Vallásosok ezekhez mit szóltok?
Pl. a Spanyol vagy Olasz inkvizíció. Francia vallási háborúk és hasonlok.
Amikor is az egyház tagjai, papok, szerzetesek, püspökök mérhetetlenül brutális módszerekkel kínozták halálra emberek ezreit.
Szép kis figurák kerültek ki az inkvizítorok közül.
Ilyen Tours-i Konrád is. Azt mondta „Megégetnék száz ártatlant, ha csak egyetlen bűnös volna is közöttük!”. Ez a mondat, hogy egyeztethető össze az egyház tanításaival?
Meg ugye milyen bűnökről is beszélünk? Pogányság? Nem! Elég volt azt állítani, hogy a föld nem lapos mint ahogy Galileo Galilei tette és már mehetett is az ember a "bíróság" elé.
Vagy ott van Tomás de Torquemada pap aki feljegyzések szerint 5000 halálos ítéletet adott ki.
Vagy Bernard Gui aki nem csak a "gyanúsítottakat" hanem a "tanúkat" is kínvallatta.
Vagy Arnold Catalan szerzetes aki még a holtak felett is ítélkezett. Akit halála után bűnösnek talált kiásatta és elégette a testét.
Mellesleg feltűnően sok gazdag ember került az inkvizíció elé akiket miután halálra kínoztak érdekes módon még a vagyonukat is elkobozták.
Ugye ezek az emberek lennének az istenetek földi helytartói. Isten nem szólt nekik, hogy ezt azért nem kellene?:)
Ez az egész, hogyan egyeztethető össze a vallással?
Már ne is haragudj, de az első válaszolónak teljesen igaza van...
Ez kb olyan, mintha azt írtad volna, hogy mit szóltok hozzá németek, hogy a náci Hitler mit csinált.
Csak neked nem elég az, hogy elmondjuk mennyire ocsmány volt Hitlernek a tettei, hanem a Németeket utálod legalábbis a kultúrájukat. Tehát a jó válasz az lenne, hogy a német hülyék, nem?
Nem hiszem. Így van ez a keresztényekkel is.
Ráadásul te a katolikus egyházról beszélsz, ami nem fedi le a kereszténységet. Meg egyébként sem csak a kereszténység létezik, mint vallás.
"Csak az a baj ez nem magyarázat!"
Akkor csak nem gondoltad végig, vagy egyszerűen nem tanultál történelmet. Gondolkozz el kicsit, és rájössz.
Egyébként milyen választ vársz a semmitmondó kérdésedre? Hogy igen, igazad van? Azt hiszed, ezt a kérdést te tetted fel először a felvilágosodás, protestantizmus, stb. óta? Ha kijártad a sulit, talán(!) rájössz, hogy a te válaszod a "bullshit duma", pont semmit nem mondtál vele.
(Első voltam, egy ateista.)
Biztos velem van a baj és én vagyok az ostoba eretnek, de "Ez az egész, hogyan egyeztethető össze a vallással?" kérdésre nem igazán félem felfedezni a választ az eddigi szavak között.
Csak megint a szokásos valláskritikai kérdésekben fellelhető kommentek vannak. Mellébeszélések!
"
Ugye ezek az emberek lennének az istenetek földi helytartói. Isten nem szólt nekik, hogy ezt azért nem kellene?:)
"
A válasz egyszerű. Nem Istennek a földi helytartói voltak, mert nem létezik ilyen. És még sok baromság, amit kitaláltak.
"Ez az egész, hogyan egyeztethető össze a vallással?"
Az az apró tény elkerülte a figyelmedet, hogy II. János Pál pápa nyilvánosan kért bocsánatot a katolikus egyház nevében elkövetett bűntettekért - többek között az inkvizíció miatt is. Mást a ma vallásos embere nem tehet. De ha gondolod, szórhatunk hamut a fejünkre.
Azért értelmetlen a kérdésed, mert bár nyilvánvalóan helytelen volt, ami történt, de több száz évellel ezelőtti történéseket kérsz számon ma élő embereken.
Ezzel az erővel kérdezhetnénk azt is, hogy függ össze a magyarságtudattal az, hogy végigraboltuk Európát?
Semmit nem szólok, a spanyol inkvizíciónak speciel semmi köze nem volt nem hogy a kereszténységhez, de a Katolikus Egyházhoz sem, mivel állami intézmény volt.
Ez már elég lerágott csont, a mai emberek meg továbbra sem értik meg a középkori-kora újkori jogrend, társadalomfelfogás lényegét, és a mai jogot, felfogást erőszakolják rá.
Már írtam pár helyen, levéltárilag alátámasztható, hogy a Római és Egyetemes Inkvizíció (ami tényleg az Egyházi Állam alatt működött) ítéletei alapján 1542 és 1761 között összesen 100 embert végeztek ki. A vád bizonyításához két tanú kellett, névtelen feljelentésekkel nem foglalkoztak. A perbe fogott személy érdekeit hivatalos ügyvéd védte, és ez például Angliában csak 1836-tól volt jellemző. Összességében ez az eljárás a kor viszonyait tekintve közelebb állt a maihoz, mint bárhol máshol. (Csak hogy forrást is írjak: Bireley: The Refashioning of Catholicism) Annak ellenére, hogy a nevében benne van, hogy Egyetemes, joghatósága gyakorlatban nem terjedt ki Itálián és Máltán kívül máshova.
Az inkvizíciót már-már egy misztikus köd lengi be, ezért könnyen terjednek az ilyen rémhírek, amiknek lehet valóságalapja, de egy-egy kirívó esetből hiba lenne általánosítani az egészre. Viszont szerintem az érdekesebb kérdés, hogy a vallásszabadság nevében hány keresztényt gyilkoltak már le világszerte?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!