Isten miért haragudott meg az első emberpárra azért, mert megtudták mi a jó és mi a rossz?

Azért, mert a Biblia, akármi, vak követőket akar, akik nem kérdőjelezik meg egy felsőbb hatalom cselekedeteit. Ha már tudsz különbséget tenni jó és rossz között, rájössz, hogy az a lény gonosz. Ezért kell elmenekülni az emberpárnak.

Persze a történetet átvitt értelemben kell látni.

Ádám és Éva története azt támasztja alá, hogy a kereszténység mindig is félt a tudástól.

Ádámot és Évát a tudásvágyuk miatt büntette meg "isten".

Szerintem nem is volt paradicsomi büntetés.

Az első ember ilyen volt mint mi, szabad akarattal született.

A gyerek ártatlansága bizonyítja, hogy addig amíg nem kezdik bele tömködni a felnőttek, a nekik tetsző dolgokat, addig bennük van az Isteni lényeg. Születetten bennük nincs gonoszság.

Későbbiek folyamán, mások hatására, világiasodás folyamán (megengedi magának), és eltávolodik Istentől, és a vissza út nagyon nehéz. Mivel felnőttként már annyira elvan ködösítve, hogy nehéz megtalálni az ön valóját. Ha vissza talál, rájön, hogy egész életében irányították.

Ezzel azt akartam leírni, hogy az Isten nem űzött ki senkit a paradicsomból, az ember saját maga választotta ezt az utat amelyen jár.

Szia!

Sokan abba a hibába esnek, hogy azt gondolják, hogy Isten el akart titkolni bármit is az emberek elől. Ha valaki figyelemesen elolvassa a bibliai történeteket, láthatja, hogy szó nincsen erről! A jó és a rossz tudása nem valami misztikus dolog. Egy közönséges fáról volt szó, és arról, hogy az ember mennyire bízik meg a Teremtőjében. Az ember elbukása egyáltalán nem volt törvényszerű. Isten ugyanis mindent megtett azért, hogy felkészítse az embert a próbára. Az alábbi a szempontok alapján elvárható lett volna, hogy az első emberpár bizalmatlanul fogadja a kísértést, és hűséges maradjon Istenhez:

- Isten korlátozta a megkísérthetőség mértékét azáltal, hogy egyetlen pontra, egyetlen fára vonatkozott a tilalom. (Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb lenne ellenállni a rossz késztetéseknek, ha bennünket is csak egy bizonyos helyen, egyetlen vonatkozásban érhetnének, ahogyan egykor Ádámot és Évát!)

- Isten figyelmeztette az emberpárt, hogy létezik ellenség (1Móz 2,15 szerint nemcsak a kert megmunkálását, hanem „őrzés”-ét is rájuk bízta), és azt is tudtukra adta, hogy milyen következményekkel jár az esetleges engedetlenség. (1Móz 2,16-17)

- Teremtőjükhöz fűződő kapcsolatuk hátterén elvárható lett volna, hogy a „beszélő kígyó”, mint természetellenes jelenség óvatosságra intse őket, különösen a kapott figyelmeztetés ismeretében. d) Mindenekelőtt annak kellett volna gyanút ébresztenie bennük, hogy a furcsa kígyó állítása ellentétesnek bizonyult Teremtőjükével, akit ismertek, és akinek mindent köszönhettek. Mindezek ellenére az előbbit tisztelték meg bizalmukkal. Nem lehet igazán logikus magyarázatot találni arra, hogy Ádám és Éva miért hitt jobban az ismeretlen tanácsosnak, mint Alkotójának.

A bűneset után azonnal jelentkeztek a bűn máig jól ismert következményei, ami azt bizonyítja, hogy ezek törvényszerű velejárói az engedetlenség minden formájának, függetlenül annak jellegétől, és az általa okozott kár mértékétől. Nem Isten haragjáról és büntetéséről, van itt szó, hanem természetese következsményekről.

Ezek:

- a félelem (1Móz. 3,10)

- a szégyenérzet (3,10)

- a felelősség áthárítása (3,12)

Ez utóbbi, a tett következményei előli ösztönös menekülés olyan méreteket öltött, hogy Ádám nemcsak a korábban annyira szeretett társára (1Móz 2,23), Évára hárította a felelősséget a saját hibájáért, hanem burkoltan, de mégis jól kivehetően Isten felelősségének a kérdését is felvetette: „akit te adtál mellém”. A helyzet szempontjából mellékes és közismert tény volt ez, megemlítése - ebben a szövegösszefüggésben - csak egyet jelenthetett: mindenki más hibás lehet és felelős a történtekért, csak éppen ő, a megkérdezett nem. Hosszú távon jelentkező következmények A bűneset után Isten „átkot” mondott a kígyóra és az első emberpárra is. (1Móz 3,14-24)

Ez az azonban nem a rossz kívánása volt, mintegy elégtételként, ahogy az emberi világban szokás, hanem annak az előrevetítése, ami a történtek után törvényszerűen várható:

- A gonoszság - természetéből fakadóan, mint a lavina - egyre nagyobb gonoszságot szül. (Zsolt 37,35)

- Isten az ember gondjaira bízta a Földet és megadta neki a szabad választás lehetőségét. A visszaélés ezekkel az előjogokkal utat nyitott Sátánnak a világunkba, és lehetővé tette számára, hogy immár „e világ fejedelme”-ként (Ján 14,30) megvalósítsa az emberek között a maga törvényeit, amelyek halált és pusztulást vonnak maguk után.

- Végül, Isten törvénye - pedagógiai szempontból is - megköveteli a bűn jogos büntetését: „A bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23). Isten azonban nemcsak átkot mondott, hanem ezzel egy időben elhangzott első ígérete is, az ún. ősevangélium, amely az eljövendő Szabadítóról szólt. Ez arról tanúskodott, hogy Isten jellemében az igazság és irgalom egyensúlyban van, és a bűn ellenére sem hagyja elveszni az embert: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3,15) Isten tehát megígérte, hogy a lelkiismeret révén kibékíthetetlen „ellenségeskedést” szerez minden egyes ember lelkében a bűnnel szemben. Ezt az egyéni, lelki küzdelmet egészíti majd ki és teszi teljessé az isteni Megváltó érkezése, aki ugyan maradéktalan győzelmet arat, de a saját élete árán, ahogyan azt a jövendölés nagyon világosan elmondta.

Miután Isten felkészítette az embert a jövőre, a rossz elhatalmasodására, és annak végső megoldására is, távozniuk kellett az Édenből, és nem élvezhették tovább a Teremtőjükkel

alkotott közvetlen közösséget. Az áldozatok bemutatása azonban mindig az ígéretre emlékeztette őket, és a szabadulásba vetett hitüket fejezhették ki általa mind maguk és utódaik számára, mind Isten és a mennyei lények előtt. Az első áldozat egyúttal a Kísértő szavainak cáfolata is volt. Noha Ádám és Éva csakugyan nem haltak meg ekkor, a bűneset napján mégis megjelent a halál az Édenben, mert helyettük - Isten kegyelmére utalva, és az eljövendő Megváltó előképeként - egy ártatlan lénynek kellett elpusztulnia. Isten figyelmeztetése ráadásul abban az értelemben is igaznak bizonyult, hogy az első emberpár is elveszítette az élet jogát. Nem járulhattak többé az élet fájához, és kimondatott fölöttük az ítélet: „Por vagy te és ismét porrá leszel.” Az emberi élet tehát ettől kezdve véges időtartamú lett, és a bűn sokasodásával egyre rövidült. Egyedüli értelme, hogy próbaidőül szolgáljon, amely alatt ki-ki végiggondolhatja és eldöntheti, hogy melyik életrendet tartja igaznak, és melyiket kívánja követni. Külön figyelmet érdemel a teremtésnek és megváltásnak az az összefüggése, amit sokszor szem elől tévesztünk: Istent, aki mindent előre ismer, nyilvánvalóan nem érthette váratlanul a bűn bekövetkezése. Kész terve, válasza volt arra, hogyan menti majd meg elbukott teremtményeit elveszett állapotukból. Ez azonban - ha jobban belegondolunk - nem kevesebbet jelent, mint hogy Isten annak tudatában alkotta meg az embert, hogy az egyszer majd hűtlenné válik hozzá, és megmentése mérhetetlen áldozatot követel majd Teremtőjétől. Emberileg felfoghatatlan, hogy Isten mindezt előre tudta, és mégsem mondott le az ember megteremtéséről! Nem találunk rá más magyarázatot, mint amit maga a Biblia közöl, ti. hogy „szerette az embert” (Ján 3,16), és ilyen áron is részesíteni kívánta az élet és a jó választásának lehetőségében.

Üdv. Péter

A tökéletesség Isten.Amelyből egy van.A teremtés Isten alkotása,amelyből az ember "született".Próbatétel (saját akarat miatt)nem vált be teljesen.Esély van és méghozzá örök ÉLET Istenben Jézussal.

(K.Gy)

A jó és gonosz tudásának fája éppen azt jelenti, hogy az ember magához ragadta a jogot, hogy ő döntse el, mi a jó és mi a rossz.

Ez mindig problémákat okoz. Ugyanis ha már ketten vagyunk, és nekem jó, ha megöllek, mert haragszom rád, neked ugyanaz rossz. Mégis, mivel az ember önző, képtelen alárendelni akaratát a feljebbvalónak, vagy csak bizonyos mértékig teszi meg.

Ha Istenben bíztak volna, mi baj származott volna ebből?

Az Édenből való kiűzetés nem büntetés önmagában, hanem azért történt, mert ott volt a másik fa is: az Élet fája. Aki ebből táplálkozott, örökké élhetett.

Ezt a fát zárta el Isten az embertől, hogy gonoszságát nehogy vég nélkül tudja folytatni. Ugyanakkor mindazok számára megnyílott az Élet fájának elérése, akik bíznak Benne, akik hajlandóak magukat Neki alárendelni, Jézus Krisztusban.

Tehát, ha ezt a történetet nézzük, meg kell látnunk azt is, hogy a helyreállítás is lehetséges. Ahogyan egynek a vétke minden ember számára halált okozott, úgy egynek az igazságossága minden ember számára életet hozott.