Ha a pokol csak sírt jelent, akkor miért lesz a sírgödörben "sírás és fogcsikorgatás"?

A Szentírás "hádésza" nem az örök kárhozat (/olthatatlan tűz/kénköves tó), hanem egy olyan hely, ahol a halottak lelke van. Innen szabadította ki Jézus az igazakat (1Pt 3,19).

[link]

"Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki."

(Lk 16,19-26)

Lukács 16,19–31 – A gazdag és Lázár példázata. Régi alapelv, hogy példázat hasonlatanyagára nem szabad dogmatikai tanítást építeni (vö. a fejezetben található másik, sajátos példázattal, amelyre vonatkozóan ugyanez az alapelv érvényes). Fontos megfigyelni, hogy kik voltak Jézus hallgatói, amikor elmondta ezeket a különleges példázatokat: „Hallották pedig mindezeket a farizeusok is, akik pénzszeretők voltak, és csúfolták őt.” (Lk16,14) A példázat nem a halál utáni dolgokról nyújt tanítást, hanem a szegények iránti irgalmatlanságot feddi meg.

Fontos dokumentum a halálra vonatkozó a Jézus korabeli farizeusi elképzeléseket illetően Josephus Flavius Beszéd a görögöknek a hádés-ról c. töredéke. Jézus minden bizonnyal a saját meséjükkel szembesítette a farizeusokat, mintha ezt mondta volna nekik: Tudjátok, hogy a szegények iránti irgalmatlanság bűn, mégis ezt teszitek. A farizeusok gondolkodásában ekkor már hellén és pogány hatásokkal is keveredett az Ószövetség tanítása. Idézzük azokat a részleteket, amelyekben egy az egyben ráismerhetünk a gazdag és Lázár példázatában szereplő fogalmakra:

„A hádés a világ rendezetlen, befejezetlen része, földalatti világ, ahová ennek a világnak a világossága nem jut le, tehát nincs világosság, hanem szüntelen sötétség uralkodik. Ez a hely a lelkek számára van fenntartva, ahol angyalok őrzik őket, és kinek-kinek élete és cselekedetei szerint, bizonyos idejű büntetést osztogatnak… Ebben a világban külön helye van az olthatatlan tűznek, amelybe, úgy gondoljuk, még senkit nem dobtak, de az Istentől meghatározott napra elő van készítve. Akkor az igaz ítélet kiosztja mindenkinek, amit megérdemel. A hamisakat, engedetleneket, bálványtisztelőket, tisztátalan kezűeket… örök büntetéssel büntetik meg. Az igazak pedig romolhatatlan, örök országot kapnak. Most az igazakat is a hádésbe küldik, de nem oda, ahova a gonoszokat… Van egy lejárat abba a világba, s a kapunál a lelkek fölé rendelt angyalok vezetik az érkezőket, de nem egyformán. Az igazakat jobb kezüknél vezetik és örömhimnuszokkal viszik a világosság honába (…) az atyák színe elé. Ott várakoznak az örök életre, amely a mennyben lesz, és ezt a világot követi. Az igazak várakozási helyét mi Ábrahám kebelének nevezzük…

A gonoszokat viszont bal kéz felől vonszolják a bűnhődés helyére. Nem önszántukból mennek, hanem erőszakkal hurcolják őket mint foglyokat. A föléjük rendelt angyalok szidják őket, s rettenetesen néznek rájuk (…) odahúzzák őket a pokol mellé (…) hallják szüntelenül a tűz ropogását, és annak hevétől szenvednek… A jövendő ítélet rettegéseivel telnek el… De nemcsak ennyi ám, nem elég ez, hanem látják az atyák helyét (kórusát) és az igazakét, …de köztük mély és széles szakadék van (…) és azon átmenni nem lehet.”10

Találó összegező magyarázat az alábbi néhány sor: „Krisztus ezt a példázatát a nép elképzelésére építette. Hallgatói közül sokan a halál és a feltámadás közötti öntudatos állapot tanát vallották. A Megváltó ismerte nézeteiket, és példázatát úgy fogalmazta meg, hogy e nézetükre építve fontos igazságokat véssen szívükbe. Olyan tükröt tartott hallgatói elé, amelyben a maga valóságában megláthatták, hogy milyen viszonyban vannak Istennel. Saját elképzeléseiket használta fel arra, hogy megértesse velük e nagyon fontos igazságot: nem a vagyon határozza meg az ember értékét.”11

Én nem azért nem fogadom el, mert én egyszerűen szubjektív véleményemnél fogva nem tartom ezt magyarázatnak, hanem azért, mert a citált szöveg nem állítja azt, hogy ez az egész badarság.

És eléggé emberi magyarázatnak tűnik az, hogy Jézus olyan tanítással vigasztalta volna a szegényeket, amelyek alapjában nem igazak. Hisz Isten örökké igazmondó. Ugyanaz tegnap, ma és holnap.

A lélek hallhatatlansága nem hitkérdés. Filozófiai úton bizonyított tény:

1, Az embernek van téren és testen kívüli tevékenysége is. Amikor ugyanis az ember az anyagi létezőket megismeri, nemcsak a képzet marad meg emlékezetében, hanem a tárgynak absztrakt definíciója is. Tehát amikor meglát az ember egy asztalt, ezt meg tudja állapítani bármely más asztalról is, amelyeknek a tulajdonságai ugyan eltérnek az először megtapasztalt asztalról. Az absztrakció tértől és időtől független emberi cselekvés. A változásnak alapja a tér és az idő. Tehát a lélek téren és időn kívüli, így hallhatatlan.

Megjegyzés: Isten természetesen képes arra, hogy az ember testestül, lelkestül teljes egészében elvesszen. Ugyanis a teremtmények csak részesednek a változatlan, örökkévaló, személyes létből, aki őmaga. Mivel létezése tőle függ, ezért ő ezt bármikor abbahagyhatja. De ez azért nem jön létre, mert Isten végtelenül igazságos.

"Én vagyok" - ennek hallatára térdre rogytak a megtestesült Igének elfogói. Minden létező az övé. Tulajdonába jött, de sajátjai nem fogadták be. (Jn. 1, 11)

Egyébként ha nem is tudunk más helyet felhozni arra, hogy az elkárhozott lelkek már haláluk után is gyötrődnek, tudjuk azonban, hogy az üdvözült lelkek a mennyben vannak: lásd Illés, Hénoch példáját, meg Jézus színeváltozását (amikor Mózes és Illés megjelent), lásd István vértanú utolsó mondatát, lásd a Jelenések könyvét.

Továbbá hogyan vihetett volna hírt a börtönben sínylődő lelkeknek (1Pt 3,18), ha Jézus embersége lelkestül "megsemmisült" volna?