Isten vérengző fenevadakat teremtett túláradó szeretetében?
A cápa húsmarcangolás miatt kihulló fogainak újranövesztése, a pók hálószövése, a vörös vénnyel vadászó mélytengeri halak, a húsevő növények fennmaradási képessége, stb.
A saját érdekeiket figyelembe véve mind-mind csodára méltó dolgok, ha eltekintünk a vértől és a haláltól. Isten miért teremtett ilyen speciális képességű ragadozó álllatokat?
Először azthittem az emberre gondolsz. Az ember az igazi fenevad.
A ragadozók nagyon fontosak, ha pl. nem lennének rókák a nyulak lelegelnék az egész mezőt és sivataggá változtatnák. Ezt az egyszerű kis példát egy egyetemi előadáson mondta az oktató. Persze vannak ragadozók akik jobban specializálódtak de a természet semmit se csinál maga ellen.
Cunami földrengés egyéb természeti katasztrófa Isteni felelősség hárítás, hogy ez mind az ember bűnbeesésének a következménye. Rendben, így jártunk, de ha egyensúlyra törekszik az Isten akkor nem Isten, mert Istennek abszolút jónak kell lenni.
Akkor fenemód egyensúlyra törekvésemben, ne tűzzem ki a teljes szeretet elérését, mert az nem isteni és minden szívből jövő jócselekedetem után, tudatosan vétkezzem, mert törekvésem a Teremtőhöz való hasonlatosságra egyértelmű.
A fenti ragadozó állatok tudatos teremtés eredményei?
Igen, a sivatag teremtő rágcsálók jó példa, de én a bibliai teremtést szeretném megérteni.
A nyuszi szaporulatra azt lehet mondani, hogy ez lett volna Ádám, Éva és leszármazottainak a dolga, hogy szeretettel Édent csináljanak a Földből, mert ugye megölni az állatot tilos, mert az eredeti tervben nem szerepelt a halál.
Akkor ki teremtette a vérengző fenevadakat?
További félreértések elkerülésére közlöm, nem vagyok evolúciópárti.
Kérlek maradjunk a kérdésnél. Ezt kell megválaszoljuk és nem más területre terelni a gondolatcserét. Remélem tudunk a megfelelő választ adni a kérdésre a személyeskedést elkerülve.
Volt olyan állatkertben született oroszlán aki nem ette meg a húst.
A II. világháború londoni éhínsége alatt, az állatkert vadállatai káposztát és krumplit ettek.
Vannak olyan medvék, aki órákig legelik a füvet.
Segítem a megértést:
Ki teremtette azokat a gyilkoló gépeket akik nincsenek a tápláléklánc csúcsán?
IIMóz20,11
"Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék...."
Mindent.
IIMóz20,11
"Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék...."
Mindent.
Sajnos ez nem helytálló, mert a kezdetekkor nem volt halál a földön. Isten nem teremhetett gyilkoló gépeket, de ha abból indulunk ki, hogy igen, akkor a kérdésem: Miért?
A bűn pedig Ádám és Éva engedetlensége révén jött a világba.
Ádám előtt nem volt halál. Az ember hozta a halált a világba.
A Biblia szerint a teremtéskorabeli állatok nem haltak meg.
Isten ölt meg először állatot, hogy ruhát adjon Ádámnak és Évának.
Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Istennek, milyen megismeréséhez vezet, ha elnézegetjük egyes teremtményeit?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!