Ha a Bibliai Isten is csak azokat szereti, akik őt viszont szeretik, tehát ugyanúgy viselkedik mint a Sátán, akkor mi a különbség kettőjük között?

Értem a problémád lényegét.

A megértéshez kicsit mélyebbre kell menni a tanításba. Van egy első és egy második halál. Az első halál az, amelyiken mindannyiunknak át kell majd menni, ez az, amikor elválasztja a testet a lélektől. Gyakorlatilag ez történik, amikor a földi létünk megszűnik. Ám nem semmisülünk meg.

A második halál az, amikor oda kell állni az ítélőszék elé, ahol minden bűnre fény derül. A bűn büntetése a második halál, azaz a kárhozat. Ez végleges, aki oda kerül, az valami nagyon borzasztó helyre kerül, ahol lesz "sírás és fogcsikorgatás".

Az Ószövetség idején Isten tanította a népét arra, hogy felkészüljenek Jézus eljövetelére. Egyre koncentrikusabb tanításokat adott, amelyek mind arra mutattak, hogy majd eljön valaki a földre, aki megoldja a kárhozat kérdését, azaz ad majd egy lehetőséget, hogy a bűnös ember ne menjen a kárhozatba, hanem a mennybe kerüljön, üdvözüljön.

Azok a részek, amelyekre hivatkozol, pontosan erről a tanításról szólnak.

Akkor tudod ezt értelmezni, és a maga helyén kezelni, ha elfogadod azt, hogy Isten szabadon dönthet arról, hogy ki mennyi időt töltsön a bűn alá rekesztett állapotában.

Ugyanis itt a földön ez van. A bűn alá vagyunk rekesztve, és majd akkor jövünk rá, hogy ez gyakorlatilag egy nagyon megromlott állapot, ha úgy tetszik egy szenvedő helyzet - amikor majd visszakerülünk abba az állapotba, hol nem lesz bűn, nem lesz könny, és nem lesz sírás, hanem Isten közvetlenül közöttünk lesz, és ő uralkodik rajtunk. Mint amikor Ádámmal járt együtt a paradicsomban.

Akiket meg kellett ölni, mert mondjuk sabbath napján dolgoztak, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a "pokolra" kerültek. Ők úgymond, át lettek helyezve közvetlenül az Isten ítélőszéke elé.

Tudom, hogy ezt nekünk elég nehéz megértenünk, mert más igazságérzetünk van, csakhogy a mi igazságérzetünk sem tökéletes, az is meg van rontva a bűntől. Amit Isten tesz, az az igazság egyedül.

A kérdező kommentje:

ma 11:09 és ma 11:19

értem,amit írtok,én is úgy gondolom,hogy aki elfordul a fénytől,az saját maga tehet róla,nem pedig Isten.De én most csak a Bibliai Istenről beszélek.

Nézzük meg pl.a Mózes 4;15 32-36-ot.

Mi az,hogy nagyon szívesen megbocsájt? észreveszik a szombaton dolgozó embert,és miután megvárják Mózest,már kövezik is halálra! nem beszélnek vele,az Úr is azt parancsolja egyenesen mikor megjön Mózes,hogy kövezzék halálra.esélyt sem adtak neki a megbánásra,ráadásul,a hatalmas szerető Isten pont azt ne tudta volna megbocsájtani,hogy szombaton dolgozott,miközben Mózesnek viszont nem rótta fel,hogy halálra kövezte,sőt egyenesen ő bíztatta rá??? mert az ugye nem volt bűn....és Jézus gyilkosainak is megbocsájtott,de a fát szedő embert kegyetlenül meg kellett ölni...

Kedves Kérdező!

Ha már az Ószövetségről beszélünk: A Mózesi könyvek egy része 40 évnyi vándorlást jegyeznek fel. 40 év minden történéséről nem lehet pontos leírást adni, csak a lényeges dolgok lettek feljegyezve. Így tehát biztosak lehetünk abban, hogy a megkövezett emberek nem bánták meg a bűneiket, sőt! Olvasd csak el hányszor zúgolódott az Úr ellen a nép, és milyen kegyelmes volt hogy Isten hogy a hitetlenségük ellenére is annyi ideig hordozta őket. Az ítéletvégrehajtás pedig nem minősül gyilkosságnak.

Az Ószövetségben amikor valaki tényleg megbánta a bűnét, Istenhez fordult imádságban akkor az Úr mindig bocsátott annak az embernek, meghallgatta őt. Például Jónás prófétát, aki megtagadta Isten parancsát: (Jón 2,1-11)Vagy például Ezékiást imáját is meghallgatta Isten (Ésa 38,1-7)

Az Ószövetség Istene és az Újszövetség Istene pedig és, és ugyanaz: Jézus Krisztus (1Kor 10,1-4)(Ján 8,56-59) Csak az Ószövetségi időkben még nem öltött emberi testet, az Újszövetségi időkben pedig igen.

"A bűn büntetése a második halál, azaz a kárhozat. Ez végleges, aki oda kerül, az valami nagyon borzasztó helyre kerül, ahol lesz "sírás és fogcsikorgatás".

Jézus többször beszélt jelképekben, ezért egy alapos vizsgálat szükséges ehhez hogy megértsük hogy az Úr mit miért mondott. A Jelenések könyvében jelképek vannak, amiket maga a Biblia azonosít vagy közvetlenül a szövegkörnyezetben, vagy valahol a Biblia más lapjain Úgy, ahogyan a "sok víz" (Jel 17,1) a népek jelképe (Jel 17,15) ugyanilyen alapon a "tüzes és kénköves tó" (Jel 21,8) a "második halál" (Jel 21,8) vagyis a végleges, visszavonhatatlan megsemmisülés jelképe.

A mi Istenünk nem küldd senkit semmilyen borzalmas helyre, hanem teljesen elpusztítja a gonoszt, "nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat" (Mal 4,1) így azoknak az embereknek is meg kell semmisülniük Sátánnal és Démonaival együtt akik azonosultak a bűneikkel, és nem kellett nekik a jó, hanem károsították az önmaguk, és mások életét, és ugyanezt tennék akkor is, ha Isten örök életben részesíteni ezeket az embereket.

Ezért mondja a 37. Zsoltár:

"De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el." (Zsolt 37,20)

Az örök gyötrelem tana a pogány vallásokból beszivárgott tanítás a Kereszténységbe még a IV. század körüli időkből, és ezt arra használták fel, hogy ijesztgették az embereket a középkorba, meg manapság is...Ennek sajnos bizonyos esetekben az a hátránya hogy az emberek félelemből kezdik el szolgálni Istent, ami egyrészt nem vezet megtéréshez, másrészt egy olyan képet fest Istenről ami nem azonos a mi Istenünkkel, aki maga a szeretet.

A feltétlen szeretet a legszebb dolog a világon. Az a kutyás példa, amit az egyik válaszoló írt: én ugyanúgy szeretem azt is aki ugat és nem épp barátságos. Emberre vetítve: a kötekedő, barátságtalan, negatív beállítottságú ugyan annyi szeretetet érdemel, mint kedves, barátságos, segítőkész, pozitív társa.

Akikben ilyen negatív tulajdonságok vannak, azt fel kell ölelni, hiszen nem tudja, hogy mit csinál. Nem a lelkével cselekszik, hanem az egójával.

Mindenki aki negatív, az szeretethiányban szenved. Segítség kell nekik. Ezért nem hagynék ott egy ugató-harapó kutyát.

A különbség az, hogy a sátán csak egy fanyar ábránd, hiszékeny emberek tudatában, míg Isten valóban létezik, nem mint egy jóságos (vagy gonosz) uralkodó, hanem mint a vezérlő Alapelv mindenben; egy hatalom, bölcsesség és szeretet forrása bennünk és körülöttünk mindenütt, tehát nem egy valaki, nem egy személy.

A biblia nagyon kezdetlegesen ábrázolja e dolgokat, ami természetesen nem jelenti azt hogy az egész alaptalan mese lenne.