Személyesen te magad milyen különbséget látsz e két fogalom között: hit, hiszékenység?

Szia!

A közvéleményben sajnos egészen téves eszme él a keresztény hit mibenlétéről. Általában „elhivésnek, hiszékenységnek” értelmezik. Az hisz, aki „elhiszi” Isten létezését, esetleg még Krisztus Isten-voltát, valamilyen halál utáni életet vagy üdvösséget. Ezért sokan úgy gondolják, hogy a hit csak a naivak, gyengék, vagy valamilyen áhítatra vágyó lelkek számára elérhető, így csak nekik jelent egyfajta megoldást az élet problémáira.

A bibliai hitfogalom azonban merőben más. Ha elfogadjuk, hogy a hit az ember helyes, egészséges lelki magatartása Isten iránt, akkor minden ember részéről ez lenne a természetes, a normális, a valóságnak megfelelő viszonyulás, és a hit hiánya a természetellenes állapot.

A Biblia szerint az élő vagy teljes hit elemekből, egymásra épülő lépcsőfokokból áll:

Az első fok a szilárd meggyőződésre jutás Isten kinyilatkoztatott igazságáról, vagy így is mondhatjuk: a Szentírás igazságáról. „A hit pedig a remélt dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidókhoz 11,1) A bibliai értelemben vett hit alapját tehát egy nagyon is erős, világos, értelmes meggyőződés képezi, nem pedig valamilyen bizonytalan „elhivés”.

A második fok a személyes bizalom kialakulása Isten iránt. Közelebbről jelenti ez a feltétel nélküli bizalmat az Ő mindenható, teremtő hatalmában és erkölcsi jellemében – igazságosságában és irgalmasságában. Ennek az Isten hatalmába és szeretetébe vetett hitnek a végeredménye a hit Isten ígéreteiben.

A harmadik fok: az alázat. Minél inkább látja az ember Isten tudás- és hatalombeli nagyságát, ugyanakkor a tökéletes igazságot és szeretetet megtestesítő jellemét, amelyek együtt érvényesülnek, annál inkább felismeri saját gyengeségét az igazság megértése és cselekvése, vagyis az erkölcsi erő szempontjából. Ezen az alapon igazi, értelmes alázatra jut Isten előtt. Ennél a pontnál különösen élesen mutatkozik meg az ember erkölcsi minősége, mert önmagáról kell elismernie az énjét nagyon érzékenyen érintő igazságot.

Mindezek után következik a hit döntő lépése: a hit cselekvése. Jakab apostol írja, hogy amíg cselekedet nincs, addig még nem lehet teljes hitről beszélni (Jakab 2,17–26). A hit cselekvése logikusan következik az előzőekből: ha valakinek teljes bizalma van Istenben, az Ő ígéreteiben, viszont nincs bizalma önmagában – a saját értelmében és erejében –, akkor ennek eredményeként rábízza magát Istenre, átadja magát neki, hogy Ő cselekedjen benne és általa. Az önzéssel megkötözött ember részéről ez a legnagyobb cselekedet, mert önmegtagadást, önös érdeke és büszke magabízása feladását jelenti, azt a fontos döntést, hogy önmaga helyére Istent állítja. A hitnek ez az elhatározása mindig az adott helyzetnek megfelelő, konkrét cselekvésben jut kifejezésre.

A hit utolsó – de nagyon lényeges – eleme vagy lépcsőfoka a mély hála, a szeretet elmélyülése Isten iránt azért, amit hit által az emberben és az ember által cselekszik. Ez a hála és szeretet magában foglalja azt a vágyat és erkölcsi kötelezettséget is az ember részéről, hogy a továbbiakban az egész életét Isten tulajdonának tekinti, és az Ő megváltó munkájába kíván bekapcsolódni, teljes önfeláldozással dolgozni másokért, Krisztus áldozatára válaszolva viszontáldozatként adva oda egész lényét, életét, és annak minden szolgálatát.

A hitnek ez az utolsó lépése is próbára teszi és kimutatja az ember erkölcsi minőségét. Az önző ember szívesen elvesz javakat önmaga számára, de nehezen fogja fel és vállalja a viszonzást, amelyre nem külsőleg, hanem csupán belül, a szívében, azaz erkölcsileg elkötelezett. Valamint az ember nagyon hajlamos arra is, hogy a dicsőséget önmagának tulajdonítsa azért, ami a valóságban nem az ő érdeme. Csak az énszeretet minden megnyilatkozását megutálni és megtagadni kész ember válaszol hálával Isten kegyelmének cselekvésére.

A hit az ember legszebb, legnemesebb képessége, illetve cselekvése. Amikor valakit igaznak, vagy valamit igazságnak, erkölcsileg mindenekfelett értékesnek talál, akkor mindent odaad, mindent vállal érte, még büszke, önző énje megtagadását is.

Üdv. Péter

„Agnosztikus az, aki úgy véli, hogy lehetetlen megtudni az igazságot Istenről és a túlvilági életről, olyasmikről, melyek a keresztény és más vallásokat nagyon foglalkoztatják. Vagy ha nem is lesz örökké lehetetlen, mindenesetre most még az”

AZ „AGNOSZTIKUS” szót Thomas Huxley zoológus alkotta meg, aki 1825-ben született, és Charles Darwin kortársa, valamint az evolúció tanának támogatója volt. 1863-ban azt írta, hogy semmi bizonyítékát sem látja annak, hogy létezik egy olyan Isten, aki „szeret minket és törődik velünk, ahogyan azt a kereszténység bizonygatja”.

Manapság sokan egyetértenek ezekkel a híres emberekkel, azt állítva, hogy csak abban hisznek, amit látnak. Talán azt mondják, hogy merő hiszékenység bizonyíték híján hinni valakiben vagy valamiben.

Vajon azt kéri tőlünk a Biblia, hogy vakon higgyünk Istenben? Egyáltalán nem. Épp ellenkezőleg! Rámutat, hogy naivság, sőt egyenesen ostobaság olyan állításokban hinni, melyeket nem támasztanak alá bizonyítékok. „A tapasztalatlan hisz minden szónak – jelenti ki a Biblia –, de az eszes meggondolja lépteit” (Példabeszédek 14:15).

Egyszer, amikor a bibliaíró Pál művelt athéniakhoz beszélt, kijelentette, hogy Isten „alkotta a világot, és mindent, ami abban van”. Azt mondta a szkeptikus hallgatóinak, hogy Isten érdeklődik az emberiség iránt, sőt, „nincs messze egyikünktől sem” (Cselekedetek 17:24–27).

Miért volt Pál meggyőződve arról, hogy Isten létezik, és hogy érdeklik Őt az emberi teremtményei? Rávilágított ennek egyik okára, amikor a Rómában élő keresztény hittársainak ezt írta Istenről: „az ő láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők” (Róma 1:20).

A Biblia nem kéri tőlünk, hogy vakon higgyünk Istenben

„az ő láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők”

ez olyan nesze semmi fogd meg jól, biztos én vagyok a hülye, nem érzékelem világosan, de még csak JELÉT sem tapasztalom