Uri Geller és társai, az emberi hiszékenység ugyanolyan vámszedői, mint az egyházak funkcionáriusai?
egyrészről Gellerről nyilatkozó tudományos fozattal rendelkező embereknek két csoportjuk van. Az egyik szerint vannak olyan jelenségek vele kapcsolatban, amelyket nem tudunk a jelenlegi tudásunkkal megmagyarázni, a másik szerint csalás, szemfényvesztés az egész. A két csoport között az a különbség, hogy a második sosem vette a fáradságot, hogy ellenőrzött körülmények között vizsgálja a kérdést.
A tudomány nincs kőbevésve. Ha csak az elmúlt 100 évet vesszük alapul, folyamatosan azzal találkozunk, hogy világuk tudományos leírása folyamatosan megdől. Csak egy példa: Einstein annak idején, amikor az univerzumot vizsgálta, az egyenleteibe belerakott egy X energiát, mert az akkori ismereteink stacionárius univerzumot feltételeztek, márpedig egy ilyen univerzum csak akkor lehetséges, ha létezik egy erő/energia ami fenttartja. Különben a gravitáció összerántaná. Aztán jött Hubble és kimérte a távoli galaxisok vöröseltolódását, azaz az univerzum tágulását. Ekkor mindenki megnyugodott, az univerzum nem stacionárius, hanem tágul, robbanásból született, majd megáll a tágulás és visszahullik önmagába. Pár évtizeddel késöbb újra kimérték a vöröseltolódást. A lassulás mértékére voltak kiváncsiak. Csakhogy nem lassult, hanem gyorsult. Elöbb azt hitték mérési hiba, de nem. Nesze ennyi volt. Kell egy X (sötét) energia, ami a gyorsulást okozza. Közben rájöttek, hogy a megfigyelt galaxisokat a gravitáció nem lenne képes összetertani, nagyon nem. Erre született a sötét anyag elmélet, ami biztosítja a hiányzó gravitációt. Közben azt is észrevették, hogy a galaxisokkal valami még nem stimmel, mert nem úgy forognak, ahogy kellene. Egyelőre ötletük sincs, hogy miért.
Az a baj, hogy a tudomány sem jobb, mint az egyszeri ember. Bizonyos dolgokat feltétel nélkül elhisz, és nem is hajlandó (néhány kivételtől eltekintva) feltételezni, hogy nincs igaza.
Azt is látni kellene, hogy az egyházak, pontosabban a vallások, mégpontosabban a hit nélkül nincs társadalom. Lehet őket szidni, de ha csak az ember és a világegyetem jelenlegi tudományosan elfogadott definicóját vesszük alapul, akkor sem ok, sem cél, sem jó, sem rossz nem létezik.
A tudomány szerint az ember különféle, alapvetően a véletlen által "szabályozott" fizikai és kémiai folyamatok rendkívül bonyorult szuperpoziciója. Ezzel persze önmagában még nincs semmi baj, csak a következményei beláthatatlanok.
Ugyanis, ha ez így van, akkor semmilyen valóban tudományos indok nem támaszt alá semmilyen tettet, és annak az ellenkezőjét sem. Bármit teszünk, bármit gondolunk mindegy. Egyrészt az, hogy így vagy úgy gondoljuk az csak a véletlen műve, másrészről mindegy mit csinálunk és ennek mi a következménye, mert az is csak egy lehetőség a sok küzül és egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál.
Egyszerűen fogalmazva, ha én valakit kettévágok egy baltával, az tudományos értelemben tökmindegy. Az, hogy az én testemet alkotó atomok rendeződött állapota mozgásra késztette a balta rendeződött atomjait és ezzel az áldozatnak nevezett rendeződött atomcsoport folyamataiban drasztikus változást idézett elő, az se nem jó, se nem rossz. Egyszerűen nincs jelentősége. A vallások, a hit az, ami magyarázatot, de legalább indokot ad arra, hogy ez miért is nem jó.
Szóval lehet utálni az egyházakat, vallásokat funkcionáriusokat és lehet szeretni a tudmányt, csak nem árt nem elfelejteni, hogy a vallások teremtik és tartják fenn a társadalmat és a tudomány meg csak találgat.
Szerintem aki ezt a választ lepontozta, egyszerűen lusta volt elolvasni.
A kérdésre válaszolva: Sok minden van a világban, amit a tudomány mostani elméleteivel nem vagy nehezen lehet magyarázni. Nem hiszek az ezoterikus blablákban, de elképzelhető, hogy Uri Geller valamilyen "képesség" birtokában van. A többi meg a show része...
Mondjuk, ha a műsorban szereplők a "többiek", azok már gyanúsak :)
Az egyházak esetében a "hit" (csodákra képes!) a fontos, az egyház csak világi képviselője. Csalók (hiszékenység vámszedői) természetesen előfordulnak, de nem általánosítanék.
Kerdesedre valaszolva egy szoval NEM.
Vannak jelensegek Eg és Fold kozott amire a tudomany mai allasa szerint egyszeruen nem lehet magyrazatot talani. Az orvostudomany talan alaposan kivizsgalta agyunk antomiajat es fiziologiajat,megsem tud rola sokat. Az agykotroll tanfolyamokat elvegzok tudjak,hogy agyunk segitsegevel lehet pl. tavolrol is gyogyitani,vagy uzenetet kuldeni valakinek annélkul,hogy a letezo barmelyik komonikacios rendszert igenybe vennek.(sajat tapasztalat).
Szerintem Uri Geller olyan hihetetlen energiakat tud mozgositani "csak" az agya segitsegevel amire nehez elfogadhato magyarazatot adni. Ez nem ugyan az,amit a buveszek bemutatnak, amaz ugyessegen es trukkokon mulik,szerintem Uri nam hasznal ilyan trukkoket. Az ilyen es hasonlo jelensegeknek oriasi irodalma van, nagyon erdekes es erdemes egy kicsit utana olvasni.
Ami az egyhazak funkcionariusait illeti ezekt en parazitaknak tartom es fekelyeknek a tarsadalom testen, de ez maganvelemeny. Ez a mondat nem azt jelenti,hogy nincs hitem Istenben, de szerintem az egyhaz nagyobb reformokat igenyelne mint a tarsadalom mas szferaja!
szerintem uri gellernek van ilyen energiája....de a többi kamu! gondoljatok bele, ha egyesek(pl. dani blue) megjósólják a jövöt....stb
minek mennek be a műsorba (hiszen elvileg tudják előre h kiesnek)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!