A vallás lényege, hogy az embernek felsőbbrendűségi érzést adjon?
Mindig gyakran olvasom, ezeket a fura válaszokat: "az ember nem majom, hanem ember", "az ember uralkodik az állatok felett". stb. Vallásos emberektől.
Az ember azért találhatta ki kezdetben a vallást, hogy ebben a nagy világban, ne érezze magát védtelenül? És később ez torzult egoizmussá?
Kedves Kérdező.
Az tény, hogy a vallásokat emberek találták ki.
Ám ne keverjük az Istentől kért imádat bemutatását, az ember által kreált vallásokkal, ami nem egyezik az Isten által kért alapelvek betartásával.
Sajnos vallás rengeteg van közel 47.000-féle csak a kereszténységen belül.
Ám ezek csak szavakban mutatják meg, hogy "hisznek" egy "Istenben" és ezért az Istenhez fűződő kapcsolatuk passzív.
Az Istennek járó imádat bemutatása pedig aktivitást vár el mindenkitől, aki valóban tudja, és ismeri a Teremtőjét, és annak szavait gondolkodását.
Az életet a teremtő hozta létre, és ez nem egoizmusként van így.
S maga a Teremtő rendelte el, hogy az általa létre hozott állat világ felett szeretettel, "uralkodjon" illetve vezesse azt.
Tisztelettel:
Katy Weaver
"Ám ne keverjük az Istentől kért imádat bemutatását, az ember által kreált vallásokkal, ami nem egyezik az Isten által kért alapelvek betartásával."
Mert az Isten által kért alapelveket ki kreálja?
Gondold végig az Isten nélküli világkép következményeit, aztán döntsd el, hogy a kérdést még mindig így tennéd-e fel:
Az evolúció lényege, hogy a felsőbbrendű faj győz az alsóbbrendű fajok felett, az erős a gyenge felett, a felsőbb faj (rassz) az alsóbbrendűek felett (fajelmélet), stb...
Az ember jellemző módon visszaél a természettel, elpusztítja a környezetét, állatokat, élőhelyét, stb. Ha van Isten, aki számon kéri ezért, akkor bűnös. Ha nincs, csak evolúció, akkor miért ne tehetné?
Amikor uralkodásról beszél a Biblia, pl. teremtésnél, akkor nem zsarnokságról ír, hanem szó szerint: óvni, védni, vezetni, erősíteni.
Én ebben hiszek, nem gondolom, hogy a gyengeség miatt kellene kitalálnunk valamilyen istent. De ha mégis gyengeségünk vezet erre, akkor pedig megkérdezhetném: ez miért probléma? Él olyan ember a földön, akinek nincs szüksége segítségre? Az erősség csak illúzió: hiszen még csak azt sem tudod befolyásolni, hogy veszel-e még egy levegőt, vagy hazaérsz-e...
Az "evolúcióban" nincsenek felsőbbrendő és alsóbbrendű fajok. Csak szerencsések.
Ráadásul nem is a legerősebb marad életben (hiszen akkor az ember sem létezhetne), hanem a legalkalmazkodóbb.
Pl. 65 millió éve kik maradtak életben? A nagy, erős és gyors dinoszauruszok vagy az apró, gyenge, rejtőzködő emlősök? stb.
Nem mondtam, hogyegy kapaszkadó rossz lenne. Szerintem az első ilyesfajta gondolotak (teremtő, vigyázó) ártatlan, jó szándékkal születtek. Később viszont elfajultak a dolgok.
+ Nem hiszem, hogy azért kéne jót cselekedni és nem pusztítani, mert van egy Isten, aki majd ezt számonkéri, ha mégsem.
Lásd: delfinek. Nincs istenük. Mégis békességben úszkálnak, szórakoznak egymással nagy családokban és még az emberhez is barátságosak.
De pl. akik még hasonlóan értelmesek, varjak vagy papagájok sem gyilkoljók halomra egymást, pedig szintén nem hiszem, hogy lenne istenük.
Kedves 3-as.
Ez pedig úgy tűnt, hogy egyértelmű.
Nyilván hogy a Teremtő hozta létre ezeket az alapelveket, mint ahogy a törvényeket is.
Mint például a Gravitáció törvénye.
S ahol törvény, ott törvény hozó is van.
Enélkül, ahogy valaki írta olyan káosz lenne, hogy nem is maradna senki életben.
Tisztelettel
Katy Weaver
Üdv!
A vallásoknak nincs "lényegük". Egy csomó vallás van, mindegyik egy komplett filozófia könyvtárnyi irodalommal, és az élet minden minden területére kiterjedő szabályrendszerrel. Minden szempontból ellentmondanak egymásnak, és nincs olyan közös pont, ami minden vallásban meg lenne, talán csak annyi, hogy bizonyos elemei láthatatlanok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!