Vallásosok ezekhez mit szóltok?
Pl. a Spanyol vagy Olasz inkvizíció. Francia vallási háborúk és hasonlok.
Amikor is az egyház tagjai, papok, szerzetesek, püspökök mérhetetlenül brutális módszerekkel kínozták halálra emberek ezreit.
Szép kis figurák kerültek ki az inkvizítorok közül.
Ilyen Tours-i Konrád is. Azt mondta „Megégetnék száz ártatlant, ha csak egyetlen bűnös volna is közöttük!”. Ez a mondat, hogy egyeztethető össze az egyház tanításaival?
Meg ugye milyen bűnökről is beszélünk? Pogányság? Nem! Elég volt azt állítani, hogy a föld nem lapos mint ahogy Galileo Galilei tette és már mehetett is az ember a "bíróság" elé.
Vagy ott van Tomás de Torquemada pap aki feljegyzések szerint 5000 halálos ítéletet adott ki.
Vagy Bernard Gui aki nem csak a "gyanúsítottakat" hanem a "tanúkat" is kínvallatta.
Vagy Arnold Catalan szerzetes aki még a holtak felett is ítélkezett. Akit halála után bűnösnek talált kiásatta és elégette a testét.
Mellesleg feltűnően sok gazdag ember került az inkvizíció elé akiket miután halálra kínoztak érdekes módon még a vagyonukat is elkobozták.
Ugye ezek az emberek lennének az istenetek földi helytartói. Isten nem szólt nekik, hogy ezt azért nem kellene?:)
Ez az egész, hogyan egyeztethető össze a vallással?
OFF:
"ezért a jelenések könyvében az összes vallás, a kereszténységgel az élen hatalmas büntetésre számíthat hamarosan."
Kedves Tanu! Ti nem vagytok keresztények?
"Ohhh és akkor már el is van a dolog felejtve?"
Nem, nincs elfelejtve. Benne van a történelem könyvekben. Hogy hogyan egyeztethető össze a vallással, azt meg kérdezd meg az általad megnevezett uraktól.
Szia
Szerintem egyáltalán nem egyeztethető össze.
És az sem amikor elkezdik ezeket a bűnöket kicsinyíteni vagy az akkori hatalomra áthárítani.
Vérszomjukra a legjobb példa Husz János története ahol még a császári menlevél sem mentette meg a kiszemelt áldozatot.
Ám ahogyan többen is kiemelték ez, csupán egy egyházra volt jellemző és csak egy egyház tagjai próbálják most is kicsinyíteni az akkor történteket.
Ezért kérlek, ne általánosíts a hittel kapcsolatban.
Kedves Andizsuzsi.
De mi is keresztények vagyunk, de egyetlen történelmi felekezethez, vagy valamilyen világi szervezethez nem tartozunk amiért felelni kellene, ha valaki tanú létére még is ítélet alá kerül, annak teljesen más okai lesznek, és lesznek.
Ne hogy azt hidd hogy ha valaki Jehova Tanúja az alap a megmentésre.
Nem, mert csak az Isten tudj, hogy mi van valójában a szívében.
Igyekezni kell megfelelően élni, ez a lényeg.
Egy naiv keresztkérdés.
Mi közöm nekem más emberek bűneihez attól, hogy annak az egyháznak a tagja vagyok, és annak az egyháznak a tanításában hiszek, amelyiknek az említett bűnös emberek a tagjai voltak? Az ő bűnük is a katolicizmus tanítása ellenére valósult meg, nem annak hatására. Amikről szó van, azok tiltott dolgok. Nem tehetek róla, hogy más megszegte, nem hárítom a felelősséget, mert nincs felelősségem.
Így egyeztetem össze. Én betartom, igyekszek betartani, más ember nem tartotta be.
"Nem fogok itt neked regényt írni."
Kár, pedig reméltem, hogy meg tudod cáfolni, amiket írtam..
Javaslom, hogy a 2500 könyvedet ne csak porfogónak használd a könyvespolcon, hanem olvasd is őket és bővítsd nem bulvár-történészek munkáival is..
"a kereszténységgel az élen hatalmas büntetésre számíthat hamarosan.
De mi is keresztények vagyunk, de egyetlen történelmi felekezethez, vagy valamilyen világi szervezethez nem tartozunk amiért felelni kellene, ha valaki tanú létére még is ítélet alá kerül, annak teljesen más okai lesznek, és lesznek."
Akkor ti most keresztényebbek vagytok másoknál, vagy kevésbé kersztények, vagy hogy van ez?
Egészen biztos vagyok abban, hogy Isten engem sem azok alapján fog megítélni, amit több száz évvel ezelőtt műveltek valakik.
Attól, hogy a házamnak csöpög az eresze, még nem költözök ki belőle, hanem megpróbálom megjavítani. Így vagyok én az egyházammal is. Tisztában vagyok a hibáival, hiányosságaival, és a magam eszközeivel és a magam módján próbálok rajta javítani. De nem érzem magam felelősnek azokért a bűnökért, amiket mások olyan korban követtek el, amikről én is csak a történelem könyvekből tudhatok.
Az egyistenhit az, ami az ókori zsidókat arra ösztönözte, hogy borzalmas tetteket kövessenek el más népekkel, más hiten lévőkkel.
Erről beszámol az ószövetség a Bibliából.
Ez a zord hitvilág kétezer évvel ezelőtt már nem volt kívánatos és Jézus születésével megalakult a kereszténység, aminek elvei sokkal szelidebbek, megértőbbek.
Sajnos viharos időkkben belőle (a kereszténységből) is kibújt a szörnyeteg, de hangsúlyozom, hogy az alapjai, a feltétlen és mindenekfeletti hit az egyetlen és igaz Istenben, amely csakis az egyetlen üdvözülés útját mutatja, amely szerint minden más hit pogányság és nem megtűrhető - okozta a sok szörnyűséget.
A vallásháborúk vérzivataros évszázada(i) után rövid ideig béke honolt, megelégelvén a sok vérontást, kivették a konkrét hatalmat az egyház kezéből és megszületett a szabad vallásgyakorlat, vagy a vallási szabadság.
Sajnos később a politikai türelmetlenség szedett szintén rengeteg áldozatot, de ez már egy másik történet, nem a kérdéshez tartozik...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!