A bibliai leírás szerint Káin Nód földjén telepedett le. A Nód földi élőlények emberek voltak-e és ki teremtette őket?
Szia!
A 120 évet sokan tévesen egyfajta átlagéletkorként tekintik, de ez egy félreértésen alapul. Amikor a Biblia a 120 évről beszél, az a szakasz azt jelöli, hogy 120 esztendőig hirdette Noé Isten ítéletét, vagyis ennyi volt Isten kegyelemideje az Özönvíz előtt, eddig "küzdött Lelke az emberért".
Ha a nemzetségtáblázatban (1Móz 5., 11. fej.) található életkorokat (a mindenkori első utód születésekor!) a teremtéstől kezdődően összeadjuk, ennek eredményeként 1656 esztendőt kapunk az özönvíz bekövetkezéséig.
Az Özönvíz előtti átlagéletkor 912 év volt, utána ez exponenciálisan csökkent, és beállt 70 és 80 év közé, ami zsoltárok könyve 90:10 is megerősít. Ábrahám ie. 1950-ben született 75 éves volt mikor ie. 1875-ben elhívta Isten, ezt pontosan tudjuk, ugyanis a Biblia 2 helyen is megerősíti, hogy 430 esztendő telt el Ábrahám elhívásától a kivonulásig, ami ie. 1445-ben volt, és 479 esztendő telt el a kivonulástól Salamon templomépítéséig, ami ie. 966-ban volt ezt pontosan tudjuk a korábban említett Nabukodonozori trónralépésből visszaszámolva.
Ebből következik, hogy a Teremtés ie. 4000 körül következett be, vagyis az emberiség kb. 6000 éves.
Üdv. Péter
"Ebből következik, hogy a Teremtés ie. 4000 körül következett be, vagyis az emberiség kb. 6000 éves. "
A 30-40 ezer éves homo sapiens csontvázak, a jóval régebbi emberelődök maradványai és a sok millió éves állati, növényi fosszíliák pedig minden bizonnyal hamisítványok. Bravó!
(egy nem bibliaközpontú istenhívő)
Na ne már.... A dinoszauruszok és egyéb?
A Sátán rakta a földbe őket,hogy megviccelje az embereket?
Ha valaki ilyet állít,hogy az emberiség 6000 éves akkor annál nagyobbat nem is tévedhetne.
Az Univerzum jelenlegi állapota kb 14 milliárd éve alakult ki, akkor azt most beleszámoljuk a teremtésbe?
Mert akkor az emberiség 13,99999 milliárd vagy akárhány éves plusz mínusz 7 nap.
A Biblia csak egy könyv és ne keverjük a tényekkel mivel nincsenek olyanok. Ennyi erővel ha a Gyűrűk Urát visszavinném a múltba és lefordítanám Arámira, akkor talán ma a Sátán Sauron vagy Morgoth lenne és Isten pedig maga Ilúvatar volna.
Szóval erről ennyit.
Péter köszi: de megint lőtt az agyam. Tehát értelmezhetem úgy is, hogy a mai emberi ciklus kb. 8000 éve kezdődött?
Összehasonlítva a maja időszámítás ciklusaival - ők jelenleg a negyediknél tartanak és 2012. december 21-én fordul az ötödikbe - a Biblia előtt is kellene lennie "valamilyen" leírásnak, amit még nem találtunk meg?
Ugyan! Azokat is Isten teremtette, hogy próbára tegye a hitünk:DDD
Én ezt viccből írtam. Persze, hogy hülyeség ez a 8000 év.
"Ennyi erővel ha a Gyűrűk Urát visszavinném a múltba és lefordítanám Arámira, akkor talán ma a Sátán Sauron vagy Morgoth lenne és Isten pedig maga Ilúvatar volna."
Ugyan nem ide tartozik, de Morgoth(Melkor) valóban a Sátán, Ilúvatar pedig valóban az Isten. Tolkien bigott katolikus volt, és úgy írta meg a sztorit, hogy ne ütközzön a Bibliával :)
Csak érdekességképp írtam :)
kur*a sokan vagyunk a földön illetve azon kívül és te magad is úgy vagy ide telepitve és istennek fogadod el azt akit isteni képességei alapján annak tartasz.persze mai szemmel már magas szintű technikának hiheted amit látsz.de ez csak parasztvakitás.ha sikerülne elérned a 100%ot az istenember szintet akkor emelt fővel léphetnél a csillagok közé xd
de addig amig az állati hús gyárakból élsz nehezen lépsz előre mert agyad és energiáidat lekötik a mérgek,így persze hogy nehezen talál meg a tudás.a kapcsolat a lényeg.az össze.Nem a szét.
Most komolyan, mikor a Genezist vagy a Bibliát olvastam, tele volt az egész betöltetlen lyukakkal. Aki ilyen "6000 éve teremtődött a föld" mániás, az olvassa el Enoch könyvét.
Ez egy, a Vatikán által betiltott ősi, keresztény vallási könyv, amely a ti 6000 évetek előtti időt tárgyalja, és több hitelt adok benne, mint a többinek, mert betölti azokat a bizonyos lyukakat.
Azazoth
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!