fáj ez valakinek,h én hiszek benne. Ha igaz,akkor nekem volt igazam,és ha ő nem Istennek tetsző életet élt akkor ő jár rosszul, ellenben ha mégsincs Isten és halálunk után nem történik semmi,nos akkor tévedtem,de akkor az már mit számít? nem lesz nekem attól rosszabb. Így mégis jobban jár az aki hisz,mint aki nem:P engem nem zavar,ha valaki nem hisz Istenben,az viszont igen,ha gúnyolódnak vele,kifigurázzák...
Én azt mondom: mindannyian gyarló,bűnös emberek vagyunk, próbáljunk jók lenni,szeretni egymást,mert Isten legfőbb parancsa az,h szeressétek egymást,ahogy én szerettelek titeket és milyen érdekes,h egy egyszerű jóérzésű nem hívő ember is azt mondja,h nem kell a háború,az előítéletek,egyszerűen csak éljünk egymás mellett békében és szeretetben.
Ha valakinek ellenvetése van,kifogásolja amit írtam nyugodtan írhat,érdekel,h ő h gondolja és miért,szivesen elbeszélgetek ebben a témában bárkivel. 20L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!