Haragos Isten. Ez nem véletlen emberi érzés?

Isten nem haragos. Az ószövetség (!) azért festi így le, mert az a korabeli zsidó népnek íródott, és törvényt bevezető emberek is koruknak megfelelően viselkedtek. Egy példa: A Tíz parancsolatot Isten nem társítja földi büntetéssel. De az ember igen! És ha Isten azt mondja: ne ölj! Ezt a földi tolmácsa hűen lejegyzi. És a benne lakó világosság szerint azt mondja: ..különben "halálra kövez" a társadalom! (ókori zsidóság, modern amerikai társadalom)

vagy azt mondja: ha embertársadat bántod, azzal Istent bántod és magadat bántod és a földet a sötétségbe taszítod. (hiteles kereszténység, buddhizmus)

Csakhogy az ókori emberek (és a mai emberek többségének) világossága azon a szinten volt(van), hogy a "különben megbűnhődsz" kategória hatásosabb. Sajnos.

Istent nem mi találtuk ki, de mi formáljuk a saját képünkre.

Freya

Nem Isten büntet. A társadalom büntet, és az egyén bünteti önmagát és sajnos a világot és a környezetét is a saját bűneivel.

Nem Isten az emberi, hanem az ember az isteni. Egy kicsit.

Freya

Freya ma 15:07

Pontosan így van, az ember isteni, de az ember Istent jobb példa hiányában az emberre hasonlóan ábrázolja.

Igen is meg nem is, bár joggal, hozzáteszem. A bűnös élettel (és most itt nem egy-egy bűnöcskére, hanem életvitelre gondolok) te magad teszed tönkre nemcsak önmagadat, hanem sok már embert, és az egész világot. Büntetés talán nem lesz, de következmény az lesz, és az felér a legrosszabb büntetéssel.

Tudod, van egy olyan fogalom, hogy létrontás. Az ember még nem tanulta meg, hogy nincs magánügy és magán bűn. Minden bűn rosszabbá teszi a világot, és minden "jó" cselekedet jobbá.

Ha társadalmi szinten az emberek a bűnös életformát válasszák, akkor bekövetkezik egy devalváció, morális értékcsökkenés. Ezt a mai világban is látjuk. És ez azért veszélyes, mert aki benne él, alig veszi észre. De már semmi sem "szent" semminek sem tudunk igazán örülni, semminek nincs értéke, csak ára, és az emberi kapcsolatok ellaposodnak és értéktelenné válnak. Régen az emberek életre szóló kapcsolatokat ápoltak, ma ha egy kapcsolat 5 évig tart, az már "hosszú távú".

És ebből a kiút általában valami szörnyű katasztrófán keresztül vezet, mert más nem képes felrázni az emberiséget önző ájultságából. Nem az Úr haragja csap le ránk, hanem "megesszük amit főztünk." Az emberiség engedetlen kamaszként "robbanószerekkel" játszik a szülői tiltás ellenére, és a következmények beláthatatlanok.

Na, ezért kell a haragos Isten. Mert az engedékeny szülőnek zéró a tekintélye.

Freya

az ember haragos.

az Isten nem.az Isten figyelmezteti az embert a jó útra-már aki hajlandó figyelni rá.

Mire is lenne haragos, a saját teremtett világára,amit tökéletesen megtervezett,de aztán az ember,vagy az Ördög,vagy akárki keresztülhúzta a számításait?

Isten haragja (lat. ira Dei): Isten eleven személyességét és abszolút szentségét jelző antropomorf kifejezés, a Szent reakciója mindarra, ami az Ő fölsége, erkölcsi tökéletessége és törvénye ellen irányul.

Az Ószövetség különféle kifejezésekkel szinte többet említi Isten haragját, mint az emberekét, de mindig az egyistenhittel, Isten abszolút hatalmával és változatlanságával kapcsolatban. Izajás természetből vett képekkel festi le, milyen következményekkel jár Isten haragjának föllobbanása, mely válasz a bűnre és a szövetség megszegésére (Iz 30,27-30; vö. 34,5-10). Izr-t akkor éri utol Isten haragja, amikor Jahve üdvözítő akaratával és tetteivel szembefordul (Szám 11,1; 13,25-14,38; 16,16-35; 17,6-15; MTörv 1,34). Isten haragja személy szerint is azt sújtja, aki idegen istenekhez, bálványokhoz pártol (Kiv 32; Szám 25; MTörv 11,13-17; 12,29-31 stb.). Isten haragja tehát az összes bűnöst, mind az egész népet, mind az egyes embert (Kiv 19,32; MTörv 1,34; Szám 12,9), mind a pogány népeket utoléri (Ter 11; vö. Zsolt 90,7). A deuteronomikus tört-írás szerint Isten haragja egyúttal megtérésre is indít.

A próféták hirdették, hogy Isten haragjának oka Isten szeretetének megvetése (Oz 6,6; vö. 5,12.14; 7,12; 13,8; Iz 9,7-20; Jer 4,1-4; 17,1-4; Ez 5,1-17). Következményei: éhínség, csatavesztés, pestis (vö. 2Sám 24,13), vész (pl. Szám 17,11), lepra (12,9), az ellenség győzelme és a halál (1Sám 6,19). A próféták főleg a száműzetést, a fogságot tekintették az Isten haragja következményének. Az eszkatologikus irodalom az Úr napját mint Isten haragjának napját hirdeti (Ám 5,18-20; Szof 1,14-18).

Az igaznak sorsát, akit utolér Isten haragja, a legmegrázóbb színekkel Jób ecseteli: a mindenható és szent Isten tervei és tettei bölcsek és igazak, ugyanakkor fölfoghatatlanok az emberi értelem számára (vö. 42,3). A Mindenható előtt, akit Jób bírálni merészelt, csak meghajolni és hallgatni lehet (40,2-4); ahhoz, hogy ítéletét megváltoztathassa, éppúgy mindenhatónak kellene lennie, mint ahogy Ő az (40,8).

Az Ószövetség némely helyén Isten haragja nem látszik megokoltnak. Így Ter 32,23-33: Jákob harca az isteni lénnyel, aki megérintette a csípőjét a Jabbok gázlójánál; Kiv 4,24-16: az Úr meg akarta ölni Mózest; 1Sám 6,19; 2Sám 6,6: az Úr lesújtott Bet-Semes lakóira, amiért látták az Úr ládáját, ill. Uzára, mert megérintette. Isten haragjának azonban e helyeken is van oka: a Kiv 4,24-26: egy rituális előírás meg nem tartása válthatta ki (vö. Lev 17,10). A 1Sám 6,19 és 2Sám 6,6: Isten haragjának megnyilvánulása kiemeli a láda szentségét, mely Jahvénak, a Szent Istennek volt a jelképe és trónja, aki előtt senki ember nem állhatott meg (vö. 1Sám 6,20).

Isten haragja és Isten igazságossága mindig egyensúlyban van már az Ószövetségben is (Jer 10,24; Zsolt 6,2; 38,2), s az utolsó szó mindig az irgalomé (Iz 54,8-10; vö. Ter 8,20-22; 9,8-17; Zsolt 30,6; Ez 34,15; 37,26).

Az Újszövetségben Keresztelő János, Jézus, Pál apostol és János evangélista egyaránt beszél róla. A görögben 2 kifejezés van rá: thümosz (főleg a Jelenések könyvében: 18-ból 10x ez adja vissza Isten haragját) és argé (elsősorban Pál apostolnál, 33-ból 21x ezzel a kifejezéssel él).

Miként az Ószövetség, az Újszövetség is élénk színekkel festi Isten haragját: tűz (pl.: Mt 5,23; 1Kor 3,13.15), elsöprő légáram vagy lehelet (2Tesz 2,8); a Jel a harag kelyhe és bora (Jel 14,8.10; 16,19; 19,15), az Isten haragjával telt csésze (15,7; 16,1) képét alkalmazza.

Jézus nem beszélt közvetlenül Isten haragjáról, de megnyilatkozásai tanúsítják Isten haragját: rákiabált a sátánra (Mt 4,10), megfeddte Pétert, amikor a szenvedéstől óvni akarta (16,23); ráparancsolt a démonokra (Mk 1,25; 9,15; Lk 4,41). Jézus haragja elsősorban álnok kortársai (Jn 8,44) és a megátalkodott farizeusok (vö. Lk 15,28; Mt 18,34) ellen irányult: akkor gerjedt Isten haragjára, amikor az Atya dicsősége szenvedett csorbát (21,12; Jn 2,14: az árusok kiűzése a templomból), de azokat is korholta, akik nem tartottak bűnbánatot (Mt 11,20-24; Mk 11,14). Kinyilatkoztatta, hogy Ő fog az idők végén ítéletet tartani (Mt 25,41). Erről az ítéletről jövendölt Ker. János (3,7), de példabeszédeiben maga Jézus is utalt rá (Lk 14,21: a nagy vendégség; Mt 18,34: a szívtelen szolga.

Pál apostolnál az Isten haragja jellegzetesen eszkatologikus fogalom; Isten szentsége és uralma akkor fog megnyilatkozni, ill. kiteljesedni, amikor minden ellensége elnyeri büntetését (Róm 2,5; 3,5; 5,9; 9,22; Ef 5,6; Kol 3,6; 1Tesz 5,9). Ennek napját nevezi Szent Pál a harag napjának (Róm 2,5). Isten haragja minden embert utolér, mert minden ember bűnös (1,18-3,20); az ember Isten haragjának tárgya, „a harag edénye” (9,22), de Isten irgalmas és türelmes, így „a harag edényei”, ha Istenhez fordulnak, „az irgalom edényeivé” válhatnak (9,23). Már az Ószövetségben sem enged Isten szabad folyást haragjának; az Újszövetségben pedig a bűnöst megtérésre hívja.

Isten haragjától nem a törvény (vö. 4,15) ment meg, hanem Jézus, aki elvette a világ bűneit (Jn 1,29). Őt, aki nem ismert bűnt, Isten „bűnné tette értünk, hogy általa Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21). A megtéréssel az ember megmenekül Isten haragjának következményeitől. Ez a megtérés hit Jézus Krisztusban, aki megment bennünket „az eljövendő haragtól” (1Tesz 1,10; Jn 3,36). Az irgalom és az ítélet tehát a kinyilatkoztatás két fontos fogalma. Isten szeretetét az ember iránt az jelzi, hogy bár az ember bűnei miatt ítéletet érdemelt (Róm 1,18; 3,20; Ef 2,3), Isten megkönyörült és megváltást szerzett. A szeretet és irgalom kifejezője Krisztus (Róm 5,8-10; 9,22), de aki visszaél Isten türelmével, arra ítélet vár (Lk 14,16; 1Tesz 2,14).

A harag napján megmérkőzik Isten és a sátán haragja (Jel 11,7). Mert a földre szállt le „a sátán nagy haragjában” (12,12). A nagy Babilon, mely tüzes borával megrészegítette a nemzeteket (14,8; 18,3), elesik. Lezajlik az ítélet: az angyal leszüreteli a föld szőlőjét és bedobálja Isten haragjának hatalmas sajtójába (14,19; vö. Iz 63,16); a 7 csésze angyala teszi teljessé Isten haragját, az ítéletet, Krisztus „tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját” (Jel 19,15). Ez jelenti Isten teljes győzelmét.