Lehet, hogy Isten csak emberi elme szüleménye?

Érdekes kérdés. De azt illik tudni, hogy az emberi elme pont az, amit a természettudomány nem igazán tud behatárolni, megfogni...tud a létéről, de csak találgat, hogy vajon mi lehet az...innentől viszont bármit rá lehetne fogni az emberi elmére...és láss csodát, mekkora hatalommal bír, talán pont az emberi elme a kapocs az Istennel. :)

üdv

27/F

LastOne.Left

Elsősorban Bloody Bory-ra reagálva, de másnak is érdekes lehet:

A „zuhanó repülő” érv, „lövészárok-érv” stb. szerintem sem bizonyítja Isten létét. Ahogy James Morrow is megfogalmazta: „A lövészárkokban nincsenek ateisták. Ez nem egy érv az ateizmus ellen, hanem egy érv a lövészárkok ellen.” És hívőként teljesen egyetértek vele.

Mint ahogy már máskor is kifejtettem, szerintem Isten létezését senki számára nem lehet a tények erejével bizonyítani, mert nem ez a módja annak, hogy valaki „hitre jusson”. Aki figyelembe veszi a Biblia alapigazságait, ezt két nagyon egyszerű dologból le tudja vezetni:

1) – Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (Zsid. 11:6),

2) – A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés és a reménylett dolgok valósága. (Zsid. 11:1)

Tehát ez az Isten, akiben mi hiszünk, maga jelentette ki magáról, hogy hit nélkül nem lehet Őt megismerni, és hit nélkül nem lehet hozzá eljutni. Egy harmadik fontos dolog, ami még ide tartozik, hogy Jézus azt mondta: „Az Isten Szellem, és akik őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják.” (Ján. 4:24)

Vagyis senki nem fogja „belátni” érvek alapján, hogy Isten létezik, mert eleve kudarcra van ítélve minden olyan kísérlete az embernek, amikor értelemmel és ésszel keresi Istent, mivel Isten nem „valami”, hanem „valaki”, személy: Isten SZELLEM. Következésképp csak szellemi módon lehet megtalálni.

A materialista tudomány számára viszont a szellem problémája a következőképp néz ki:

Ha van szellem, az nem látható és nem anyagi része az embernek, ezért nem lehet tudományosan bizonyítani a létezését, illetve tudományos vizsgálatnak alávetni. Így a tudomány két dolgot tehet:

- vagy teljes egészében elveti a létezésének lehetőségét, mondván, hogy minden létező anyagi, ezért szellemek nincsenek,

- vagy tudomásul veszi, hogy lehetnek olyan létezők, amelyeket nem tud az eszközeivel vizsgálni.

Jól tudjuk, hogy a tudomány, bár választhatná a második lehetőséget, sajnálatos módon konokul ragaszkodik az elsőhöz. Nem hajlandó elfogadni, hogy lehetnek olyan (szellemi) létezők, amelyeket nem tud a tudományos eszközökkel vizsgálni. Ezért egyszerűbb minden szellemi létező létét letagadni. Pedig, mint mondtam, nem lenne szükségszerű tagadnia, egyszerűen figyelmen kívül is tudná hagyni.

Így a tudomány számára az ember nem szellemi lény, hanem testi és lelki. A test, mivel ízig-vérig anyag, prímán vizsgálható tudományos módszerekkel; a lélek is még vizsgálható a tudomány számára, bár már ebben is sok problémába ütközik, de való igaz, hogy az érzelmeket, a tudat, a beszéd stb. funkciók működését nagyszerűen lehet tudományos eszközökkel vizsgálni.

(Innen erednek azok a magyarázatok, amelyeket Bloody Bory és mások is sokszor felhoznak: hogy az ilyen, meg olyan faktorok befolyásolják x és y valószínűséggel, hogy kiből lesz „vallásos”/hívő ember és kiből nem. Hogy azok „hajlamosak” Istenben hinni, akik megragadtak valahol a 15-18. század értelmi szintjén, és azért nem ismerik el a természettudományos tényeket, mert nem tudnak azokról eleget, vagy mert nem fogékonyak azokra. Mert a tudomány szerint az embernek nincs szelleme, mivel szellemek nem léteznek, ezért a vallást és a hitet lelki tényezőkkel kell megmagyarázni, és végső soron, idővel, minden vallást és hitvilágot felül lehet majd múlni, ha mindenki belátja, hogy szellemek márpedig nincsenek, hanem mindent anyagi módon meg lehet magyarázni. Természetesen ez soha nem fog bekövetkezni.)

Nem tudom, érthető-e, hogy hol van a kiindulási probléma. Én nem tudom bebizonyítani, hogy nekem és neked van szellemünk, ami az egyetlen „eszközünk” Isten megismerésére. Te és a tudomány pedig soha nem tudjátok bebizonyítani, hogy nincsen szellemünk, vagy hogy nincs Isten. A tudománynak az nem egy bizonyított ténye, hogy „nincsenek szellemek”, hanem egy axiómája. Axióma, vagyis adottnak, kiindulópontnak veszi. Ez is teljesen rendben van, és logikus, mert a tudománytól nem várható el, hogy szellemi dolgokkal foglalkozzon.

Az én axiómám és a zsidó-keresztény hitvilág axiómája pedig az, hogy Isten egy láthatatlan Szellem, és az emberek is lényegi természetüknél fogva szellemi lények, akik testben „laknak”.

Nem tudom bizonyítani; a tudomány sem tudja cáfolni.

Tehát, amikor én azt mondom, hívő vagyok, azzal azt mondom, mint Pál: „nem a láthatókra nézek, hanem a láthatatlanokra”. Egyszerűen megkülönböztetem a tudományos, empirikus megtapasztalást, ismereteket, a szellemi megtapasztalástól és a szellemi ismerettől. Én egyáltalán nem várom el azt a tudománytól, hogy igazolja nekem Isten létét, vagy hogy higgyen Istenben. De azt viszont nagyon abszurdnak tartom, hogy a tudomány próbálja nekem kijelenteni, hogy „nincs Isten”, mert ő nem találja. Hát persze hogy nem találja, mikor már eleve eldöntötte, hogy nincsenek szellemek!

Nem állnak tőlem távol a természettudományok, és nagyon sok hozzám hasonló hívő ember tanúsíthatja, hogy a tudományok számunkra is ugyanolyan izgalmasak, mint a hitetlen tudósok számára. A fizika, a matek, a kémia, a csillagászat stb. akkor is nagyon érdekes és úgy is tökéletesen művelhető, hogy közben úgy gondolkodsz: mindezt a csodálatos Isten teremtette.

Egyszerűen nem kell határokat sérteni! A tudománynak nem kell az ember létezésének értelmére választ adnia, nem kell Istent sem bizonyítania, sem cáfolnia: ezek nem tudományos, hanem filozófiai kérdések. A tudománynak az a dolga, hogy megismerje azt, ami empirikusan megismerhető, és az ismereteit az emberiség szolgálatába állítsa. A kereszténységnek meg az a dolga, hogy az embereket Istenhez vezesse, megismertesse velük azt, Aki csak szellemi módon ismerhető meg, és az Isten-ismeretét az emberiség szolgálatába állítsa.

(És hadd tegyem még hozzá: mióta megismertem Istent, nem vagyok sértődős természetű, de azért tudd, hogy potenciálisan sértő lehetne számomra vagy sok más hívő számára az a feltételezés, hogy azért hiszek Istenben, mert képtelen vagyok felfogni a magasabb röptű tudományos értekezéseket, úgyhogy megelégszem egy „egyszerűbb” magyarázattal. Óriási, súlyos tévedés.)

Nagyon sokféleképpen le lehetne írni, hogy miért hiszek akkor Istenben, de „minden hasonlat sántít”. Most ez jutott eszembe: Ha mondjuk a kezemet a tűzbe teszem, és megéget, akkor utána nem fogok kételkedni abban, hogy a tűz forró. Nem mértem meg, hány fokos, még csak nem is kell látnom a lángot, akkor is tudni fogom. Ez egy nagyon egyszerű példa arra, milyen az empirikus megismerés.

Ugyanígy ismertem meg Istent. Csak nem a kezemet tettem a tűzbe, hanem a szellememet Isten jelenlétébe. Nem láttam Őt, nem tudtam megmérni, senkinek sem tudnám bebizonyítani, hogy amit éreztem, az valóságos volt. De saját magam 100%-os ismeretet szereztem Róla, a szellemem pedig „megégett”, a találkozásnak visszavonhatatlanul nyoma maradt. Ez pedig egy példa arra, hogy milyen a szellemi megismerés.

És ahogy arról sem tudna meggyőzni senki, hogy a tűz nem is forró, úgy arról sem tudnának meggyőzni, hogy Isten igazából nincs is. Nem azért, mert konok vagyok, vagy félek mit fog szólni a nagymamám, vagy mert hülye vagyok a tudományokhoz. Hanem azért, mert olyan szellemi ismeretet szereztem Róla, amit soha, senki nem tud elvenni tőlem! :)

#22

Te is tudod, hogy van bizonyíték az Isteni Szellem létére, de pont a konok ragaszkodás, az elfogult magatartás az, ami nem engedi a bizonyítékot nemhogy megérteni, de elfogadni. ;)

üdv

27/F

LastOne.Left

lehet hogy az ember az emberi elme szüleménye?

pl. valakinek az elméje azt találja ki hogy angol, falusi, és gyógyszerész, özvegy.

A másiknak az elméje pedig azt hogy magyar meg motoros, és egy teniszpályán gyepmester.

Az egyik ember a tiszteletre méltó koránban hisz, a másik az evangéliumban, a harmadik abba hogy csak az reális amit saját szemével lát, meg amit a haverjai mondanak neki, és megveti a másképp gondolkodókat. lhetséges lenne hogy az egyiknek igaza van, a másik meg téved: szerintem szabad ilyet mondani.

Egy súlyos tévedés hogy az ember válasthat vallást:

az ember beleszületik egy kúltúrába, hiedelemrendszerbe, és az alapján építi fel világképét. A világnézetünk épp úgy adott mint az anyanyelvünk: nem választás kérdése.

Szóval az amit gondolunk Istenről az egy elmeszülemény, amit magunkról gondolunk az is elmeszülemény, ahogyan látjuk a világot az is egy elmeszülemény.

Szóval egy képzetszövevénybe élünk.

Ha az elmeszüleményen túl akarunk lépni akkor több út is lehetséges: a tudomány valódi összefüggésekre mutat rá, a vallások rítusai pedig egy létra amellyel olyan helyre juthatunk világról átfogó reális képet tudunk kapni.

Még egy észrevétel:

Aki az igaz Istent, Jehovát megismeri az megtudja különböztetni a vélekedések, képzetek, mítoszok Istenét a valódi Istentől.

"Egy súlyos tévedés hogy az ember válasthat vallást:

az ember beleszületik egy kúltúrába, hiedelemrendszerbe, és az alapján építi fel világképét"

Ez a tévedés. Tény, hogy valóban beleszületik egy kultúrkörbe, de például az én ismeretségi körömben gyerekkoromban kétféle emberrel találkoztam. 90%, aki nem hisz, 10% keresztény. Én magam egyik sem vagyok, mert az idők folyamán kialakult egyfajta hitem, azt mondanád rám, hogy okkult dolgokkal foglalkozó pogány vagyok. És nem volt semmi rámhatás, filmek vagy ilyesmi. Egyszer úgy éreztem, hogy lett ez a dolog. Kisebb koromban próbáltam hinni a keresztény (és zsidó) istenben, de nem tudtam. Ez meg az amerikai filmek hatása volt, ahol minden gyerek este imát mondott. De én mégsem tudtam hinni. És számomra egyik vallás, olyan, mint a másik. Nincs olyan, hogy az "én istenem az igazi, a többi meg bálványisten." A saját hitem is olyan, mint mindenki másé. Csak én nem hiszek istenekben, és elfogadottnak tartom, hogy az ember a maga szolgálatára alkotta meg a vallásokat.

gyülekezetemben egy újságban találtam egy szép idézetet amely feltárja az utat Jehovához.

Az emberi elmének szüksége van képekre, példabeszédekre, jelképekre, jelképes cselekedetre. És ezek segítségével megismeri a szellem törvényszerűségeit. Magam részéről hiszek egy objektív világ létezésében amelyről az emberi elme modellt alkot és a modellen keresztül valós tzdása lehet. Íme az idézet:

"A vallás összes külsődleges megjelenése - rítusok és áldozatbemutatások, papság és templom - a hit felébresztésére szolgáló külső jel csupán, melynek célja, hogy képessé tegye az embert a látszatok külső törvényéből a Szellem belső törvényébe jutni." Bede Griffiths.

nem, nem lehet emberi elme szüleménye!

Valódi személy, erről ennyit. :D

az ember az elméjén keresztül alkot képet a világról.

Tehát olyan képet alkotunk Istenről is amire az emberi elme képes.

Ez nagyon banális, de leírom: Isten egyszerre fölfoghatatlan, az emberi világot felülmúló valóság, másrészt az ember képes sokmindent megérteni, és egy helyes viszonyt kiépíteni Istennel.

A kérdésre a választ biztos megtallálja majd a kérdező, én csak anyit mondok hogy a hit az egy reális komunikáció két személy között, és az igazi hit az nem az emberi elme vagy a képzelet szüleménye, ahogy nem a képzelet szüleménye az se hogy az iránytű mindig észak-déli irányba áll be ha nem zavarják meg egy félre vezető mágneses térrel.