Szerinted melyikként jobb élni, ha belenevelnek egy vallásba, már gyerekkorodtól, és nem ismersz meg mást, vagy ha felnőttkorodban magad választhatod meg a vallásodat?

Az első eléggé hipotetikus felállás.

Ez az 1555-ös augsburgi béke óta már Európában sem érvényes.

Max. akkor nem ismersz meg mást, ha nem is akarsz.

Alapvetően az utóbbi a kívánatos, de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekednek 20 éves koráig ne beszélj a vallásodról, ne vidd misére, istentiszteletre, imaházba, akárhova és ne engedd, hogy Bibliát, Tórát, Koránt, akármit olvasson.

A belenevelést úgy értette szerintem, hogy egy katolikus család evidens, hogy katolikusnak neveli a gyerekét, tehát katolikus hitoktatásban és a szentségekben részesül már gyerekként. Neki az lesz a normális.

Én felnőttként lettem hívő, bár ateista sosem voltam.

"A belenevelést úgy értette szerintem, hogy egy katolikus család evidens, hogy katolikusnak neveli a gyerekét, tehát katolikus hitoktatásban és a szentségekben részesül már gyerekként. Neki az lesz a normális. "

Ezzel szerintem egészen addig semmi probléma nincs, amíg az illető dönthet úgy felnőttként, hogy ő más vallást akar követni és nem verik bele gyerekként, hogy csak az a jó és igaz és egyetlen, amire rá akarják nevelni, a többi pedig csúnya rossz.

Szerintem ez csak akkor jó, ha megfelelő módon "nevelik bele" a gyermekbe. Inkább nőjön fel így a gyermek, mint vallás nélkül.

Egy ismerősöm református gimnáziumba járt, és kijelentette, hogy gyűlöli a vallást, mivel éveken át erőltették rá ezt a dolgot.

Vagy ha egy szemléletesebb katolikus példát nézünk: ha egy gyermeket kötelezik hogy járjon hittanra, járjon vasárnap templomba, erőltetik hogy járjon gyónni, imádkozzon stb stb., egy ilyen gyermek is útálni fogja a hitet, hiszen csak a külső kötelességeket erőltették rá, de soha nem üétek le vele pl. Isten szeretetéről beszélgetni.

A mai 45-50 éves korosztály (falun legalábbis) még vallásosan nevelkedett, kötelező volt a templombajárás stb., és felnőtt korukra mégsem jelent semmit számukra a vallás. Pontosan emiatt, mert gyerekkorukban csak a külsőségeket erőltették rájuk, de a lelki tartalmat nem.

Ha én egy gyermeknek megtanítom a Miatyánkot, az számára nem fog mást jelenteni, csak mintha az iskolában megtanul egy verset, amit be kell magolni.

"Szerintem ez csak akkor jó, ha megfelelő módon "nevelik bele" a gyermekbe. Inkább nőjön fel így a gyermek, mint vallás nélkül. "

Kb. ezt mondom én is.

"ha egy gyermeket kötelezik hogy járjon hittanra, járjon vasárnap templomba, erőltetik hogy járjon gyónni, imádkozzon stb stb., egy ilyen gyermek is útálni fogja a hitet, hiszen csak a külső kötelességeket erőltették rá, de soha nem üétek le vele pl. Isten szeretetéről beszélgetni."

Velem is kb. ez volt.

Mármint nem hittanra, meg templomba járással, de hasonló volt az ügy... inkább nem részletezném. A lényeg, hogy akkor, 10-12 éves fejjel nem láttam ennek értelmét. Nem tudtam felfogni. A szüleim pedig nem erőltették. Elmondták, hogy jó lenne ha csinálnám, örülnének neki, de miután nemet mondtam, beleegyeztek. Aztán 20 évesen úgy alakult, hogy rádöbbentem, hogy mégis van érték ebben az egészben, ami lehet hogy akkor nem történt volna meg, ha anno túlságosan erőltetik.

Ez előbbivel azt akartam mondani, hogy fenn kell tartani a szülők részéről, hogy igenis foglalkozzon vele a gyerek, de ha nem akarja, akkor nem kell erőltetni. (Persze ezt most csak a vallásra értem.) Viszont attól még jobb ha felemlegetik, mert lehet hogy idővel megváltozik a gyerek véleménye, ahogy felnő.

Velem is ez volt.