Hogy lehetett, hogy a rómaiak elfoglalták, leigázták, adófizetőkké tették Izraelt azokban az időkben, mikor a Templom még állt, a Frigyláda és Isten jelenléte a Kárpit mögött volt?

T.Kérdező!

Biztosan arra gondolsz, amikor i.sz.70-ben a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, a templomot, és akkor tünt el a "frigyláda" is.

Ezen nem kell csodálkozni. Hiszen a zsidó né halálra adta "Isten Fiát". Ezért az addig élvezett Isten által védelmet és kiváltságokat elvesztették. Innentől kezdve Istennek már nem a választott népe voltak. Ezért is történhetett meg, Jeruzsálem teljes pusztulása.

Jézus még életében figyelmeztette az apostolokat, vagyis a keresztényeket arra, hogy ez az idő el fog következni. Azt mondta nekik: amikor látják hogy a várost körülveszik, meneküljenek a hegyekbe mindent hátrahagyva. Valóban a rómaiak körülvették Jeruzsálemet. Majd hirtelen váratlanul visszavonultak - ugyanis meghalt a császár - igy vissza kellet menniük. Ekkor a keresztények felismerték a lehetőséget a menekülsére, és valóban elhagyták a várost. A rómaiak aztán váratlanul visszatértek, körbefogták a várost, majd ahogy tudjuk, teljesen lerombolták. Tehát Isten azért engedte ezt meg, mert a zsidó nép letért az igaz imádatról, és megölették Jézust. Különben van egy prófécia róluk is. Azt irja a Biblia, hogy szétszóratnak a világ minden tájára, és mindenhol megvetettek lesznek. Ez be is következett.

Ha kérdésed lenne még, szivesen válaszolok. Üdv: Judit!

A zsidók felrúgták a Jehovával való szövetséget.Örökösen lázongtak Isten ellen, és Ő sokszor büntette a népét azzal, hogy hagyta más népeknek hogy leigázzák Őket.

Ebben az esetben sem volt másként, és azzal tetézték a bűnüket, hogy a megváltót akit valójában vártak, megölték.

A kárpit kettéválásával jelezte, hogy most már a más nemzetiségüeknek is megnyitja az utat ha Őt akarják imádni, már nem nemzeteket néz hanem egyéneket.

Ezzel beteljesítette azt az elhatározását, hogy minden nemzetből fog egy egységes "népet" választani mivel akiket eleve akart hívni azok elutasították, hogy Isten királyi papsága legyenek és szent nemzet.

Zsömle/lány

nagyon jó a kérdés!

egy infó:

Titus Vespasianus-ék lerombolták Jeruzsálemet és annyi arany áradt ki a Templomból, hogy Szíriában lement az (arany) ára

a Templom erről szólt (akkor is és most is): a mások aranyának elvételéről és felhalmozásáról

kitalálnak neked minden féle rítust és viszik az értékeidet

Szia!

Pontosan ugyanúgy ahogyan Nabukodonozor tette ie. 605-587-ig. Először csak foglyokat vitt, végül lerombolta a salamoni templomot, és elvitt mindent Babilonba. Jézus korában már a 2. templom állt...

Üdv. Péter

Szia!

A templom eredetileg a Krisztus tudat szimbóluma!Jákin és boáz-jobb és bal,jó és rossz,pedig a dialektika kinyilvánítása,az ítélkezés!A nem ítélkezés visz arra a keskeny útra,ami bevezet a "templomba"!A frigyláda pedig a "szövetségben lenni az úrral" jelképe!

Mindent félreértettek vagy szándékosan félreértelmeztek és külsőségekbe helyeztek!A tudat helyett külső épületként,ládaként jelenítettek meg,ezért tudták lerombolni és eltüntetni!

T.Kérdező!

A római birodalom terjeszkedett. Ezért voltak Izrael földjén is. De a zsidó népnek önálló fennhatósága volt. Az, hogy adót is fizettek a rómaiaknak, az nem véletlen. Akkor már a zsidó nép nem megfelelő állapotban volt Isten előtt. Az igaz, hogy évenként még a főpap áldozatot mutatott be a szentek szentéjébe. Hogy Isten miért fogadta el az áldozatot? Mert ez az áldozat előremutatott Jézus nagyobb áldozatára. Itt még Isten időt adott a zsidó népnek, hogy elismerjék Jézust mint az Ő Fiát.

Maguk a főpapok a legnagyobb ellenségei voltak Jézusnak. Tehát ők már Isten előtt nem voltak elfogadottak, de az áldozat bemutatását folytatni kellett addig, mig Jézus az Ő életét le nem teszi áldozatul. Ha Isten nem fogadta volna el a főpapok által bemutatott áldozatot, akkor megszakadt volna az a vonal, amely Jézusig vezetett. De olvasd el az alábbiakat az akkori főpapok viselt dolgairól:

IZGALMAS felfedezésben volt részük 1990 novemberében azoknak a munkásoknak, akik Jeruzsálem óvárosától úgy egy kilométernyire délre dolgoztak egy park és egy út építésén. Az egyik munkagép véletlenül beszakította egy ősi sírbolt tetejét. A környék kiterjedt temetkezőhely volt az i. e. első századtól az i. sz. első századig. A régészeket lenyűgözte, amit a sírkamrában találtak.

Volt odabenn tizenkét osszárium, azaz csontládika, melybe a halottak csontjait helyezték el, miután úgy egy évig a sírban feküdtek, és lefoszlott a húsuk. Az egyik pompás vésetekkel díszített doboznak — mely az eddig fellelt legszebbek között van — az oldalán a Jehoszéf bar Kajafa (József, Kajafás fia) név látható.

A bizonyítékok alapján feltételezhetjük, hogy annak a főpapnak a sírjára bukkantak rá, aki a történelem legfontosabb tárgyalását — Jézus Krisztusét — vezette. Josephus zsidó történetíró úgy azonosítja őt, mint „József főpapot, akinek másik neve Kajafas volt”. A Szentírás csak a Kajafás nevet említi. Miért érdekes számunkra a személye? Vajon miért ítélte el Jézust?

Családi háttér és neveltetés

Kajafás egy másik főpapnak, Annásnak a lányát vette feleségül (János 18:13). Frigyüket alighanem már évekkel az esküvő előtt eltervezték, minthogy mind a két család biztos akart lenni abban, hogy előnyös házasság köttetik. Ehhez alaposan végig kellett nézniük a családfákat, hogy megbizonyosodjanak a papi leszármazás tisztaságáról. Nyilván mindkét család gazdag és előkelő volt; vagyonuk a Jeruzsálem környéki nagy kiterjedésű birtokokból származhatott. Annásnak kétségtelenül fontos volt, hogy leendő veje megbízható politikai szövetségese legyen. Úgy tűnik, Annás és Kajafás egyaránt a szadduceusok befolyásos szektájához tartozott (Cselekedetek 5:17).

Egy előkelő papi család tagjaként Kajafás bizonyára kapott oktatást a Héber Iratokból és annak magyarázatából. Templomi szolgálatát 20 éves korában kezdhette, de hogy mikor lett főpap, arról nincs tudomásunk.

Főpapok és papi elöljárók

A főpapi tisztség eredetileg apáról fiúra szállt, és egy életre szólt. Ámde az i. e. második században a Hasmóneusok magukhoz ragadták a főpapi pozíciót. Nagy Heródes kinevezett és leváltott főpapokat, jelezve ezzel, hogy a tényleges hatalom az övé. A római kormányzók hasonlóan jártak el.

Ezek a fejlemények vezettek egy olyan csoport megalakulásához, melyre a Szentírás ’papi elöljárókként’ utal (Máté 26:3, 4). Ennek a csoportnak Kajafáson kívül korábbi főpapok is a tagjai voltak — például Annás —, akiket leváltottak ugyan, de továbbra is viselték a főpapi címet. Ezenkívül a hatalmon lévő és a korábbi főpapok közeli családtagjai is beletartoztak a papi elöljárók körébe.

A rómaiak Júdea napi igazgatását átengedték a zsidó nemességnek, mely a papi elöljárókat is magában foglalta. Így Róma úgy tudta irányítani a tartományt, és behajtani az adókat, hogy nem kellett sok katonát állomásoztatnia ott. Róma elvárta a zsidó vezetőktől, hogy tartsák fenn a rendet, és védjék az érdekeit. A római kormányzók nem kedvelték különösebben a zsidó vezetőket, akik rossz néven vették a római fennhatóságot. De mindkét félnek érdeke volt, hogy a stabil kormányzás érdekében együttműködjön.

Kajafás napjaiban a főpap volt a zsidó politikai elit feje. Annást i. sz. 6-ban vagy 7-ben jelölte ki erre a tisztségre Kviríniusz, Szíria római kormányzója. A rabbinikus hagyomány szerint a legelőkelőbb zsidó családokat kapzsiság, nepotizmus, elnyomás és erőszak jellemezte. Egy írónő feltételezése szerint Annás főpap elintézte, hogy a veje „mihamarabb feljebb kerüljön a templomi hierarchiában; elvégre minél nagyobb rangja volt, annál jobban fel tudta őt használni”.

Valerius Gratus, Júdea kormányzója i. sz. 15 táján távolította el hivatalából Annást. Gyors egymásutánban három személy töltötte be utána a főpapi tisztet, köztük Annás egyik fia is. Kajafás i. sz. 18 körül lett főpap. Poncius Pilátus, akit i. sz. 26-ban neveztek ki Júdea kormányzójának, a tízéves kormányzósága idején végig megtartotta hivatalában Kajafást. Jézus szolgálata idején is ő volt a főpap, és még akkor is, amikor a tanítványok elkezdtek prédikálni. Kajafás ellenezte a keresztények üzenetét.

Tart Jézustól, és tart Rómától is

Kajafás veszélyes lázítót látott Jézusban. Jézus vitatta azt, ahogyan a papság a sabbatra vonatkozó törvényeket értelmezte, és kiűzte a templomból a kereskedőket és a pénzváltókat, mondván, hogy „rablók barlangjává” tették (Lukács 19:45, 46). Egyes történészek úgy vélik, hogy a templomi elárusítóhelyek Annás családjának tulajdonában voltak, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Kajafás megpróbálta elhallgattatni Jézust. Amikor a papi elöljárók hivatalszolgákat küldtek Jézusért, hogy tartóztassák le, azok annyira elcsodálkoztak a szavain, hogy dolgavégezetlenül tértek vissza (János 2:13–17; 5:1–16; 7:14–49).

Figyeljük meg, mi történt, amikor a zsidó papság értesült róla, hogy Jézus feltámasztotta Lázárt. János evangéliuma így számol be róla: „A papi elöljárók és a farizeusok . . . összehívták a szanhedrint, és így szóltak: »Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz. Ha így hagyjuk őt, mindnyájan hinni fognak benne, és eljönnek a rómaiak, és elveszik helyünket is, nemzetünket is«” (János 11:47, 48). A szanhedrin úgy látta, hogy Jézus veszélyezteti a vallásos intézmény tekintélyét és a közrendet, melyért felelősséggel tartoztak Pilátusnak. Bármilyen népi megmozdulás, amelyet a rómaiak lázadónak ítélnek, kiválthatta, hogy beavatkozzanak a zsidók ügyeibe, ezt pedig a szanhedrin okvetlenül el akarta kerülni.

Azt nem tagadhatta Kajafás, hogy Jézus hatalmas tetteket hajtott végre, mégsem hitt, hanem csak az foglalkoztatta, hogy megőrizze a saját tekintélyét és hatalmát. Hogyan is ismerhette volna el Lázár feltámadását, amikor szadduceus lévén nem hitt a feltámadásban? (Cselekedetek 23:8).

Kajafás kimutatta a foga fehérjét, amikor ezt mondta elöljárótársainak: „nem gondoltok bele, hogy hasznotokra van, hogy e g y ember haljon meg a népért, és ne az egész nemzet pusztuljon el.” A beszámoló így folytatódik: „Ezt azonban nem saját magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az évben, arról prófétált, hogy Jézusnak meg kell halnia a nemzetért, és nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy az Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Attól a naptól kezdve azért tanácskoztak, hogy megöljék” Jézust (János 11:49–53).

Kajafás nem volt teljesen tisztában a szavai jelentőségével. Főpapi tiszténél fogva próféciát mondott. Jézus halála valóban hasznos volt, de nem csak a zsidóknak. Váltságáldozata az egész emberiségnek elhozta a bűn és a halál fogságából való megszabadulást.

Gyilkos szándékú összeesküvés

A zsidó papi elöljárók és vének összegyűltek Kajafásnál, hogy megtárgyalják, hogyan foghatnák el és ölhetnék meg Jézust. A főpapnak valószínűleg volt beleszólása, hogy mennyi pénzt adjanak Iskariót Júdásnak Jézus elárulásáért (Máté 26:3, 4, 14, 15). Egy gyilkosság azonban nem volt elég Kajafás gonosz céljának az eléréséhez. „A papi elöljárók pedig tanácsot tartottak, hogy Lázárt is megöljék, mert a zsidók közül sokan . . . miatta . . . hittek Jézusban” (János 12:10, 11).

Kajafás egyik rabszolgája, Málkus is a Jézus elfogására küldött emberek között volt. Miután elfogták Jézust, először Annáshoz, majd Kajafáshoz vitték kihallgatni, aki addigra már egybehívta a zsidók véneit egy törvénytelen, éjszakai tárgyalásra (Máté 26:57; János 18:10, 13, 19–24).

Kajafást nem tántorította el szándékától, hogy a hamis tanúk Jézus elleni vallomásai nem egybehangzóak. A főpap tudta, mit gondolnak a cinkosai minden önjelölt Messiásról. Ezért felszínre akarta hozni, hogy Jézus Messiásnak mondja-e magát. Jézus azt felelte, hogy vádlói látni fogják őt, „amint ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin”. Vallásosságát mutatva a főpap színpadias mozdulattal „megszaggatta felsőruháit, és ezt mondta: »Káromlást szólt! Mi szükségünk van még tanúkra?«” A szanhedrin egyhangúlag kimondta, hogy Jézus halált érdemel (Máté 26:64–66).

A kivégzésekhez szükség volt a rómaiak jóváhagyására. A közvetítő szerepében feltehetően Kajafás tárta az ügyet Pilátus elé. Amikor Pilátus szabadon akarta bocsátani Jézust, Kajafás bizonyára ott volt azon papi elöljárók között, akik ezt kiabálták: „Feszítsd oszlopra! Feszítsd oszlopra!” (János 19:4–6). Kajafás valószínűleg felbujtotta a tömeget, hogy ne Jézus szabadon engedését követeljék, hanem egy gyilkosét, és más papi fejedelmekkel együtt ő is kijelentette képmutató módon: „Nekünk nem királyunk van, hanem császárunk” (János 19:15; Márk 15:7–11).

Kajafás nem volt hajlandó tudomásul venni a Jézus feltámadása mellett szóló bizonyítékokat. Szembeszegült Péterrel és Jánossal, később pedig Istvánnal. Azonkívül felhatalmazta Sault, hogy tartóztassa le Damaszkuszban az összes keresztényt, akit talál (Máté 28:11–13; Cselekedetek 4:1–17; 6:8—7:60; 9:1, 2). Azonban i. sz. 36-ban Szíria római kormányzója, Vitellius eltávolította hivatalából Kajafást.

A zsidó írások kedvezőtlen képet festenek Kajafás családjáról. A Babilóniai Talmud például ezt a siralmat tartalmazza: „Jaj nekem Hanin [Annás] háza miatt, jaj nekem a susogásuk, a rágalmaik miatt.” Ez a panasz feltételezések szerint „titkos tanácskozásokra” utal, „amelyeken zsarnoki lépéseket terveztek”.

Mit tanulhatunk Kajafás életéből?

Egy tudós így jellemezte a főpapokat: „merev, agyafúrt és értelmes [emberek voltak], és több mint valószínű, hogy önteltek is.” Az önteltség meggátolta Kajafást abban, hogy elfogadja a Messiást. Ezért nem kell meglepődnünk azon, hogy az emberek ma elutasítják a Biblia üzenetét. Némelyeket nem érdekel annyira a Szentírás igazsága, hogy lemondjon olyan hitnézetekről, melyek kedvesek neki. Mások talán méltóságon alulinak érzik, hogy a jó hír alázatos prédikálói legyenek. A becstelen vagy kapzsi embereket pedig taszítják a keresztényi irányadó mértékek.

Kajafás mint főpap segíthetett volna a zsidóknak elfogadni a Messiást, de a hatalomvágya miatt megvetette Jézust. Alighanem a sírig ellenállt. A tetteiről szóló feljegyzés azt mutatja, hogy a csontjainkon kívül valami más is marad utánunk a halálunkkor. Viselkedésünkkel végleg meghatározzuk, hogy jó vagy rossz hírnevet szereztünk-e Istennél.

Remélem volt türelmed elolvasni? Üdv: Judit!

kommentálom ezt a hozzászólást, zárójelek között:

"A templom eredetileg a Krisztus tudat szimbóluma!

(a TESTek szimbóluma, mely a TITKOT rejti)

Jákin és boáz-jobb és bal,jó és rossz,pedig a dialektika kinyilvánítása,az ítélkezés!

(a dialektika az univerzumunk kettőssége, alapvető kettős viselkedése)

A nem ítélkezés visz arra a keskeny útra,ami bevezet a "templomba"!

A frigyláda pedig a "szövetségben lenni az úrral" jelképe!

(a Frigyláda eredeti értelmében a Világ-Anyát (=jelképe női nemi szerv) jelképezi, ami belül tartalmazza a IOD-ot (ióta), ami nem más, mint a "Hím-Isten" (jelképe a férfi hímtag)

(az egész legmélyeb értelme pedig a Világteremtő Nász)"

ez volt az eredeti jelentés, ezt jelképezte a régi rítusban az évente egyszer a hegyen, árnyas lombok alatt megtartott

uralkodó és a főpapnő rituális násza)

a szent tizes szám is ezt jelenti: az I benne van az O -ban

a lingam benne van a jóniban

OM MANI PADME HUM

Lingam a Jóniban: Üdvözlégy!

ez volt a nász és ez volt a titok

később már nem igazi beavatottak vezették a zsidókat és ők ezeket a mélyen egyetemes tartalmakat "egyszerű, primitív, szexuális jelképekként" értelmezték