Jól gondolom, ha Jézus nem támadt fel valójában akkor hazugság minden ami a bibliában van sőt ha nem támadt fel akkor valószínűleg nincs semmi a halál után?
Ha nem támadt fel, attól még nem biztos, hogy minden hazugság. Lehet hogy csak a csodák kitalációk benne. A keresztény erkölcs attól még hasznos és a parancsolatok működnek.
Maga Jézus mondta, hogy a csodáktól senki nem fog megtérni. Szerintem nem baj, ha valaki nem tudja elhinni.
tgt
Isten nem egy másik istent áldozott fel. Jézus isteni nem pedig egyenlő a mindenható Istennel, mivel van kezdete, az életét neki is Isten hozta létre, és alárendeltségi viszonyban van az Atyjához viszonyitva.
"Jézus isteni nem pedig egyenlő a mindenható Istennel"
Olyan szekták szerinr, mint a Tanúk, lehet, de itt most a kereszténységről és a Bibliáról van szó, ami alapján ők egyek és egyenlőek.
33
Nem vagyunk szekták.
Jézus szavai a mérvadóak. Márpedig Jézusnak Istene a Teremtő mindenható.
35
A Tanúk nem kiszakadtak, hiszen a pogányok meghatározott ideje alatt nem volt elfogadható imádat Istennek. Ami pedig történt, azt helyreállításnak nevezzük.
Krisztus sem "kiszakadt", hanem helyreállította azt amitől már a vallásvezetők eltérítették magukat is, és a többi embereket is.
A próféciák alapján ez történt, nem pedig kiszakadás.
Csak sajnos ezeket a próféciákat, amik erről nyújtanak tájékoztatást, azt sokan nem tudják, vagy nem értik, illetve nem akarják tudomásul vanni és elfogadni.
"Márpedig Jézusnak Istene a Teremtő mindenható."
A Biblia szó szerint az írja, hogy minden Jézus által lett, ami lett.
Tehát Jézus a teremtő Isten.
"A Tanúk nem kiszakadtak"
De, a 19. század végén az adventizmusból kiszakadt, kezdetben mozgalom, később vallás.
"hiszen a pogányok meghatározott ideje alatt nem volt elfogadható imádat Istennek"
Ez pedig meghazudtolja Jézus tanítását, aki olyan Egyházat alapított, amin a pokol kapui se vehetnek erőt. Mellesleg, ha így lenne, mint írod, akkor Jézus és apostolai se voltak elfogadhatók. Mert ha jól értelmezem a szektás tanítást, akkor ez egy több, mint 2000 éves időszakot ölelt fel, amibe Jézus és társai is beleestek.
37
Isten szabad akaratot adott az embernek, hogy a szava alapján ismerje meg mi a helyes és mi nem.
Ez nem "hazugság", hanem téves értelmezés. Persze ez még nem ment fel senkit a következményektől.
(Róma 10:2, 3) 2 Mert tanúsítom, hogy buzgón szolgálják Istent, de nem pontos ismeret szerint. 3 Mivel nem tudják, mi alapján tekint Isten valakit igazságosnak, hanem a saját maguk módján akarják igazságosnak bizonyítani magukat, ezért nem akarnak Isten igazságos alapelveihez igazodni.
Pál sem hazugnak nevezte őket, hanem a pontos ismeret hiánya miatt éltek úgy ahogy.
Egyébként ha figyelembe vennéd, hogy a prófécia alapján 2520 évig tartott a "pogányok meghatározott ideje" akkor rájönnél, hogy nem a helyes úton haladó kereszténységből lett helyreállítás, az utolsó napokra vonatkozóan.
Hogy melyik a helyes módon helyreállított imádat, azt szintén a Biblia fényében kell megvizsgálni.
Az összes olyan tájékoztatással rendelkeznie kell, amiről a Biblia beszél.
A keresztényeknek egységesen rendelkezniük kell pl. az evangelizáló szellemmel, amire Krisztus parancsot adott. Az önfeláldozó szeretettel, amit Krisztus tanított, és parancsba is adott. A tanítás művészetével, ahogy az első keresztények is tették Krisztust utánozva. A világban élve pedig elhatárolódni mindentől, ami nem összeegyeztethető Isten szándékával, és erkölcsi alapelveivel. A gyülekezetnek pedig szintén egységes tanítással, és erkölcsi értékekkel kell rendelkeznie minden nemzetben. A hibákat pedig nem elnézni, hanem tisztázni, kiigazítani kell a Biblia alapján.
Ezek pedig csak egy része annak, amiről az egységes Krisztusi szellemmel élő keresztényeket azonosítja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!