Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ti mit gondoltok erről?...

Ti mit gondoltok erről? (Többi lent)

Figyelt kérdés

Apámnak - aki egy vakbuzgó keresztény - megemlítettem, hogy elmegyek egy buddhista meditációra, hogy megnézem, hogy milyen ott. Erre elkezdett imádkozni, hogy az Isten bármit felhasználva, de állítson meg engem.

Egyszer meg azt mondta nekem, hogy ha áttérek buddhistának, akkor kitagad engem, meg hogy nem jön el az esküvőmre sem, ha buddhista/hindu lány veszek feleségül buddhista/hindu szertartás szerint.


A képmutatás ott érződött a legjobban, mikor azt mondta, hogy a zsinagógában nyugodtan elmehetek, és nyugodtan feleségül vehetek zsidó lányt, de muzulmánt nem, pedig a zsidó éppen olyan távol van a kereszténytől mint a muzulmántól.


És még meg meri tőlem kérdezni, hogy hogy lehet az, hogy nem tanulok az ő példamutató életéből?



2012. szept. 17. 18:26
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
73%
Meséld el neki, hogy a buddhizmus egy toleráns vallás, és mellette megtarthatod keresztény hitedet is. Én ismerek olyan buddhistát, aki rendszeresen jár evangélikus istentiszteletre vasárnaponként. Meg mesélj neki Kőrösi Csoma Sándorról, akit református keretyénként, a buddhisták bódhiszattvaként (tk. buddhista 'szentként') tisztelnek. Szerintem azért gondolkodik így, mert fogalma sincs a buddhizmusról.
2012. szept. 17. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 A kérdező kommentje:
Erre azt állítja, hogy a buddhisták Buddhát imádják, aki egy ember volt. Hiába mondom neki, hiába próbálom meggyőzni az ellenkezőjéről.
2012. szept. 17. 19:10
 3/31 anonim ***** válasza:
21%

Kedves kérdező!


Amikor a 15 éves fiamra valósággal tapadtak a 16-17 éves lányok én is alig győztem imádkozni, hogy az Isten őrizze meg őt. Aztán a fiam 16 évesen megtért, és maga is az igazit várja, és érte imádkozik, (most 20 éves) így nekem könnyebb. De nem hiszem, hogy apád tényleg kitagadna, ha nem keresztyén lányt veszel feleségül. Végül is a te életedet úgy teszed tönkre ahogy akarod. Ha nem hiszel Jézusban azt veszel el akit csak akarsz. Tök mindegy, milyen élet után kárhozol el. Megtérni, meg mindenből meglehet, csak ha az esküvő után jössz rá, hogy nem biztos, hogy azt a lányt vetted feleségül akit kellett volna, hát az tud rossz lenni. De csak hajrá, előre a majd én tudom mi a jó nekem útján, aztán nézd meg hova érkezel.



A Jézusba vetett hit reményt ad.

2012. szept. 17. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 A kérdező kommentje:

Kedves előttem szóló

Miért tenném tönkre az életemet, ha hindu/buddhista/sintó/muzulmán vallású lányt veszek el?

Miért van az, hogy a keresztények az igazit csak keresztényben találják?(vagy zsidóban)

2012. szept. 17. 20:03
 5/31 anonim ***** válasza:
46%

Nem feltétlenül ott találják meg, de valóban könnyebb, ha azonos hitet valló emberek házasodnak össze. Sokkal egyszerűbb összehangolni az életüket, hiszen nincsenek pl. étkezési eltérések, ugyanazokat az ünnepeket ünneplik, és a gyerek(ek) felnevelésében is valószínűleg ugyanazokat az elveket vallják.


Ettől függetlenül azt veszel el akit akarsz, de talán érdemes ezeket is megfontolni.


(Lehet, hogy rosszul érzem, de most nagyon "lázadni" akarsz apád ellen. Figyelj arra, hogy nehogy azért tegyél meg valamit, hogy ne neki legyen igaza/bosszantsd! Ha egyébként kereszténynek vallod magad (ez nekem a fentiekből nem derült ki), akkor azt mondom, hogy azt tedd, ami Isten akarata az életedben.)

2012. szept. 17. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 A kérdező kommentje:

Nem tartom magam kereszténynek.

Nem tudok egy vallást sem elfogadni, ami nem tolerál más vallásokat.

A keresztény például egy ilyen vallás. A japánokat tartom a legnormálisabb embereknek, mert ők mindhárom vallást elfogadják. Van olyan japán aki érettségi után sintó szentélyben vonul, keresztény szertartás szerint házasodik, és buddhista szertartás szerint temetteti el magát.

A keresztény vallás minden oldalról nézve primitív, akár a zsidó, a hindu és a muzulmán is.

2012. szept. 17. 20:23
 7/31 anonim ***** válasza:
Akkor az előző hozzászólásom utolsó mondatát ne vedd figyelembe, de a többit tartom.
2012. szept. 17. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 A kérdező kommentje:

A kereszténység csak a fegyver miatt terjedt ennyire el.

Néha úgy gondolom, hogy az egész kereszténység csak azért volt kitalálva, hogy néhány gazfickó a kezébe vegye a világot.

2012. szept. 17. 20:39
 9/31 anonim ***** válasza:
Kb. 300 évig úgy terjedt, hogy folyamatosan üldözték, sokan mártírhalált haltak. Ami utána lett kb. 1200 évig azt én nem nevezném kereszténységnek, legfeljebb valami utánzat. Össze-vissza csűrve a Bibliát és a hagyományokat kitaláltak egy rendszert, ami hatalomra tört, az emberek teljes semmibevételével. Utána voltak emberek, akik felismerték ezt, és visszatértek a Bibliához (no nem mindenben). Talán ma sincs olyan felekezet, ami mindenben pontosan követi a Bibliát - ugyanis emberek vagyunk, és tévedünk.
2012. szept. 17. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
45%

Nos úgy látom hogy konfliktusotok támadt édesapád és közted a buddhista leány miatt.Ezért akarsz áttérni erre a vallásra is.Ha a lány is szeret téged akkor kérdezd meg tőle hogy ő is áttérne -e a kereszténységre érted.Ebből tudni fogod ő is igazán szeret -e.


A szeretet Istene megmutatja neked melyik vallás hamis:

"Pál.ap.1levele a kor.:


"Ha szeretet nincs bennem,

Mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

A szeretet nem féltékeny,

Nem kérkedik, nem gőgösködik,

Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,

Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,

Nem örül a gonoszságnak,

De együtt örül az igazsággal.

Mindent eltűr, mindent elhisz,

Mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha el nem múlik..."



Édesapád megpróbál visszatartani és megmenteni ,mert ő már az életben tapasztalta Isten szeretetét és segítségét.Nem szabad hogy közöttetek szakadás(vita) történjen.Remélem Jézus segít neki...és neked is.


Béke veled!


(K.Gy)

2012. szept. 18. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!