A mai világban hogy lehetnek még fundamentalisták?
Péter: Na igen, a legtöbb keresztény ultrakonzervatívnak nevezi a fundamentalista keresztényeket. Sokszor még ők maguk is... De az a helyzet, hogy a fundamentalista (bár a fundamentum valóban alapot jelent) az, aki szigorúan ragaszkodik ehhez az alaphoz. Nem az a keresztény a fundamentalista, aki a Bibliára alapítja életét, hanem az, aki kizárólag erre. Egy épelméjű keresztény elfogadja például az állami törvénykezést, egy fundamentalista nem, mert az az életének alapjaival mondana ellent.
Egyébként a tudósok semmit sem valami ellen találnak ki - sokkal inkább mellett. A világ megértése lényegesebb, minthogy mindenféle antikvitásoknak ellentmondjanak. Egészen pontosan fogalmazva a tudomány agnosztikus az istenek létével kapcsolatban. De ha van valakinek perdöntő bizonyítéka bármelyik isten létére, azt szeretettel várják, hogy álljon elő.
Berta Wooster: Ha más lekezelően beszél velem, akkor úgy beszél. Azt sem zárom ki, hogy igaza van, megesett már. (Például nemrég a hivatalban. Én a jogszabályokhoz kevéssé értek, tehát az, aki ért hozzá, az adott témában jogosan lehet lekezelő.)
Mint írtam, a fundamentalista az, aki egyetlen forrás köré szervezi az életét. Legtöbbször kis szekták formájában jelennek meg, de ez nem feltétel, hiszen például az iszlámban igen jelentős erőt képviselnek. A kereszténység például keresztülment egy olyan megtisztulási folyamaton, aminek révén a túlkapásoktól jelentős részben védve van, így köreikben a fundamentalizmus igazán jelentős tényező nem képes lenni.
Azt nem is állítottam, hogy fundi lennél. Besorolni sem akarlak semmilyen csoportba.
Péternek köszönöm a válaszát, helyre rakott néhány dolgot.
Bocs, Tom, de nekem az tűnik valósnak, nem a te változatod.
Mondjuk, én nem ismertem az "ultrakonzervatív" kifejezést sem... :)
Szerintem ott van két elég nagy tévedés:
1. Hogy lehet nem kizárólagosan a Bibliára alapítani az ember életét?
2. A Biblia nem mondja azt, hogy nem kellene elfogadni az államit törvénykezést. Sőt, ellenkezőleg. Egy kivétel van: Ha az állami törvénykezés abszolút eltér a bibliai állásponttól, világnézettől, felfogástól, pl. abortusz.
Ja, és nem te állítottad, hogy fundi lennék, csak én tudtam úgy, magamtól. :)
Ha jól emlékszem, nem is tagadtam le soha, tehát tudhattad.
A lekezelő stílus pedig szerintem soha nem lehet jogos. A hivatalnok, aki ért egy bizonyos témához, nem azért van ott, hogy a "felsőbbrendűségét" éreztesse, vagy esetleg visszaéljen a helyzetével. Tájékoztatnia és segítenie kell(ene), udvariasan, kedvesen; legyen az akár NAV (régebben APEH), okmányiroda, önkormányzat, bármi.
Ezért (is) fizetik az ügyintézőt, nem pedig azért, hogy leossza a jónépet.
Ugyanúgy, ahogy a rendőrnek is udvariasnak kellene lennie (kivéve persze bizonyos esetekben a bűnözőkkel szemben), vagy az orvosnak, mentősnek, asszisztensnek, ápolónak, pedagógusnak, eladónak, buszsofőrnek, és még sorolhatnám...
1; Kérdezz meg egy nemkeresztényt...
2; És rögtön egy igen problémás ponthoz érkeztünk... Egyébként kedves, amikor mindig ezt hozzák fel, amikor valahol az állami és biblikus ítélkezés közötti differenciák kerülnek szóba. Kicsit messzire vezetne, meg súlyosan offtopik lenne, úgyhogy a témát itt inkább hagyjuk. Ellenben feldobhatom külön kérdésként. Ide meg keressünk valami más differenciát, ami nincsen előítéletekkel agyonterhelve.
Hello, Tom. :)
Félreértettél.
Az 1. sz. kérdést pontosan a te egyik mondatod miatt kérdeztem, idézlek: "Nem az a keresztény a fundamentalista, aki a Bibliára alapítja életét, hanem az, aki kizárólag erre." - Ez azt jelenti, hogy egyes keresztények kizárólag a Bibliára alapozzák az életüket, mások pedig azon kívül még valamire. Legalábbis az én olvasatomban.
A 2. sz. kis magyarázatot szerintem életemben először hoztam fel, legalábbis itt. Nem vagyok sem teológus, sem hasonló szakember, gondolom, ez már kiderült... Csak próbálok rávilágítani néhány dologra, amiről úgy tűnik, sokaknak téves elképzeléseik vannak. Úgyhogy tessék szíves kivenni engem a skatulyádból, és egy külön fakkot nyitni nekem. :)
Engem speciel nem hat meg túlságosan, hogy offtopic, ha nem tetszik valakinek, majd jelzi a modiknak. :)
De ha gondolod, írd ki azt a kérdést. Én ugyan nem tenném, mivel elég sok butaságra lehet számítani olyanok részéről, akiknek még annyi gőzük sincs a Bibliáról, mint pl. nekem. :)
Vagy menne a veszekedés...
De ha te optimista vagy, biztos értelmes válaszokra számítasz inkább.
Javasolj akkor valami mást. :)
Nyitottam egy Berta Wooster feliratú fakkot. (Mondjuk már régen.)
Szóval fundamentalista: Kizárólag a Bibliában leírt törvényekhez tartja magát, sőt, azt próbálja alkalmazni a modern helyzetekre is. Egy normális ember belátja, hogy a biblikus törvénykezés az élet sok területét már nem fedi le, sok esetben meg ostobaság.
Alapvetően a keresztények a Bibliára alapozzák ugyan moráljukat, azonban ezt hozzá képesek igazítani a jelenlegi helyzethez, míg a fundamentalisták a jelenlegi helyzetet akarják a Bibliához igazítani.
Engem sem, de nem sok hangulatom van mazsolázni a törölt kommentek tartalmát, meg melyik komment mire válaszol. Inkább feldobom kérdésnek, legfeljebb sűrűn bejárnak majd a modik. De legalább nem érzik mellőzöttnek magukat. :)
Hello, Tom. :)
"Nyitottam egy Berta Wooster feliratú fakkot. (Mondjuk már régen.)"
Gondolom, "lökött tyúk" alcímmel... :)
"Szóval fundamentalista: Kizárólag a Bibliában leírt törvényekhez tartja magát, sőt, azt próbálja alkalmazni a modern helyzetekre is. Egy normális ember belátja, hogy a biblikus törvénykezés az élet sok területét már nem fedi le, sok esetben meg ostobaság."
Akkor szerintem egyetlen fundamentalista sincs a világon. Én legalábbis nem hallottam olyanokról, akik megköveznének bárkit is azért, mert szombaton dolgozik, vagy azért, mert házasságot tört... És tudomásom szerint állatáldozatokat sem szoktak bemutatni, bár ennek más okai vannak. Nem sorolom tovább, pedig érdekes téma lenne.
"Alapvetően a keresztények a Bibliára alapozzák ugyan moráljukat, azonban ezt hozzá képesek igazítani a jelenlegi helyzethez, míg a fundamentalisták a jelenlegi helyzetet akarják a Bibliához igazítani."
Huh, akkor én is-is. Tehát kb. félig vagyok fundi?
"Engem sem, de nem sok hangulatom van mazsolázni a törölt kommentek tartalmát, meg melyik komment mire válaszol. Inkább feldobom kérdésnek, legfeljebb sűrűn bejárnak majd a modik. De legalább nem érzik mellőzöttnek magukat. :)"
Oké, majd ha utolérem magam, benézek. :)
A modik miatt ne aggódj, én is elég rendesen meg szoktam dolgoztatni őket. Ma még egy olyannal is, amivel eddig soha: két saját válaszom törlését kértem sűrű elnézések kérése közepette. Törölték, és visszaírtak, hogy semmi gond. Isten áldja a modikat. :)
Tom, meg ne próbáld. :)
Amennyire ismerlek, tényleg el tudtam képzelni.
Nem meglepő, sajnos. Legalábbis nekem nem az. Sajnálatos módon rengeteg ember és csoport visszaélt a Bibliával vagy Isten nevével az elmúlt kétezer évben.
A fehér ember legyilkolta az indiánokat Amerikában, az kereszteshadjáratok folyamán fosztogattak, raboltak, gyilkoltak... A zsidókat is az állítólagos keresztények kiáltották ki krisztusgyilkosoknak.
Randa egy bűnlajstrom, nem is folytatom.
A szektákról nekem pl. a Moon-szekta jut eszembe, vagy az az őrült fickó, David Koresh. Na, én azokon az embereken csodálkozom, akik az ilyeneknek bedőlnek.
Berta Wooster: :)
Nem csak a Bibliával éltek vissza. Bármely vallást komoly visszaélések és morálisan legalábbis megkérdőjelezhető cselekedetek hosszú sora kísérte. De még most, a XX. század végén is gyilkoltak a Bibliában írtak sajátos értelmezése révén - több olyan nőgyógyászt, akik abortuszokat hajtottak végre.
Igen, a szektákhoz sajnos ilyen mellékzöngék kapcsolódnak, holott eredetileg pusztán az azonos vallási nézetű emberek csoportosulását jelentette.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!