Ateisták ezekre rá tudtok cáfolni?
Az iskolai- és egyetemi tankönyvekben, továbbá a médiákban a makroevolúciót – kevés
kivételtől eltekintve – bizonyított tényként mutatják be. Kétségkívül léteznek olyan leletek,
melyeket elviekben a fajok általános evolúcióját feltételezve is lehet magyarázni. Az ún.
„evolúciós bizonyítékok” azonban többnyire a tudományos eredmények egyoldalú
értelmezéséből jönnek létre, azaz egyáltalán nem szokás alternatívákon elgondolkodni.
Például a fajok hasonlóságát – mint ahogy az ember és majom közötti hasonlóságot is –
kritikátlanul azok közös eredetének nyomaiként értékelik. A hasonlóságok valójában
ugyanolyan jól visszavezethetők azonos előidézőre is, azaz teremtéssel is magyarázhatók. A
következőkben röviden néhány érvvel szemléltetem, mik szólnak az általános evolúció, „az
amőbától Goethe-ig” (a makroevolúció) ellen.
1. Az élet keletkezése közvetlenül nem vizsgálható
Az élet keletkezése és története megfigyelés és kísérlet útján nem vizsgálható. Senki sem volt
jelen, amikor az élet létrejött vagy amikor az ember először megjelent a Földön, ebben a
tekintetben közömbös az, hogyan történt a keletkezés maga. Az élet történetét nem lehet
„utánacsinálni”, az egyszeri múlt. Ennélfogva természettudományos bizonyíték arra, hogy
makroevolúció történt, elvileg nem hozható fel. Ugyanezen okból a teremtésre is igaz az,
hogy természettudományosan nem bizonyítható és nem cáfolható.
2. Az élet keletkezése tisztázatlan
Az élet élettelen anyagból való keletkezése (pl. egy hipotetikus őslevesben a kigondolt korai
Földön) kideríthetetlen. Sikerült ugyan különféle kísérletekben életfontosságú molekulák
legegyszerűbb összetevőinek egy részét előállítani, pl. néhány aminosavat, a protein (fehérje)
építőelemei közül az ún. „Miller-kísérlet”-ben. Ezekben a kísérletekben azonban mindig
számos más olyan vegyület is keletkezik, amelyek meggátolják, hogy életfontosságú
anyagokhoz jussunk el. Az ősleveselmélet adta körülmények között ezért sem sikerült
proteineket, nukleinsavakat (örökítőanyag), vagy sejtmembránokat szintetizálni. De még ha
sikerülne is ez (amitől igen messze állunk), ezek a termékek nem lennének egyenértékűek az
élet létrehozásával. Ehhez roppant bonyolult kölcsönhatások során kellene egymáshoz
rendeződniük. Nem ismeretes, hogy irányítás és cél meghatározása nélkül hogyan történhetne
ez meg. Még a legutóbbi időkben megfogalmazott alternatív modellek is sok megoldatlan
részletkérdést hagynak hátra. Végül az élethez vezető úton – sok más feltétel mellett –
genetikai kódnak is létre kellene jönnie. Úgyszintén ismeretlen, hogy a kód, vagyis a
hozzárendelési utasítás a DNS-sorrend lefordítására, miként keletkezhetne önmagától a
proteinekben.
3. Az új struktúrák keletkezése tisztázatlan
A jól ismert evolúciós mechanizmusok, mutáció (ugrásszerű változások az örökítő
információkban, a genomban), szelekció (kiválogatódás) és más tényezők nem elégségesek,
hogy az új struktúrák = makroevolúció, keletkezését megmagyarázzák. Élő
konstrukciók, mint szervek vagy egyéb bonyolult struktúrák (pl. tollak) kizárólag akkor
működnek, ha a sok komponens egyidejűleg ép, és ezen kívül rendezettségük időbeli
sorrendje is helyes. Nem világos tehát, hogyan tehetnék lehetővé a vélt apró változások a
nélkülözhetetlen összetevők szükséges és egyidejű keletkezését. Ezáltal az evolúciós
változások eredetkutatásának központi kérdése megválaszolatlan marad. A komplex
struktúrák éppen ellenkezőleg, mint a tervezettség jelei interpretálhatók, azaz mint egyértelmű
utalások egy értelmes tervezőre.
Számos mechanizmus ismert ugyan, amely a fajok változásához vezet, ámde ezek csak a már
meglévő, alaptípuson belüli struktúrák variációit és specializációját = mikroevolúció, teszik lehetővé. Az alaptípusok az élet teremtményegységei („a létrehozott fajok”).
Példa erre a lófélék családja (ló, szamár és zebra).Az élővilág képességét a változásra a növénytermesztésben és az állattenyésztésben
hasznosítják. A mikro- és makroevolúció között alapvető minőségi különbségek állnak fenn.
Fontos ebben az összefüggésben: A tankönyvek szokásos példái az evolúciós (mutáció,
szelekció stb. általi) folyamatok megfigyelt működésére vonatkozóan kizárólag a
mikroevolúcióra példák (ld. Darwin-pintyek, nyírfaaraszoló lepkék sötét variánsai,
kemikáliákra, antibiotikumokra kifejlődő rezisztencia, tenyésztés stb.).
A mikro- és makroevolúció alapvetően eltérő koncepciók. A
mikroevolúció meglévő struktúrák variációja (alaptípusokon belül), a
makroevolúció pedig új struktúrák keletkezése.
A kacsafélék egy alaptípust szemléltetnek. Egy alaptípushoz
tartoznak mindazok a fajták, amelyek direkt vagy indirekt módon (egy
harmadikon keresztül) keresztezhetők (tehát keverékek képezhetők).
Nem jól illik bele a törzsfába. A kacsacsőrű emlős egyesíti
magában az emlősök jellemzőit (tejmirigyek, szőrzet), a hüllők ismertetőjeleit
(tojásrakás) és egy madárszerű sajátságot (szarucsőr). További
különlegesség, hogy víziállatként ezenkívül még evezőfarokkal és úszóhártyával
is rendelkezik.
4. Az átmeneti formák szisztematikus hiánya a paleontológiában (őslénytanban)
Minthogy időközben kb. 250.000 faj fosszíliája (kövületként, lenyomatként stb.) vált ismerté,
változatlanul fennáll – mint ahogy már Darwin idején is – a hiányzó, illeszkedő láncszemek
problémája. Olyan élőlények nagyobb csoportjai bukkannak elő a földtörténetben való
megjelenésük kezdetétől fogva hirtelen nagy számban és különféle formákban, amelyek csak
kivételesen támaszthatók alá némiképpen megfelelő átmenetekkel. Az élőlények nagyobb
csoportjainál hiányoznak tehát a szabályos, evolúcionista átmeneti formák mind a mai korban,
mind pedig a kövületekben fennmaradt szerves organizmusok közül. Ez érvényes lefelé
egészen az alaptípusokig. A törzsfák következésképpen nem faszerűek, hanem kiritkított
bokroknak látszanak emellett hiányoznak az alsó ágak és más ágak (amelyeken a
kisebb ágak elágazásainak kellene megtalálhatónak lenniük). Bizonyos vitatott köztes formák,
mint az „ősmadár” Archaeopteryx fokozatos kifejlődése sem bizonyított, és alternatív módon,
önálló alaptípusként is értelmezhető.
Ami a fosszíliákat illeti, arra kell hagyatkoznunk, hogy a fosszílialerakódások sorrendje az
evolúciós modellek várakozásának megfelel, mivel a teremtéstan keretében jelenleg nem áll
rendelkezésre kielégítő magyarázat. Az iskolai oktatásban, a múzeumokban stb. rendszerint
csak ezt az evolúciós aspektust mutatják be, ezáltal persze egészen elferdített kép keletkezik.
5. Építőelemek rendszere
Az élővilág sajátosságai alapján olyan rendszertelenül van felosztva, hogy nehéz a törzsfákat
rekonstruálni, sőt félreérthetetlen módon gyakran nem is lehetséges. Az egyes sajátságok
gyakran jelennek meg úgy, mintha a különböző altípusokban a rendelkezésre álló
alkotóelemeket más-más módon rakták volna össze. Ez fokozottan mutatkozik
meg az élőlények örökítő információjának a szervezettségében. Az építőkövek ilyen jellegű
rendszere a teremtésmodell keretén belül könnyen értelmezhető, mivel a teremtőnek szabad
keze van a sajátosságokat tetszése szerint kombinálni.
"Én nem azt kértem tőled, hogy kritizáld az én fajfogalmamat, hanem azt, hogy mutasd meg a tiédet!"
Egyáltalán nem kritizáltam a te álláspontodat, legfeljebb az értetlenségedet, mely feltűnő ahhoz képest, hogy értelmes embernek tűnsz! A hivatkozott ÉRTEM cikk kiválóan és egyértelműen kitér arra, hogy miért hibás, pontosabban EGYOLDALÚ és megtévesztő, ha főleg csak a szaporodóképességet állítjuk a fejfogalmunk feltételének. Leírta, hogy miért ragaszkodnak ehhez az evolucionisták. Az én meggyőződésem is ez.
"Nem válasz viszont, hogy szerinted a biológia fajfogalma nem jó, mert nem ez volt a kérdés, hanem hogy akkor szerinted mi a jó fajfogalom?"
Nem azt írtam, hogy "nem jó", hanem azt, hogy nem ez az egyetlen és üdvözítő meghatározása van az élőlényeknek. Jelentős különbség.
"Nem válasz az sem, hogy szerinted ennél sokkal jobb fajfogalmak is vannak, mert nem ez volt a kérdés, hanem hogy akkor mi is ez a sokkal jobb "másik csoportosítás"?"
Ezt sem írtam, hanem MEGINT csak azt van, hogy nem ez az EGYETLEN csoportosítás létezik és sok másik, NEM TÁMASZTJA ALÁ azt az evolúciós elképzelést, melyre a feltételezett "törzsfát" építették.
"Gondolom elolvastad a kérdést, amire válaszoltál, érdekes módon nem vetted észre, hogy a kérdező is pont ehhez köti az ő fajfogalmát, pedig amint látom egyáltalán nem az "evolúció híve"."
Az ÉRTEM is használja, de nem kizárólagosan, mint egyetlen létező csoportosítási elvet. És ahogy mondtam már, ha figyelembe vesszük az eltérő módszereket, sokszor teljesen más eredményt kapunk. Erről is alapos cikkeket írtak már az ÉRTEM központban.
Az a megtévesztő az evolucionisták által használt "termékenységi" alapokra helyezett fajfogalomban, hogy ezzel (kirekesztve más fajfogalmakat) önkényesen minősítenek kisebb változatokat is "új fajnak" (pedig ezek csak a meglévő altípusok közti változatok, mely a korlátozott plaszticitásnak köszönhetően, részlegesen és NEM KORLÁTLANUL módosult), ezzel akarván "bizonyítani", hogy új fajok keletkeznek. (Ez a mikroevolúció) Pedig ha a fajfogalmunkat nem szűkítjük önkényesen erre, akkor teljesen más "törzsfa" alakul ki, azazhogy nem is fa lesz belőle, hanem cserje, vagy bokor, összekötő kapcsolatok nélkül!
Bizony nem vagyunk a tudomány tetőfokán.Megmagyarázzuk a megmagyarázhatatlant.Ha megmondod a végtelennek hol a vége, megtudod a választ is....Maradnék Isten teremtő erejében....
(K.Gy)
Maradj.
Mást úgysem tehetsz.
Ha lenne más választásod, elolvasnád az előző válaszolók érveit.
Hihetetlen türelmüket csodálom és a Te mérhetetlenül egyszerű hozzáállásod a világhoz.
A kérdező utolsó mondata teljesen elég ennek megvilágítására.
Talán bizony a természetnek megtiltotta valaki, hogy a sajátosságokat szabadon kombinálhassa?
A végtelenen ne jártasd az eszed.
Se az örökkévalóságon, se a mindenhatóságon, se a halhatatlanságon.
Nem tanácsos számodra, sőt elismerem, az általad hangoztatott verzió Neked tökéletesen elég.
Azon ne csodálkozz, ha esetleg több válasz nem érkezik, ezennel magam is kitörlöm a listámról.
Ha a kérdésre a választ meg óhajtod tudni, az előzőekből megteheted.
"Egyáltalán nem kritizáltam a te álláspontodat, legfeljebb az értetlenségedet, mely feltűnő ahhoz képest, hogy értelmes embernek tűnsz!"
Valahogy ezt útálom a legjobban az ÉRTEM-hívőkben, a végtelenségig tudnak kerülgetni egy egyszerű, két sorban megválaszolható kérdést, mindeközben a legdurvább becsületsértéseket vágnak a másik fejéhez, hátha ettől úgy tűnik, hogy mondtak is valamit.
Még egyszer megkérdezem: Ha nem értesz egyet az én fajfogalmammal, mondd meg, mi a te, nyilván jobb fajfogalmad és milyen bizonyítékot tudsz mutatni az érvényessége mellett!
Én ugyanis leírtam, én mit nevezek fajnak, ráadásul egy példát is mutattam, ahol egy természeti folyamat rajzolja ki a fajhatárokat, amik pont egybeesnek az életképes utódok létrehozásával. A te fajfogalmadat viszont még nem láttuk, csak sokat sejtetően célozgatsz arra, hogy van valami ennél jobb. Az én tippem az, hogy fogalmad sincs, miről beszélsz, elolvastad az ÉRTEM rizsáját, bemagoltad, mint a szentírást, most pedig ezzel próbálsz blöffölni, hátha beveszi valaki. Nem nyert, lehívom a blöffödet.
A személyeskedés meg csak szánalmas, gondolod, hogy az érveket az én sértegetésemmel helyettesítheted?
"A hivatkozott ÉRTEM cikk kiválóan és egyértelműen kitér arra, hogy miért hibás, pontosabban EGYOLDALÚ és megtévesztő, ha főleg csak a szaporodóképességet állítjuk a fejfogalmunk feltételének."
Ez egyszerűen nem igaz. A hivatkozott írás pont úgy terel, mint te, nagyon sokat rinyál azon, hogy a biológia fajfogalma nem jó, de hogy miért arra csak annyit mond, hogy "mert az evolucionosták ezt használják". Hogy ez a fajfogalom miért lenne hibás, arra egyetlen érvet sem hoz fel, sőt, azt is elfelejtik leírni, hogy akkor ők mit neveznek fajnak. Szóval az egész egy teljesen értelmetlen rinyálás, a szokásos becsületsértésekkel körítve. De ha nem értesz velem egyet, nyugodtan összefoglalhatod, hogy szerintük miért nem jó az általam használt fajfogalom és hogy akkor mi az ÉRTEM fajfogalma? Ez ugyanis pont lemaradt a hivatkozott írásból.
Nem véletlen ez a dolog, ugyanis ha valaha egy használható fajfogalmat mondanának, arra azonnal lehetne fajkeletkezési példát mutatni, kiderülne, hogy az állításuk, miszerint új fajok nem keletkezhetnek, egyszerű hazugság. Már nagyon sokféle fajfogalommal próbálkoztak, de mind olyan, hogy vagy lehet rá fajkeletkezési esetet mutatni, vagy olyan tág, hogy a cerkófok is egy fajba kerülnek az emberrel. Így a "faj" fogalmának tisztázása helyett inkább évek óta ezt a maszatolást folytatják, amikor állandóan fajokról beszélnek, holott maguk sem tudják mik azok. Ez laikusok hülyítésére lehet, hogy jó, de ha öt percre belegondolsz, magad is rájöhetsz, hogy ezekből az okfejtésekből éppen a két fő kérdésre hiányzik a válasz.
"Nem azt írtam, hogy "nem jó", hanem azt, hogy nem ez az egyetlen és üdvözítő meghatározása van az élőlényeknek. Jelentős különbség. "
Ezt írtad: "A fenti cikkben alaposan utánajárnak annak, hogy mennyire önkényes az evolúció-hívők fajfogalma, mellyel ügyesen tudnak manipulálni és felületese szemlélőnek "tökéletes" válaszokat adnak. "
Ebből az állításodból valahogyan nekem nem az jön le, hogy a biológia fajfogalma jó. Nem mellesleg még mindig nem mutattad meg azt a bizonyos másik fajfogalmat, ami szerinted létezik, csak még soha senki sem látta... Biztos, hogy van ilyen, nem csak az ÉRTEM egyik hazugságának dőltél be?
"Tehát létezik egy valóban minőségi különbség a két fogalom között! "
Igen, de mi az a különbség?
Legutóbb ezt kérdeztem: "Nem válasz az sem, hogy szerinted ennél sokkal jobb fajfogalmak is vannak, mert nem ez volt a kérdés, hanem hogy akkor mi is ez a sokkal jobb "másik csoportosítás"?"
Erre sajnos nem válasz az, amit írtál: "Ezt sem írtam, hanem MEGINT csak azt van, hogy nem ez az EGYETLEN csoportosítás létezik és sok másik, NEM TÁMASZTJA ALÁ azt az evolúciós elképzelést, melyre a feltételezett "törzsfát" építették. "
AZT KÉRTEM, HOGY MUTASD MEG AZT A "MÁSIK CSOPORTOSÍTÁST". Nem kérdeztem, hogy mi mit támaszt alá, csak szeretném látni a másik fajfogalmadat. (Mert nyilván ilyened nincs, csak blöffölsz és szeretem, amikor a hozzád hasonlók tehetetlen dühükben próbálják elterelni a figyelmet egy nyilvánvaló hazugságról...)
"Az ÉRTEM is használja, de nem kizárólagosan, mint egyetlen létező csoportosítási elvet. "
Ez az évszázad csúsztatása. A valóságban az ÉRTEM is egyedül ezt a fajfogalmat használja, mert a mai napig sem sikerült másikat kitalálniuk, kivéve akkor, amikor egy nyilvánvaló fajkeletkezési eseményt mutatunk nekik, akkor hirtelen előjönnek ezzel a maszatolással, hogy hát nekik van ám másik fajfogalmuk, csak az titkos, másnak nem mutatják meg, ami szerint az nem fajkeletkezés... Ezt mifelénk pofátlan hazugságnak hívják.
"Az a megtévesztő az evolucionisták által használt "termékenységi" alapokra helyezett fajfogalomban, hogy ezzel (kirekesztve más fajfogalmakat) önkényesen minősítenek kisebb változatokat is "új fajnak" (pedig ezek csak a meglévő altípusok közti változatok, mely a korlátozott plaszticitásnak köszönhetően, részlegesen és NEM KORLÁTLANUL módosult), ezzel akarván "bizonyítani", hogy új fajok keletkeznek. "
Látod, megint ugyanabba a hibába esel. Szerinted az a fajfogalom, amit én használok nem jó, mert a szerint lehet fajkeletkezési eseményket mutatni, amik pedig nincsenek, mert megmondta a szektavezér is. Ha lennének, akkor tévedne a szektavezér, aki nem tévedhet, mert ő ezt a védákból olvasta ki. Egy teljesen alaptalan állítás sokszori egyre dühösebb elismétlését mifelénk vakhitnek hívják...
"Ateisták ezekre rá tudtok cáfolni?"
Simán. A felvetett kérdések csak olyanoknak jelentenek problémát, akik azt sem tudják elhinni, hogy a föld nem lapos. És végképp hülyének nézik azt, aki szerint a nap körül kering. :-D
Megakadt a szemem a mellbimbó kérdésén.
Van aki intelligens tervezővel akarja indokolni a meglétét.
az intelligens Tervező általi (ISMERETLEN!) előre tervezést eleve irreális még feltételezni is, ez amolyan se ide (vallásos) se oda (csak evolúció) nem akarok tartozni okoskodás.
Ha csak feltételezné az ember az isteni teremtést, akkor is eleve kizárt az előre tervezésnek még a lehetősége is-- mert csak lépésről lépésre történt az alkotás, illetve módosítása az életnek.
az evolúciós elmélet csupán egy képessége az életnek de nem keletkezésének oka.
A mellbimbó?-- miért kellett volna eltűnnie, útban van talán a fejlődésben?
Ha az élet először egyetlen ivarú volt és csak osztódással szaporodott-- nyilván való a alkotás folyamatosságában a következő lépés a két ivarúság, vagy is ketté vált, módosult kialakítva a hím és a nőstény jelleget, ugyanakkor a hormonok különbözőségét is ami nagyban befolyásolja a női illetve férfia külalakját is.
egyszer volt egy fiatal betegem-- akivel sokat beszélgettem éjszaka-- majd szóltam az orvosnak aki átküldte a pszichiátriára és gondolom onnan tovább küldték valamilyen nemi hovatartozást segítő műtétre.
Az illető fiatal (bár fogalmam sincs milyen szülei lehettek! na mindegy ki ne mondjam)Elérte a 16 éves kort és minden hónapban vagy férfi vagy nő volt-- amikor nöi hormonok működtek akkor épp úgy zajlott nála minden mint természetes nőnél, amikor átbillent férfibe a hormonok is megváltoztak és az addig duzzadt kis mell lelohadt.
Vagy is a női szaporodást biztosító hormonok miatt növekszik meg a mell. És a férfihormon miatt pedig csak egy kis bimbó árválkodik-- NINCS SZÜKSÉGE RÁ a természetnek!! hisz nem történik semmi készülődés az új élethez az alhasban se--
A férfi energetikailag is más mint a nő-- A férfi test-energiája sokkal erősebb, durvább pozitív töltésű, amíg a női test energia gyenge, lágyabb. Ez megmutatkozik az izomzat és a fizikai erő különbségben is.
De volt kérdező az írásodban is egy vitatható szövegrész
---""Az építőkövek ilyen jellegű
rendszere a teremtésmodell keretén belül könnyen értelmezhető, mivel a teremtőnek szabad
keze van a sajátosságokat tetszése szerint kombinálni.--"
A szabad kezes kombinálást az amit megcáfolnék.-- az őskori időben csak valamiféle véletleneknek kockajátéka zajlott, spontán, játékos pillanatok alkotása.Lesz amilyen lesz alapon.
Még a második aktus folyamán se lettünk valami tök jó fejek-- ha megnézzük csak az emberi fajt annak hát eléggé faramucira sikeredet egyedeit-- akkor nem kell sok fantázia ahhoz milyen borzalmasak voltak a kőkorszaki őseik.
"1. Az élet keletkezése közvetlenül nem vizsgálható
Az élet keletkezése és története megfigyelés és kísérlet útján nem vizsgálható. Senki sem volt
jelen, amikor az élet létrejött vagy amikor az ember először megjelent a Földön, ebben a
tekintetben közömbös az, hogyan történt a keletkezés maga."
A ma élő emberek közül senki nem látta a piramisok építését->kinőttek a földből. Senki nem látta Napóleont, a dinoszauruszokat és Jézust sem. Nem látta senki NEM=, hogy nem is létezik/létezett, a meglévő bizonyítékok alapján tudunk következtetni. A nyomozó, az ügyész és a bíró sem látta a gyilkosságot, de a bizonyítékok alapján tud ítélni.
"2. Az élet keletkezése tisztázatlan "
Amiket leírtál alatta, mind az utolsó szóig igazak. Csakhogy, az, hogy még nem ismerjük NEM= azzal, hogy nem úgy volt. 100 éve nem ismertük a kontinensek mozgását, ettől még mozogtak. Az pedig, hogy nem tudtuk rekonstruálni az élet keletkezését, megint csak nem jelent semmit. Ha holnap elkezdünk a laborban öntözni egy mészkőhegyet, nem túl valószínű,. hogy fillére az Aggteleki-cseppkőbarlangot hozzuk létre még egyszer.
Ezek szerint nem így keletkezett? Dehogynem. Csak fillére a körülmények nem utánozhatók.
+1 Az evolúció nem az élet kialakulását, hanem az azóta lezajlott eseményeket vizsgálja.
"A kacsafélék egy alaptípust szemléltetnek. Egy alaptípushoz
tartoznak mindazok a fajták, amelyek direkt vagy indirekt módon (egy
harmadikon keresztül) keresztezhetők (tehát keverékek képezhetők).
Nem jól illik bele a törzsfába. A kacsacsőrű emlős egyesíti
magában az emlősök jellemzőit (tejmirigyek, szőrzet), a hüllők ismertetőjeleit
(tojásrakás) és egy madárszerű sajátságot (szarucsőr). További
különlegesség, hogy víziállatként ezenkívül még evezőfarokkal és úszóhártyával
is rendelkezik. "
Ezt a katyvaszt nem tudtam értelmezni, ne haragudj.
A tojásrakó emlősök (kacsacsőrű emlős, hangyászsün), magukon hordozzák a hüllők és az emlősök egyes vonásait, ezzel igen jól bizonyítva, hogy volt átmenet a kettő között az evolúcióban.
A személyes kedvenceim a tüdőshalak (NEM A DELFIN ÉS A BÁLNA, AHOGY A MÚLTKOR EGY HÍVŐTŐL MEGKAPTAM, HOGY MILYEN OSTOBA VAGYOK, MERT EZEK EMLŐSÖK!), halak, kezdetleges tüdővel, továbbá kopoltyúval, megélnek a vízben (ott is kelnek ki), de aztán önszántukból elhagyják a vizet. A kapocs a halak és a kétéltűek között. Mily' érdekes épp' akkor élték a virágkorukat, amikor az evolúcióelmélet szerint, a gerincesek elkezdték meghódítani a szárazföldet, aztán pikk-pakk eltűntek, csak pár hírmondó maradt, mert a kétéltűek föléjük nőttek, a víz meg maradt a halaké.
"4. Az átmeneti formák szisztematikus hiánya a paleontológiában (őslénytanban)
Minthogy időközben kb. 250.000 faj fosszíliája (kövületként, lenyomatként stb.) vált ismerté,
változatlanul fennáll – mint ahogy már Darwin idején is – a hiányzó, illeszkedő láncszemek
problémája. Olyan élőlények nagyobb csoportjai bukkannak elő a földtörténetben való
megjelenésük kezdetétől fogva hirtelen nagy számban és különféle formákban, amelyek csak
kivételesen támaszthatók alá némiképpen megfelelő átmenetekkel. Az élőlények nagyobb
csoportjainál hiányoznak tehát a szabályos, evolúcionista átmeneti formák mind a mai korban,
mind pedig a kövületekben fennmaradt szerves organizmusok közül. Ez érvényes lefelé
egészen az alaptípusokig. A törzsfák következésképpen nem faszerűek, hanem kiritkított
bokroknak látszanak emellett hiányoznak az alsó ágak és más ágak (amelyeken a
kisebb ágak elágazásainak kellene megtalálhatónak lenniük). Bizonyos vitatott köztes formák,
mint az „ősmadár” Archaeopteryx fokozatos kifejlődése sem bizonyított, és alternatív módon,
önálló alaptípusként is értelmezhető. "
Ahol nem hiányzik, arról persze nem szól a fáma. Nyilván nem találtak még meg mindent, amit viszont megtaláltak az beleillik a darwini elméletbe. Jé.
Egyébként rengeteg tüdőshal fosszília került elő abból az időszakból, amikor a gerincesek kimerészkedtek a szárazföldre, mint már írtam.
Szintén a kacsacsőrű emlősnél és a hangyászsünnél több emlősszerű hüllő fosszíliája maradt fenn régebbi korokból, aztán szépen kihaltak, ahogy az emlősök átvették az uralmat.
"5. Építőelemek rendszere
Az élővilág sajátosságai alapján olyan rendszertelenül van felosztva, hogy nehéz a törzsfákat
rekonstruálni, sőt félreérthetetlen módon gyakran nem is lehetséges. Az egyes sajátságok
gyakran jelennek meg úgy, mintha a különböző altípusokban a rendelkezésre álló
alkotóelemeket más-más módon rakták volna össze. Ez fokozottan mutatkozik
meg az élőlények örökítő információjának a szervezettségében. Az építőkövek ilyen jellegű
rendszere a teremtésmodell keretén belül könnyen értelmezhető, mivel a teremtőnek szabad
keze van a sajátosságokat tetszése szerint kombinálni."
Neharagudj, ezt nem értem. A puhatestűekben az egyre komplexebb idegrendszer, aztán a gerinchúr megjelenése (gerinchúrosok), aztán a halak, onnan a tüdőshalak, kétéltűek, hüllők, tojásrakó emlősök, emlősök, illetve a madármedencéjű szauruszok fosszíliái és a madarak, ez nekem inkább darwinnal vág egybe, mint a Bibliával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!